Érvelhetek úgy anyáméknak, hogy majd ha elesettek lesznek, akkor én is ugyanúgy elhanyagolom őket érzelmileg, ahogy ők tették velem?

Anyámmal nagyjából jóban vagyok, bár állandóan dolgozik, így mindig le voltam passzolva, hol alkoholista nagyszüleimhez, hol nárcisztikus nagynénémhez. Apám meg depressziós volt, ki is esett a munka világából már vagy 20 éve.

Gyerekkoromban semmi sem számított, csak hogy ötös legyen a bizonyítvány, semmi rinya mert az tiszteletlenség, minden érzés legyen elnyomva, ne keserítsem meg anyámék életét, hogy nekem tetszik vagy nem tetszik valami. Ez volt a legegyszerűbb.

Bár jobban éltünk mint az átlag, apám fennhéjázva adta a smucig formát, pedig mint irtam nem keresett egy fillért sem.

Voltak persze kiemelt fontosságú dolgok, mint pl a lakás KÜLSŐ tatarozása, arra nem sajnáltak sosem pénzt sem energiát.

A család kikapcsolódásai mindig sikertelenek voltak az említett mufurc megkeseredett és mindeközben nárcisztikus bandában, ahol a gyereknek kuss a neve.

És én még 30 évesen mindig azzal álmodom 1-2 havonta, hogy anyáméknak mutatom be a "nőmet" (aki már azóta mondjuk elhagyott)....de valamiért nekem ez visszatérő epizód, hogy berughatom az ajtót és bemutathatok egy olyan nőt, akitől ők köpni nyelni nem tudnak, a kicsinyes gyalázkodásaik és áskálódásaik leperegnek rólunk és végre kiszakadhatok ebből a beteg bandából.

IGAZ, kaptam egy lakást, de kit érdekel.

Elmondom miért.

Majd én is csak pont annyit fogok adni az elesett nagynénémnek és apámnak, amit ők adtak. Fizetem az ápolót, vagy az öregotthont, szájukba adom a kaját.

Amikor a problémáikat mesélik akkor félbeszakítom öket, hogy mindenért ők a hibásak.

Persze ők a begyepesedett agyukkal ezt árulásnak és a legnagyobb tiszteletlenségnek fogják felfogni és nárcisztikus fröcsögésben fognak kitörni.

Pedig én csak pontosan ugyanazt adom, amit én is kaptam tőlük.