Normális hogy ezt érzem a húgom iránt?

Csak 3 év van köztünk, tehát nem olyan sok, de ennek ellenére soha életünkben nem jöttünk ki jól. Mindig ő volt igazából a népszerűbb meg az akinek sok barátja van, aki bulizni járkált és aki bármit csinált kb. bejött neki. Sajnos kisebb korunkban is sok volt köztünk a konfliktus, mert két teljesen különböző személyiségek vagyunk és ebből adódóan nem igazán viseltük el a másikat. Engem zavart hogy állandóan pörög, rendetlen, lazán kezel mindent, őt meg pont az zavarta bennem, hogy én szeretem a rendet és a nyugalmat. Inkább megnézek itthon egy filmet, minthogy hajnalokig egy tömött szórakozóhelyen ugráljak csomó részeg között. Még egyetemre járok, a húgom dolgozik már és természetesen én a szerelemben sem voltam szerencsés ezidáig. Most viszont fél éve már, hogy van egy férfi aki tetszik 2 évvel idősebb csak nálam. Soha nem voltam még szerelmes, de úgy érzem, belé igen. Anyukámnak meséltem csak róla, tanácsot is kértem, mert nagyon jó a viszonyunk és anyukám azt tanácsolta keressem meg egy közösségi oldalon, beszélgessek vele, az már jó kezdés. (Eddig csak messziről csodáltam, nem igazán beszéltünk). Megfogadtam anyukám tanácsát, és ráírtam, még nyár végén. Beszélgettünk, én mindig alig vártam, hogy írjon, jobban meg akartam ismerni, és ő is érdeklődőnek tűnt, de aztán úgy szeptember-október környékén ez úgy elmaradt,majd vissza sem írt már, bármit írtam neki. Szomorú voltam, nem értettem, de kész voltam tovább lépni. Egészen múlt hétvégéig, amikor a nagy családi vacsora közepére betoppant az én egyetlen húgom és bemutatta a barátját, aki az a férfi volt, akibe hónapok óta szerelmes voltam. Anyukám ugye tudta, de hirtelen ő sem tudott mit mondani, én meg felálltam és ott hagytam őket. Azóta rá sem bírok nézni a húgomra. Tudom, nagyon rossz ilyet mondani, hiszen mégis csak a testvérem de sosem volt meg köztünk sem az összhang sem az a mély testvéri szeretet, de ezzel a húzásával meg egyszerűen annyira megutáltatta magát velem, hogy rá sem bírok nézni. Persze közte meg a barátja között nagy az összhang, ahogy egymásra néznek, meg minden... De egyszerűen nem tudok örülni a boldogságának csak azt érzem, hogy elvett tőlem mindent. (tudom hogy ez azért így nem teljesen igaz de nem tehetek róla, ezt érzem) Normális, hogy ennyire utálom?