Két tűz közé kerültem mióta elváltak a szüleim. Már nagyon elegem van? Mi a francot csináljak?!

Utálom mindegyiket! Apám összeköltöztetett minket anyám és engem az ő szüleivel. Nekem nem volt beleszólásom, imádtam ott lakni, ahol laktunk, de idehurcoltak egy isten háta mögötti szaros faluba. Onnantól kezdve csak szenvedtem. Osztálytársaim csúfoltak, délutánonként nem tudtam velük szórakozni. Mamám folyton kísérgetett, elkényeztetett, életképtelen lettem. Ezzel egyidőbeb szülrim eltávolodtak, elváltak, apám elköltözött. Tehát anyám és engem itt hagyott az ő nagyszüleivel. Papám gyűlöli anyám, ha meglátja elfordul, káromkodik, csapkodik. Anyám csak kuksol benn a szobájában. Mamám is utálja, de legalább ő még tekintett van rám, de a hátam mögött ő is ugyanúgy szidja. Van benne igazság, mert tényleg semmit sem segít itthon (a bevásárláson kívül) , de én se segítenék olyannak aki szívből gyűlöl. Én pedig a két oldal közé ragadtam. Anyám nem törődik velem, van hogy egész nap nem látom. Apám néha jön, de mindenben a saját érdekét nézi, semmit, még a legcsekélyebb dolgot sem teszi meg nekem, ha megkérem. (Pl. Segítsen valamit a tanulásban) Papám mindig csak a rosszat látja bennem, mamám igazságtalan velem, mindig rajtam tölti ki minden dühét. Mit tehetnék? Annyi pénzem nincs, hogy elköltözzek, és önálló sem vagyok. Gyűlölöm az embereket, mert rengeteget csalódtam bennük. Sokat gondoltam már rá, hogy öngyilkos leszek, de van 2 papagájom, meg egy hörcsögöm és a két kutyám. Őket soha nem hagynám itt. Mit tehetnék? Lassan felőrlödöm :(( Már értelmét se látom, hogy nap mint nap felkeljek. Adjatok tanácsot mett tényleg nem bírom.