A ti családotokban hogyan nézik, ha valaki önkényesen nem akar tanulni/nem erőlteti meg magát?

Egyszer ki kellett töltenem egy tesztet 14 évesen, hogy hogyan képzelem el a jövőmet. Volt egy olyan kérdés, hogy: „Milyen végzettséget tervezel szerezni magadnak?"

- alapfokú

- középfokú

- felsőfokú

- doktori

Mivel 14 évesen nem nagyon tudtam, hogy mi mit jelöl, rákérdeztem anyunál, hogy most itt mit kéne beikszelnem és erre jött a válasz: "Hát csak doktori, nem?"

Akkor esett le, hogy itt lesznek a jövőt illetően elvárások. :) Szerencsére én magamtól is tovább szerettem volna tanulni. Most kezdek neki a második diplomámnak, de doktorit nem szerzek.

Nem kaptam se kocsit, se lakást, fizették az albérletemet, amíg egyetemista voltam és kész. Sajnos azért ez a lakáshiány elég fájó pont, mert pont akkor mentem főiskolára, mikor pár millióért egy kis lakást ki lehetett volna fogni, aztán most meg jojózik a szemem az ingatlanáraktól. Mivel az az időszak már elúszott, kezdek letenni arról, hogy saját otthonom lesz, bár azért takarékoskodok ezerrel. Más dolgok, amit említettél nem kellenek. Minimalista vagyok, tudatos vásárló, tehát törekszem minél kevesebb tárggyal körülvenni magam, szóval az ingatlanon kívül nem kellet volna más segítség. Autó sem kell, mert jó a tömegközlekedés és az élethelyzetem is megengedi, hogy ne kelljen saját kocsi.

Én úgy látom megerősítést akarsz kapni, hogy az a normális ahogy téged neveltek, hogy ezzel is ítélkezhess mások felett, hát nem szép dolog.

El kell fogadni, hogy más meg máshogy éli az életét, lehet hogy mások később találják meg önmaguk, te meg pont addigra vesztel el.

Némelyik ember mintha nem a kérdésre válaszolna... :D

Én is igy gondolom, mint te. Sok ilyen ember, fiatal, ismerös stb. vesz engem is körül, akiknek mindent a hatsojuk ala raknak. Az esetek többségében olyanok is... nagykepuek, gizdaznak, de barmikor amikor valamit maguknak kéne megtenni, mint felnött ember, altalaban kudarcot vallanak, vagy anyuci apuci segít. Persze ebböl is van kivétel, de nem sok. Engem személyszerint nem tudtak sokmindennel támogatni a szuleim, csak gyerekkormban, de akkor hasonlóan neveltek mint téged. És azt érzem, több vagyok mint a kortarsaim, és nem azért mert nagykepu vagyok, hanem mert megtanultam, milyen jo erzes megdolgozni valamiért, és nem vagyok raszorulva senkire. Saját céget tervezek inditani, munkával keresem rá a pénzt, van kocsim,jo egy kicsit öreg de omadpm. És egyszer össze fog jönni a ház is. És szerintem tedd össze a két kezed, hogy a szüleid igy neveltek, mert azt gondolom ez igy egészséges pszichologiailag.

Sose szerettem az olyan embereket, akiknek anyuek mindent a fenekuk ala tolnak es erre verik a melluket. Ha segitenek a szulok az jo, de nem kell atesni a lo tuloldalara. Bar ahogy latom a hercegnok/hercegek tobbnyire eletkeptelenek, ugyhogy kulonosebben nem irigykedek rajuk vagy ilyesmi.

Nalam ugy volt, hogy ha harmasnal rosszabb jegyet kaptam, akkor elhordtak mindennek es eltiltottak mindentol, ha negyest, akkor miert nem otost, ha otost, akkor senkit nem erdekelt. Mondanom sem kell mennyire nem motivalt ez a rendszer :) helyette megtanultam puskazni.

Gimi elso eve rosszul sikerult, ramszallt az igazgatoasszony (egy bordo melir miatt a hajamban!), depresszio, szorongas stb. Itthon ugyanugy csak a tanulassal zaklattak, nem erdekelt senkit mi van velem. Utana persze ment az orditas, hogy milyen hulye sz.r vagyok.

Masodik evben a matekot es a ket idegennyelvet tanultam gozerovel, a tobbi nem erdekelt, azokat kipuskaztam. Kiveve a fizikat, abbol elkuldtek kulontanarhoz, mivel az iskolai nem tud tanitani (nem csak en vagyok ezen a velemenyen). Az erettsegim jo lett, a valasztottam sikerult rosszul, mert projekt feladat volt, amire rabolintott a tanar, mert leadas elott megkerdeztem... Szobelin meg bekozolte, hogy bocsi, nem ez volt a feladat. Erdekes, leadaskor meg ez volt a feladat... :)

Itthon nem lehetett megmagyarazni es hirtelen senkit nem erdekelt, hogy az emeltszintum 5-os lett... Utana ramkenyszeritettek az egyetemet, "mindegy mit, csak tanulj"... Aha, kosz. Valasztottam egy olyat, ahol nem felmillio a tandij, nem kell tortenelem es viszonylag rovid idon belul le lehet tenni a diplomat. Hat eletemben nem hoztam meg ilyen rossz dontest :D. Utana masfel evembe telt gyozkodni anyamekat, hogy ott akarom hagyni, mert nem megy es nem is erdekel, csak kidobott penz az egesz. (Ok fizettek.)

Elkezdtem dolgozni, sokkal jobb. Bar most abba szolnak bele, hogy ha beteg vagyok, akkor is menni KELL.... Meg is lett az eredmenye, tavaly korhazba kerultem hetekre emiatt. Kozben szereztem egy szakmat es kineztem a kovetkezot is, de meg atgondolom, utananezek.

Szoval ettol a te szuleid modszere biztosan jobb es hatekonyabb, orulj neki, hogy rendes szuleid vannak :)

Enyemek inkabb penzzel tudtak kisegiteni (pl fizettek az egyetemet), de sose volt normalis kapcsolatunk, sose oleltuk meg egymast stb.

Mindenkinek vannak hibai

Engem éltetett a presztízs. Imádtam okos lenni, az élmezőnyben végezni. Több diplomát szerezni. Viszont tudom, hogy ennek többek között az volt az oka, hogy sosem voltam szép lány. És valahogy be kellett bizonyítanom magamnak, hogy én is érek valamit.

A szüleim is elvárták a majdnem megugorhatatlan szinteket, holott ők sosem tanultak tovább.