Ez a szüleim hibája, hogy ide kerülhetem ahova kerültem?

21/F

OLVASSÁTOK EL AZ EGÉSZET!

15 éves koromban volt lehetőségem ismerkedni személyesen lányokkal, csak a szüleim ezt megakadályozták, hogy még fiatal vagy párkapcsolatra, van még időd. Kiskoromtól óta nem tudtam beilleszkedni a gyerekekhez, állandóan leültettek, csúfoltak, lenéztek. Nem tudtam megvédeni saját magamot, mindenki ellenem volt. 15 éves voltam, és nem jártam sehova, mert azt hallgattam állandóan "nem mehetsz sehova, még fiatal vagy, még leütnek valahol, megvernek". Akkor nem mentem sehova. Kavartam egy cigány lánnyal, akivel nagyon jól értettük egymást. Internetre feltettük, hogy kapcsolatban vagyunk, és ezt az anyukám meglátta, és volt nagy cirkusz, hogy nem-i szégyellem magam, hogy cigány lánnyal összejövök. Mondom nem, értjük egymást, tetszünk egymásnak, miért nem próbálnánk meg együtt. Anyukám akkor azt mondta, hogy akkor mennyj a cigányokhoz, de téged soha nem engedlek be a házba. Akkor nem találkoztam a cigány lánnyal. Aztán jött még egy lány, akinek a szülei alkoholisták, de szegény lány ő arról nem tehet, és az a lány se ült be nekik, hogy ő vele ne kezdjek ki. Szüleim egy lányt ajánlottak nekem, hogy annál próbáljam meg, mert jó szülei vannak. De annál sem jártam szerencsével. Volt egy barátom gyerekkorom óta, de sajnos ez a barátság is véget ért valamiért, de tartjuk a kapcsolatot, írogatunk, elhívom őt mindig kofolára, és hogy nincs ideje, nem jöhet ki, nem engedik őtet el a szülei, mert mentálisan, vagy hogyan is mondhatnám beteg szegény. Olyan betegsége van, hogy pl. elmenne valahova városba, haza nem tudna hogyan jönni, elfelejt mindent, gyenge a memóriája, de születése óta ilyen, nem engedik őt el a szülei sehova, még néha bicajozni se, mert úgy féltik őt, 21 éves. Természetesen voltak párkapcsolatjaim, nem is egy, és erről a szüleim nem tudtak, hazudtam nekik, nem voltam hozzájuk őszinte, máig. Miért? Mert ismerem őket, mindehol keresnek hibát. Volt még egy barátom, aki egyben a volt osztálytársam a középiskolából. Ő aztán olyan volt mint a öcsém, lehetett rá mindenre számítani, segített nekem, én is segítettem neki, ahogy az illik, csak ez a barátság is véget ért valamiért, és nem tartjuk a kapcsolatot, ennek már 1 éve, azóta mintha meg lennék átkozva szó szerint.

Milyen a szüleimmel a kapcsolat? Nem rosszak a szüleim, csak nem tudok rájuk számítani az utóbbi időben. Azt szeretnék, hogy önálló legyek, menyjek vőnek, legyen barátnőm, és hogy hadjam őket békén, mert állandóan azt hallgatom, hogy nem csinálsz semmit, állandóan csak kötekednek belém, pedig megcsinálom amire megkérnek, egy szót sem szólunk egymáshoz egész nap, és állandóan csak megsértenek, hogy menyjek már a bús pcsába, mérgeskedjen velem a jövendőbeli barátnőm, hadjam őket békén, csináljam úgy ahogy jónak látom. Egyszóval eldobnak maguktól. Aztán, hogy én dobom el magamtól őket? Hisz nem magyaráznak el semmit, nem mondanak el semmit nekem, nem tudok semmiről, nem szórakozunk. Hogy miért nincsenek barátaid, barátnőd? Mondom én tehetek róla? Hisz amikor volt lehetőségem kikezdeni a cigány lánnyal azt mondtátok, hogyha kikezdesz vele akkor mehetek hozzája lakni. El sem tudom képzelni mi lenne, ha lenne barátnőm, és teherbe esne, kidobnának a házból, komolyan mondom. Azt érzem, hogy ő rájuk nem lehet semmire számítani.

Hogy már találjak magamnak barátnőt, és legyek vele, hadjam őket békén. Kapok enni, inni, mosakodok, szép ruhákban öltözködöm, de hogy állandóan belém kötekedni, és elűzni a házból, cseppecskét már sok. Ha lenne barátnőm biztos elmennék albérletbe lakni vele, de egyedül nem éri meg.

Most már meg lehet bszni, hogy legyen barátnőm végre. Amikor lehetett, akkor nem lehet, most amikor lehet, nem alakul. Az én hibám? Egyrészt az enyém is, de másrészt a szüleimé is, mert nem engedtek hosszú láncra 15 éves koromban, és ott vagyok ahol vagyok most, hogy nincsenek barátaim, se senkim, csak munkába járok, nemsokára lesz a szabadság, nincs kivel hova elmennem.

Mit tegyek? Hogyan változtassam meg az életem? Ez így tovább nem mehet.