Vertem és terrorizáltam a testvéreimet, hogyan tudnám jóvá tenni?

#10 Hasonló helyzetben voltunk akkor, csak nálunk én voltam 8 évvel fiatalabb a nővéremnél. Ő folyton kistestvért akart óvodás korában, aztán ő is hamar megbánta, hogy megszülettem, mert kevesebb figyelmet kapott (bár nálunk amúgy is az volt a tendencia, hogy 12 éves kor felett senkit sem érdekelsz, mindegy), sokat betegeskedtem, és inkább kolonc voltam a nyakán, mint a vágyott nem tudom, micsoda. És dettó ugyanez. Kishülye, unalmas kistaknyos, voltam neki, mintha ő nem lett volna ugyanolyan kistaknyos x évvel azelőtt. A szüleink pedig állandóan az ő nyakán hagytak engem, ami mindkettőnkkel szemben igazságtalan volt. Ez az egyik, amit a szülők iszonyatosan el tudnak rontani, csak mert őket is a nagyobb testvérek nyakán hagyták és nem hajlandók költeni bébiszitterre - egy tizenéves gyerek egyszerűen nem alkalmas arra, hogy a kistestvérére vigyázzon, nem az ő dolga, és még nem is elég érett hozzá. Azt meg, hogy az idősebb testvér ebből a végtelenül arrogáns és buta "ő csak egy kis taknyos" pozícióból kelljen "megnevelje" a kistestvérét a mindkettőjüket hanyagoló szülők helyett, és a szeretethiányos gyereket szintén szeretethiányosként egy ilyen autokrata és teljesen elhibázott habitussal, türelmetlenül és szeretet nélkül, a másik megnemszületését kívánva próbáljon "korrigálni" olyan hibákat, amiket fel sem fog a tinédzser agyával, na azt egy végtelenül elcseszett és sajnálatosan gyakori dolognak tartom, amit egyetlen szülőnek sem lenne szabad hagynia.

De azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő elrakta az extra zsebpénzt, amit a "gyerekfelügyeletért" kapott, mégis azonnal csattant a pofon, ha nem bírtam lépést tartani vele, amikor az edzéseire cibált, hangosan/neki nem tetsző módon játszottam, vagy 3 évesen a 3 éves eszemmel mosogatás helyett lenyaltam egy kanalat, hogy az "tiszta". Ha kértem, hogy ne üssön, akkor kaptam még három nagyobbat. Pontosan tudta, hogy semmi esélyem védekezni, és a szüleinkhez hiába megyek, mert ez nekik tök rendben van - őket is ütötték-verték gyerekkorában a testvéreik, nekünk meg ugye, miért legyen jobb, csak a gyerekeik vagyunk.

Ilyenkor mindig elképzeltem magamban, hogy ha idősebb és olyan erős leszek mint ő, akkor ilyenkor végre visszaütök és megverekszem vele.

Már mindketten felnőttek vagyunk és ezt megtehetném, de tudom, hogy semmi értelme bosszút állnom rajta. Nem elégtételt akarok, csak azt, hogy felismerje végre a helyzetet, ne tegyen úgy, mintha mindez meg sem történt volna, mert attól nekem csak még szrabb lesz. Többször próbáltam vele megbeszélni ezeket a dolgokat, nem sok sikerrel. Kész lennék azonnal megbocsátani neki, ha egyszer végre nem azt vágná vissza dühösen, hogy ő is gyerek volt, én meg egy hisztis kis szros voltam és elege volt belőlem. Azt szeretném, ha elismerné, hogy amit tett, az nem volt rendben, hogy visszaélt a hatalmával, és én nem érdemeltem ezt tőle. Hogy nem érdemlem meg az ebből fakadó kisebbségi komplexusomat, sem azt, hogy évtizedek óta szenvedek tőle, hogy még mindig ezzel álmodok, hogy néha úgy érzem, hogy igaza volt és még mindig az a kis taknyos vagyok, akit ütni-rúgni kell azon, hogy megértsen valamit. Tovább szeretnék lépni és soha senkitől el nem fogadni ezt a viselkedést.

