Te elmentél volna a testvéred temetésére?

Édesapám 16 éves koromban hunyt el. A búcsúztatóján igyekeztem nem szétbőgni magam (tudom, mindenki megértette volna, de szerettem volna beszélni azokkal, akik eljöttek, megköszönni hogy itt vannak, ilyenek)

Volt egy ismerősünk, egy 80 év körüli néni. Nem rokon, "csak" egy barát, akivel sok időt töltöttünk, sokat beszélgettünk.

A néni állapota hirtelen kezdett el leromlani. Alzheimer kezdődött nála, folyamatosan felügyelni kellett, mozogni se tudott már olyan jól, néha nem ismerte fel a saját lányát sem.

De amikor megláttam betipegni (a lánya támogatásával) a búcsúztatóra, úgy meghatódtam hogy patakzottak a könnyeim.

Tudta, hogy hol van, tudta hogy apám halt meg, engem is megismert. Váltottunk pár szót, aztán - mivel eléggé kimerítette az utazás is, és ez a rövid látogatás - indultak is haza.

Nem vártuk el, hogy eljöjjön, megértettük volna. De borzasztóan jól esett.

Ha lerobbant idős volnék, fűt-fát megmozgatnék hogy valahogy eljussak - valaki csak tud segíteni, esetleg ideiglenesen tolószéket szerezni és azzal elvinni.

De ha tényleg nem megoldható, akkor nem gondolnék semmi rosszat az illetőről - nem önszántából nem ment el.