Szerinted jó, ha van az embernek testvére?

Nekem 2 (fél)testvérem van apai ágról, egy nővérem meg egy öcsém. Kisiskolásnként találkoztam velük először (amikor apámmal is), a nővéremről pozitív emlék maradt meg, az öcsémmel állandóan öltük egymást. Kamaszként fel akartam venni a családom ezen részével a kapcsolatot, de nem sült el annyira jól, öcsémmel egy darabig találkoztunk (nagyon jókat beszélgettünk anno), aztán ezek elmaradoztak (hiába akartam), nővérem felnőtt nő volt már akkor is (39 éves most), tudtam, hogy az ő életében nincs helyem, az öcsémtől sokáig nagyon bántott az, hogy nem akart találkozni egyik napról a másikra, mára már elengedtem ezt a dolgot (3 éve találkoztunk utoljára, azt is én vetettem fel), hiába nagyon kicsi a korkülönbség (ő 23 éves), de nincs közös pont. Szóval, ha engem kérdezel, nekem csak keserűséget okoztak a testvéreim a közönyükkel, semmit nem veszítenék, ha nem lennének, igazából jobb lett volna, ha meg sem ismertem volna őket.

24/F

Attól függ, milyen testvérről van szó. Nekem bátyám van és gyerekként nem voltunk jóban egymással. Felnőttként a viszonyunk romlani kezdett. Sokszor indulatosan beszélt hozzám, eszébe se jutott kedvesen megmondani ezt meg azt. Például, amikor az egyik szekrényben kerestem a mézet (azt használtuk spájznak), de nem találtam. Egyszercsak durván becsapta az orrom előtt a szekrényajtót és mondta, hogy a konyhapulton van a mézesüveg, nézzek már körül! Erre bejött apa a konyhába és kérdezte a bátyámat, hogy ezt miért nem lehet kedvesen közölni. Azt mondta, hogy mert egy nagy idióta vagyok. Ekkor döntöttem, hogy albérletbe költözöm és azóta is ott lakom, mert nem bírtam elviselni a viselkedését. Azóta béke van, mármint nálam, mert a szülői lakásban néha konfliktusok vannak, de balhé legalább nincsen. Csak velem ilyen, a szülőkkel nem.

Ha lenne másik testvérem, aki normális lenne, annak tényleg nagyon örülnék. De sajnos, a sors nem volt túl kegyes hozzám. Nem hibáztatom anyáékat, mert tudom, hogy mindent megpróbáltak.