És azt szeretném még, hogy minden szülő számára alap legyen: minden téren jobbat kell akarnunk a gyerekeinknek, mint ami nekünk jutott; és nem bízzuk rá a gyerekre, hogy egyedül vigyázzon a kistestvérére / hurcolja magával kényszerűen ide-oda, akkor sem, ha már 16-18 éves. Egyszerűen nem.

10-es vagyok:

10-es: én sosem vertem a testvéremet, igaz pénzt sem kaptam a vigyázásért. Az én bűnöm, hogy én csak azt tudtam csinálni amit minden gyerek utál "ne nézd közelről a tv-t, mi ez a kupi amit csináltál, ne szaladj a járdán, ne egyél kézmosás nélkül" stb. És ezt egy kisgyerek hamar megunja, játszani sem tudtam vele igazán amíg nagyon kicsi volt,de volt olyan hogy kétkézzel csináltam neki egy játék sütőt, tehát szerettem de sajnos azt nem tudtam jól kifejezni.

Életében is csak egyszer kapott tőlem pofont, de akkor azért mert ellopta az összes zsebpénzem és abból chipset vett az osztálytársainak. Azért pofoztam igazából meg, mert olyan buta volt, hogy nem is magának vett XD de ezt a pofont nem bánom, azóta is tudja hogy lopni tilos.

Azt bánom, hogy nem tudtam elbabázgatni vele, mert kamaszként ehhez nem volt türelmem :(

#12 - a 11-es vagyok.

Sajnos egy kisgyerek tényleg nem érti magától, ha az ő érdekében szólongatják. Valószínűleg úgy érezhette, hogy az óvoda/iskola/felnőttek után még te is meg akarod mondani, hogy mit hogyan csináljon, és hogy ő nem elég jó neked testvérként.

A lopás tényleg nincs rendben, de abban szerintem nincs igazad, hogy veréssel lehet beégetni valakibe, hogy mit nem szabad.

Szerintem az a chipszlopós sztori is leginkább arról szólhatott, hogy úgy érezte, nem felel meg sem (ezt írtad) az őt lelkileg bántalmazó apjának, sem a testvérének, és másoknál kereste az elfogadást, elismerést. Ha lopott chipsszel, hát lopot chipsszel. Kialakulhatott nála egy olyan mintázat, hogy meg akarja vásárolni mások szeretetét, mert úgy érzi, hogy ő önmagában nem értékes, nem érdemes rá.

A minőségi közös időtöltés elmulasztott alkalmait sajnos nem hozza vissza semmi, de nem hiszem, hogy ezért neheztelne rád, könnyen belátható az oka. Szerencsére egy filmnézős-beszélgetős tesós estéhez soha nincs késő.

Nekem 5 testvérem van.

A legidősebb vagyok én 25, aztán a húgom 23 nagyobbik öcsém 20.

Mi sokat játszottunk együtt néha főnök akartam lenni de nem bántottam őket.

Jött még három fiú.

17 , 10 és 11 évesek.

Na velük más a helyzet imádom őket.

Pelenkáztam őket.

De az apjuk ( nevelő apám) mindent rájuk hagyott.

Ha ok nélkül oda jött megrugot. Azt mondta nekik ügyesek vagytok.

Szóval nem nagyon bírnak velük. Igaz nem otthon lakók így már nem érint de sajnálom hogy ilyenek mert később ebből nekik lesz nehézségeik.

De szeretem őket.

Amúgy kiskoromban olyan tini korban hugommal sokat vitaztunk. Verekedtünk is

De nem úgy hogy péppé verem és ő engem csak nem egyeztünk. Egyszer véletlen orba nyomtam ő meg ki marta az arcom.

Nekem a szüleimmel szemben van még ennyi év után is neheztelèsem mert rájuk hagyták anyám meg a nevelő apámra hogy úgy beszéljen velünk hogy idióta,riherongy. Csak mert 13 évesen ahogy vissza fújt a szél a kályhába nem tudtam sehogy se begyujtani.