Kinek van, volt ilyen rossz tesója? Mit tegyek?
Sziasztok! Mindent a szó szoros értelmében írok, mindent úgy ahogy volt, semmi nem kamu!
Rólam: 2 év szörnyű házasság után, elhagytam a férjemet. A férjem bántalmazott, fizikálisan is és lelki terrorban is tartott. Miután már nem laktunk együtt, de még papíron együtt voltunk (hisz egy válóper, nem 1 hét alatt van meg, a mi tárgyalásunk fél év elteltével volt) én elkezdtem élvezni az életet, kiéltem magam, volt pár egyéjszakás kalandom is. A testvérem, hozzá ment élete második pasijához, 3 gyereket szült neki és eléggé erős a gyanúm, hogy a pénz miatt van csak vele, hisz még 1 évet sem dolgozott és nem is kell neki, mert a férje mondta neki, hogy elég az Ő fizetése. (milla feletti fizu)
Testvérem végig a férjem mellett állt, én voltam a ku***urva aki megcsalta a férjét, pedig már csak papíron voltunk együtt!! Január elején mondtuk ki, hogy vége és elötte már fél évvel sex sem volt közöttünk én Január után elköltöztem és ott kezdtem el "élni az életem". Ő mindig hátba szúrt, mindig rosszat mondott rólam, a férjem volt a szent, aki bántott, aki idegbeteg állat volt és drogozott is.
Mostmár az új párommal vagyok várandós, 2 év után. A tesóm, mindig tartja a kapcsolatot a volt férjemmel, sőt az összes exemmel...
3 gyerek mellet, rúdtáncol, a férje előtt mondogatja, hogy az edzőteremben melyik sráccal, pasival feküdne le és hogy legyen nyitott kapcsolatuk. (a férje, persze nem egyezik bele, de nem is értem, miért nem hajítja ki ezek után)
Én voltam a mindenféle ku**rva, ri***banc hogy végre megszabadultam és boldogan élhettem, de Ő aki anya létére ilyet csinál pedig Szent!!
Nem tudom mit tegyek, már sokszor inkább, el akarom felejteni, hogy Ő a tesóm..Semmiben sem támogat, kiskoromban is bántott rengetegszer.
Hagyjam Őt? Mit csináljak vele? Annyira okosnak hiszi magát, hiába mondom neki, hogy szarul esik.. mégis tovább csinálja..
Köszönöm ha elolvastad ezt a miniregényt!
Bocs, de én egyáltalán nem értem, hogy minek tartod vele a kapcsolatot.
Az ilyen rongy, gané embereket ki kell gyomlálni az életünkből.
Egyébként pedig nem kell irigyelni az ilyet: egy percet sem dolgozott, de nem is marad mindig szép és fiatal. Majd olyan 40 éves kora körül a férje kidobja, a gyerektartás pedig nem tart majd örökké. Lesz még belőle énekes koldus, mert a munka büdös lesz neki, egy kivénhedt rittyót viszont senki sem fog eltartani.
Nagyon remélem, hogy visszakapja a sorstól. Mindig meg fogadom, hogy nem tartom vele a kapcsolatot, eddig sikerült le redukálni a kommunikációt vele.
De akkor nem bennem van a hiba ugye? Ő, szörnyen rosszindulatú ember.
Ha boldog párkapcsoaltban élsz, javaslom, beszéld meg a férjeddel, meríts erőt az ő szavaiból, a testvéreden való rugózás helyett pedig inkább csináljatok kettesben egy jó programot, esetleg családdal.
Korona alatt lehet ez egy szabadban kirándulás kevésbé forgalmas helyen, vagy egy romantikus este a férjeddel.
És ha húgod jön a szarságaival, nyugodtan mondd meg, hogy ne haragudj, most nem érek rá erre, éppen sokkal jobb dolgom is akad.
Ha úgy érzed, ez nem elég, javaslom, hogy fordulj pszichológushoz.
És igen, sajnos vannak olyan emberek, akik ahelyett, hogy saját boldogságukkal foglalkoznak, inkább másokra irigykednek és megpróbálnak téged lehúzni, hogy elmondhassa, legalább nálad jobb élete van vagy legalább nálad jobb.Ami persze nem igaz, de ezzel próbálgathatja nyugtatni magát. Lehet irigy volt rá, hogy neked volt lehetőséged egy nem szereteten alapuló kapcsolatból kilábalni és szabadon csapongani kicsit, ezért állított be téged kurvának. Fura dolog ez a pszichológia. :)
Köztetek nem volt verseny esetleg gyerekkorotokban is?
Ő az idősebb egyébként. :) Már baba koromban is féltékeny volt rám, anyukám csak akkor tudott szoptatni, amikor Ő aludt, mert nem hagyta, lerántott anya kezéből kb. Ő jobb tanuló volt nálam, így a családban Ő volt a kedvenc, ez mára már fordult, mivel kimutatta a foga fehérét és mindenki látja, hogy milyen ember is Ő! Én sosem versengtem vele, de Ő mindig irigy volt rám valamiért. (nem kaptam semmivel sem többet, mint Ő a családtól)
Említetette már anyukáméknak, hogy bezzeg én mennyi pasival voltam..
6: vekonyabb nalam, amikor nagyobb lettem, kapott parszor verest.😂😂
7: az nagyon beteg lenne.. De, kitudja.. Bar abbol az inpotens fa**szbol nem nezem ki. 😂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!