Irigy vagyok, hogy másnak van testvére. Milyen érzés pontosan?

Nekem két nővérem van, velük olyan igazi szeretlek is meg nem is kapcsolatunk volt gyerekkorunkban, volt hogy marokra téptük ki egymás haját, verekedtünk is, árulkodtunk egymásra, máskor meg napokig imádtuk egymást, segítettünk a leckében vagy házimunkában, ilyesmi. Most hogy felnőttünk, életreszóló szövetségesek lettünk. Bár nagyon különbözünk egymástól, mégis egymás legnagyobb bizalmasai vagyunk. Azt is nekik mondtam el először, hogy terhes vagyok és ők becsületesen titokban tartották hetekig még anyánk előtt is. (Ez gyerekkorban ugye elképzelhetetlen lett volna, mert azonnal továbbadtunk minden titkot :) ) Tudjuk, hogy bármikor számíthatunk a másikra, felhívhatjuk hajnalban is ha baj van, nem fog haragudni. Olyan, mintha lenne két legjobb barátnőd, akik biztosan egy életre szólnak, nem kopnak ki mellőled és tűzbe teszik érted a kezed.

A legdurvább sztorink az volt, amikor az egyik nővérem végre bevallotta nekünk messengeren, hogy a férje bántalmazza és iszákos. Ezt amúgy régóta sejtettük. A másik nővéremmel fogtuk magunkat, azonnal pattantunk az autóba, felhívtuk a tesót, hogy pakoljon össze magának, mert most elhozzuk. A fasz férje fel se ébredt amíg kimentettük a házból, pedig jókora fadarabokkal érkeztünk, hogy ha akadékoskodik, leütjük a barmot. Utólag belegondolva jobb is, hogy erre nem került sor. :) másnap már a válást keztük intézni.

Oké, ha egyke voltál, legnagyobb, akkor nem fogsz örülni, ha körülrajongott legkisebb, aki sosem ismerte a kizárólagos szeretetet, akkor vegyes érzéseid lesznek.

Mellesleg a közös szoba csak rontott a dolgon nálunk, mindig a nyakamon volt..

Ha normális szüleink lettek volna, amúgy lehet bírnám, de folyton rámerőltették, vigyázni kellett rá, minden tette az én felelősségem volt, mindenen osztoznom kellett és hiába volt csak 2,5 év köztünk, én mindig nagy voltam, ő mindig kicsi, pedig én nagyként is annyira kicsi voltam még..

Na mindegy, szóval lehet szülőfüggő is.

Nekem egy gyerekem van, örülök, hogy egyke, mikor jobban kezd majd leválni rólam(most hat éves, most kezdett, szerelem, barátok), akkor talàn lesz testvére, mert szeretnèk felnevelni még egy gyereket(ez az érzés mostanában jött). Persze nagy korkülönbséggel ez nem olyan, de nem is baj

7-es válaszoló válasza :

kistesók meg sosem tapasztalhatják "... meg, milyen jó, ha igazán csak őket szeretik a szüleik és mennyire jó is egyedül lenni..."

Ez mennyire igaz! Én legidősebb testvér vagyok a háromból, két évente születtünk. Nekem volt két évem, amikor még egyke voltam, de erre nem emlékszem. Csak arra, hogy anyámék hozták haza az újszülöttet, aztán én meg nem tudtam mi az, ki az. Állandóan az újszülöttel foglalkozott mindenki. Rá két évre újra egy újszülött. Ekkor már több értelmem volt, így emlékem is : én nekem csak fizikai szükségletet elégítettek ki. De még hat évesen is sokszor bepisiltem, így felnőttként már tudom, a testvérféltékenység így is megmutatkozhat. Meg az önbántalmazásban : mindig haraptam a kezem, kirágtam a bőrt a kezemen, az ujjperceknél. Ennek ellenére sem törődött velem anyám. "te már nagy vagy, aludj, játsz, öltözz, egyél stb egyedül. A legkisebb tesóm szó szerint gyűlöltem, azt éreztem, elvette tőlem anyámat. Még tini koromban is szándékosan és gonosz módon bántalmaztam. Főleg szóban.

Anyánk ha normálisan nevelt volna, szerintem nem lett volna ez, de ki tudja. Szerintem ne bánd, hogy nincs tesód, ritka, amikor a szülő úgy tudja nevelni a gyerekeit, hogy egyik se sérüljön.

Nekem mostohatestvéreim vannak.

A viszonyunk jó (már), de istenem, hogy utáltam a kisebbik öcsémet. Ő volt anyuci pici fénye, és ezt kihasználva folyamatosan! terrorizált. Ütött, káromkodott, és hogyha vissza mertem csapni (vagy akár a bátyja), akkor mindig! minket szidtak le, mert "jaj, szegény pici".

Most már jó a viszonyunk, de kiskorában meg tudtam volna fojtani a kis számítót - mert persze direkt cukkolt mindkettőnket, aztán meg röhögött, amikor leb...tak. :/