Vertem és terrorizáltam a testvéreimet, hogyan tudnám jóvá tenni?

Szerintem ezt nagyjából mindegyik nagyobb testvér elmondhatja magáról. Gyerekek voltatok, gyerek ésszel, óvodából, iskolából, játszótérről, filmekből látott viselkedési példákat alkalmaztatok/alkalmaztál a testvéreiden.

Ezt megbántad, már kialakult a saját személyiséged. A múltat átírni nem tudjuk, így próbálj meg a jelenben és jövőben támogatni őket, segíteni nekik. A közös emlékek pedig mindig összetartó erő, még akkor is, ha negatívak. Az mindenképpen jó lépés, hogy felismerted a hibádat és ennek megfelelően formálod a jelenbeli személyiségedet.

Az én bátyám 5 évvel idősebb

Én nő vagyok. KB 8-10 éves koromtól vert. KB 18 éves koromig. Akkor elköltöztem. Vort, hogy betörte az orrom. A tejfogam kiverte

Odavágott falhoz. Folytogatott párnával. Később viszonylag rendeződött a dolog 2-3 évre, de akkor is csak nem ordítottam vele. De úgy megutáltam, hogy nem beszélünk 10 éve egy szót sem. Ő most 40 én 35.A 3 éves lányomat még nem látta.

Gyűlölöm. Az is bánt, hogy a szüleim nem álltak ki mellettem

Az egy jó dolog, hogy te megbántad és úgy tűnik ok sem neheztelnek rád

Engem a kisebb tesóm vert, tépte a hajam stb, próbáltam visszaütni, de akkor mindig bevágta a hisztit, és nagyon meggyőzően tudta állítani, hogy én mentem neki, mivel ő volt a kisebb mindenki el is hitte (de csak korban volt kisebb, én vékony voltam, ő meg kis dundi, bulldózer alkatú, simán levert). Egyik ilyen alkalommal addig vergődött, hogy elesett, de nem akart akkor sem elengedni,elrántott, rá estem, csak ő meg sikeresen lefogalta a küszöböt, kiesett egy az egyben egy maradó foga. Persze akkor is én voltam a hibás, apum nagyon ideges volt, nem ütött meg, de az asztalomról lesepert mindent a földre (sosem volt előtte agresszív velünk). Ha ezek eszembe jutnak a mai napig a szívem szorul össze és nagyon haragszom érte tesómra, hiába voltunk gyerekek. kb 4-5éves korától csinálta ezeket pár évig, én akkor 7 voltam, most 27 vagyok, de a mai napig szar érzés. Egyébként ha szóba kerül, ő most is úgy adja elő, hogy én bántottam őt, pedig ez egyáltalán nem igaz, nagyon sok szidást kaptam a hazugságai miatt. Mindketten lányok vagyunk egyébként. Már 27 és 24 évesek.

Nekem mindenképp szimpatikus, hogy megbántad a dolgokat, nekem sokat jelentene ha a tesóm elismerné, hogy ő volt a szemét. Hiába tudom az igazságot, örülnék ha őszintén megbánná és bocsánatot kérne.

Egyébként én sem értem mitől alakulhat ez ki, normális család vagyunk, nem vertek minket a szülők, egymást sem, sem hasonló dolgok.

Bár minden bántalmazónak lenne igénye erre a tagadás és a relativizálás helyett. :(

Ez a szándékod nagyon jó, kívánom, hogy tarts ki benne anélkül, hogy megigazulásként használnád!

A következőket az alapján mondom, amit én az engem ennél valamivel súlyosabban bántalmazó testvéremtől szívesen hallanék, illetve mondanék annak, akit én bántottam:

szerintem jó lenne, ha érzékeltetnéd vele, hogy őszintén bocsánatot kérsz, és em elsősorban, azért hogy a saját lelkiismereteden könnyíts, hanem mert őszintén bánod a neki okozott lelki sérüléseket, az önbecsülésén ejtett sebeket, és helyre szeretnéd hozni a kapcsolatotokat.

Ne próbáld relativizálni a helyzetet ("Gyerekek voltunk", "Nem gondolkodtam", "Velem is így bánt XY), hanem csak kérj bocsánatot érte, és mondd, el, hogy mai ésszel soha nem tennél hasonlót (valószínűleg tudja, de azért nem árt.)

És ami a legfontosabb: hogy a kérdéses tetteidet nem ő, a testvéred váltotta ki belőled, nem azért tetted, mert ő "kis hülye", "hisztis", "idegesítő" stb. volt, mindenki felelős a maga tetteiért és a reakcióiért, nem ő tehet róla, hogy úgy bántál vele, nem ezt érdemelte tőled. Senkitől sem ezt érdemli.

Az, hogy a nagyobbik tesőd "nem emlékszik" az szerintem inkább az elfojtás eredménye lehet. Szerintem nagyon fontos hallania, hogy nem ő tehet arról, hogy úgy bántál vele, ahogyan.

Engem nem hatna meg, hogy most már megbántad, mert úgy gondolom, mindenki az adott pillanatban felel a tetteiért , főleg 7 éves kor fölött már tudja a gyerek mi jó és rossz.

Én nagyon szigorú voltam tesómmal (anyám túlbabusgatta őt, mert apám meg lelkileg terrorizálta, így viszont a testvéremet senki nem nevelte), plusz 7 év korkülönbség volt köztünk így nem tudtam elviselni, mert nekem kis taknyos volt. Mindig vigyáztam rá ha kellett meg minden, de én megmondtam neki ha valamit rosszul tesz (pl. ne szaladj stb.)tehát szigorú dada szerű voltam és folyton menekültem amikor játszani kellett vele, mert nekem unalmas volt. Felnőttként már bánom és ha nem bocsájtana meg azt is megérteném, mert akkor már elég nagy voltam ahhoz, hogy megértsem nem így kéne tesóval viselkedni, csak hát akkor egy elkényeztetett volt "egyke" voltam és valahol nem szerettem, hogy ő megszületett,de minimum kamaszként be kellett volna ezt látnom, mert nem voltam fogyatékos.

Amit te tettél viszont SOHA eszembe sem jutott volna, ha tényleg szeretem a testvéremet, szimplán bűntudatod van és talán csak magadat sajnálod valahol és félsz hátha valami nem kerek veled.