Hiba, ha a feleségem azt mondja a gyerekünk születendő féltestvéréről, hogy az nem igazi testvér?

A feleségemnek az előző kapcsolatából született lányát picibaba kora óta nevelem, az ex nem akarta az apaságot, nem akart apasági elismerő nyilatkozatot írni, de én igen, így én lettem bejegyezve a születési anyakönyvi kivonatába is, mint apa (egyszerűbb volt, mint az örökbefogadás, de lényegében azonos joghatású). A biológiai apja néha keresi telefonon, párhavonta találkoznak is, de rendszertelenül, viszont látszólag ragaszkodik a férfi ezekhez a találkozókhoz (tudom, hogy nincs joga láthatáshoz, de mi másképp intézzük az ügyeinket, nem jogszabályokon lovagolunk, hanem csak tesszük, amit a legjobbnak látunk).

A feleségemmel az évek során született még két gyermekünk. Nagyon jó testvérek ők hárman, folyton együtt játszanak, ölelgetik, szeretgetik egymást, nagyon édesek. Kicsik, egyik sem iskolás még.

Most a feleségem exe családot alapított. Egy éve megházasodott, hamarosan megszületik a gyerekük. A nagylány imádja a babákat, nagyon lelkesen fogadta a hírt. A feleségem erre aggódni kezdett, hogy csalódás lesz neki, hogy ezt a babát nem szeretgetheti majd úgy, mint az itthoniakat, és majd kitaszítottnak érzi magát, és fájlalni fogja, hogy ő miért nem része annak a családnak is, ezért azt tanítja a nagylánynak, hogy az a baba nem igazi testvér lesz, mint az itthoniak, mert vele nem fog együtt nevelkedni, együtt aludni, oviba menni, este fürdeni, stb., mert az a baba máshol fog élni, és az a család egy másik család, ő pedig, a lányunk, hozzánk tartozik. Most így leírva talán nincs is ezzel semmi baj, mégis úgy érzem, túlságosan elutasító a babával kapcsolatban. Nyilván nem kell nagy várakozásokat ületeni a gyerekünkbe, mert tényleg nem lesz sok kapcsolata azzal a gyerekkel, talán évente egyszer vagy kétszer látni fogja, de azért talán az is túlzás, hogy ennyire elutasítóak legyünk, és azt tanítsuk, hogy ő nem is testvér. Nem arról van szó, hogy ez most egy kibékíthetetlen ellentét köztünka a feleségemmel, hanem inkább arról, hogy magam sem tudom, melyikünk hozzáállása a helyes. Én morálisabb oldalról közelítek a témához, a feleségem pedig a gyerek lelkivágát tartja fókuszban. Ti hogy állnátok hozzá egy ilyen szituációhoz?