Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Mit tegyek az öcsémmel?

Mit tegyek az öcsémmel?

Figyelt kérdés

Kb. múlt nyár végén kapott egy telefont 5 évesen, ami szerintem MÁR nem normális egy ennyi idős gyereknek, de mikor erről kifejtettem a véleményem a szüleim azt mondták, hogy csak pár játékot fog rajta játszani. Aztán egy hónap múlva kapott egy telefont, ami még a fejénél is nagyobb volt, meg az enyémnél ill. a nagyobb öcséménél is jobb.


Az elején tényleg csak 2-3 gyerekeknek való játékot játszót, de úgy Karácsony körül felfedezte a Youtubeot és elkezdett mindenféle szenny videóst nézni mint pl. Dani, Sajt32 meg társai. Egy szó mint száz: Minecraft videósok. Aztán jött egy normálisabb kategória: Chabinho, Doggyandi, IceBlueBird, aminek tulajdonképpen még örültem is, mert azt hittem, hogy lefog állni a fentebb említett emberekkel. De aztán jött a még nagyobb pofon. Polla, Szabyest stb., majd megismerte a horror játékokat is Ownmckendry álltal, akivel nincs semmi bajom, de szeretem, egy ennyi idős gyereknek nem az ő videói valók. Egy idő után pedig elkezdett mindenféle Play Áruházas játékokat letölteni (nem, még most sem tudott írni. Bemondta a mikrofonba), aminek a nagy része lövöldözős és horror. Mikor ezt elmondtam a szüleimnek, semmit sem csináltak vele, hanem MINKET hibáztattak, mert mi mutattuk meg neki ezeket és tőlünk tanult meg csúnyán beszélni. Jó bevallom, volt 3-4 alkalom, mikor mondtunk valami csúnyát előtte, de a nagy részét a "jobbnál jobb" videósoktól tanulta meg. És tulajdonképpen ők semmit az ég világon nem tesznek ez ellen, csak minket hibáztatnak.


Persze én is foglalkozhattam volna vele többet, de nekem is most ez az iskola év elég nehéz volt, és szerintem első sorba, anyumnak kellet volna rá vigyáznia, hogy kiket néz és miket játszik. Hiszen ő itthon volt egész nap, mivel nincs munkahelye, és én meg hullafáradtan nem tudtam vele annyit foglalkozni. Most próbálok vele autós játékokat játszani, meg katonásat (azt a valóságosat), de úgy 20 perc múlva meghunyja és megy vissza telefonozni. Mikor pedig kiveszem a telefont a kezéből elkezd sírni és húzni a ruhámat, majd jön anyukám és elkezd velem ordítozni, hogy miért nem hagyom békén a gyereket.


Mikor én megkaptam 10-11 évesen a telefonomat, akkor megvolt szabva, hogy max. 2 órát használhattuk és volt, hogy anyukám 1 hónapra is elvette, tulajdonképpen a semmiért, ezt meg hagyja 7 órákat játszani.



2020. jún. 18. 12:08
1 2 3 4
 11/31 anonim válasza:
100%

Hozzá tudsz férni a telefonjához?

Ha igen mint az előző válaszolok írták állíts be valami "Kids" verziót!

A 3-nak én is azt üzenem hogy gondolkodjon úgy hogy ez lenne az ő testvérével vagy ha nincs testvére hogyha lenne akkor szerintem ő is próbálna valamit csinálni

2020. jún. 18. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim válasza:
31%
Keres olyan játékokat ami okosit és el tud vele szórakozni
2020. jún. 18. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 anonim ***** válasza:
100%

#9, #10, és #11 essel értek egyet. Egy olyan alkalommal mikor mindenki nyugodt mutasd meg nekik ezeket a videókat, és hogy egyszerű hangvezérlés is elég hozzá.

Ha jól tudom a YouTube-nak is van kids verziója.

Többieknek: Attól higy ő nem az anya hanem a testvér még a család része.

2020. jún. 20. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
100%

A youtubnak biztos hogy gyerek verziója.


Vedd kezedbe a nevelést,tudom,nem ez lenne a feladatot,de ha jót akarsz neki,akkor muszáj. Apád mennyire felelősségteljes? Talán vele beszélhetsz.

2020. jún. 20. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 A kérdező kommentje:
Már betettem neki a Youtube Kidset... Hát... Eddig még nem látott meg semmit, de ajánlottam neki egy szuper sorozatot, amit én még a mai napig nézni szoktam. A Kalanodrokat. Biztos sokan ismerik, akik Minecraftoznak és ismerik Chabinhot. Tudom, nem az lenne a lényeg, hogy nézze a telefont, de legalább már neki való tartalmat nézz. Kis lépésekkel fogok haladni, és majd pár nap múlva beszélek a szüleimmel.
2020. jún. 20. 18:06
 16/31 anonim ***** válasza:
14%
Azok közül amit felsoroltál és semmit sem ismerek, de nézd a jó oldalát, a youtube segítségével 5 évesen megtanult írni, másképp meg hogy tudná beírni a keresőbe a szavakat?
2020. jún. 20. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:
100%
A szüleid nem éppen a legélesebb kések a fiókban, már bocsánat! Hárítani tudnak, gondolkodni előre azt nem.
2020. jún. 20. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 A kérdező kommentje:

16. Nem tanult meg írni... Feltalálta a mikrofont és amit hall, oda beírja...


17. Apukám már sokszor rászólt és a veszekedésekkor is nem egyszer mellénk állt, csak vele az a helyzet, hogy sokat dolgozik és nem jut annyi ideje rá(nk). Itt anyummal van a legnagyobb gond...

2020. jún. 20. 20:40
 19/31 anonim ***** válasza:
0%
ő találta fel a mikrofont? huha ilylen kis zsenike lehet akkor :D
2020. jún. 20. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:

#19

A kérdeő biztos hogy nem úgy értette,ne kössél bele már!

2020. jún. 20. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!