28 év felett miért "illik" kiköltözni a gyereknek a szüllői házból, miért van egy ilyen tátsadalmi elvárás?
Egyedülállóként lehetetlen lakast venni, még csak hitelre is... Esetleg vidéken valami 15 négyzetméteres lepukkang lyukat és ezzel nem túlzok.
Annak meg semmi értelme, ha amúgy a szobám is nagyobb és ez egy Budapesti ház...
Vidéken pedig még kevesebbet is keresnék és nem tudnám fizetni a törlesztőt.
Mert hülyék az emberek. Fogadj meg egy tanácsot, és szard le magasról amit mondanak, csak neked lesz jobb. Vannak jó indokok a kiköltözésre (kicsi a lakás, a szüleidnek már nyugalomra volna szükségük, stb.), viszont amíg a szüleid is, és Te is rendben vagytok a dologgal, illetve beszállsz a költségek finanszírozásába is, addig senkinek semmi joga elítélni ezért.
Sokan játsszák az eszüket, hogy így hitel, meg úgy két munkahely, meg mit tudom én, aztán belőlük szoktak kialakulni az idegbajosak, az alkoholisták, illetve ők szoktak elpatkolni 40 évesen, mert nem bírták a nyomást (tisztelet a létező kivételeknek).
Budapesten a négyzetméter árak 600,000 forint és 1 millió forint körül mozognak környéktől és állapottól függően.
A rosszabb környékeken, a rosszabb állapotú lakások között van olyan is ami 350,000-400,000 Ft/m2, de ez már egyáltalán nem kis kompromisszum.
Agglomerációban is minimum 350,000 egy lakás/m2.
De amúgy minél kisebb a lakás, a négyzetméter ár az úgy nő valahogy...
Vagyis ha van egy 60 négyzetméteres lakás 30 millióért, s ugyanazon a környéken van egy ugyanolyan állapotú másik lakás is, ami 30m2, az nem 15 millióba kerül, hanem mondjuk 18-19-20 millióba.
Mondjuk ami nem a legjobb környék pesten, de nem is olyan rossz, viszont még kifejezetten olcsó is, az pl. a XX. kerület...
Mennyi ott egy 60 éve épített panelház 50m2-es lakása ami közepes állapotú?
Olyan 25 millió... Hát köszönöm.
És nem, egy vidéki városban sem lehet venni 8 millióért kis házat sem, vagy akkor az romos, vagy nincs áram, víz, gáz, csatorna, stb.
Vagy orkok laknak a szomszédságokban...
Amit meg valaki írt, hogy több szobás, moziszobás, medencés ház 15 millióért... :DDD
Az ilyesmi mindenhol Magyarországon 35 millió és 350 millió között mozog.
És nem, nekem egyáltalán nincsenek nagy elvárásaim, de falura nem költöznék, és egy nagyobb vidéki városban is 30-40%-al kisebb lenne a fizum, de lehet még optimista is vagyok ezzel kapcsolatban, szóval erősen meggondolandó...
"tudod feleség,gyerekek,ez az amit a túlnyomó többség normálisnak tart."
Jó lenne,ha ezzel a nagy mellénnyel magatok teremtenétek meg mindezt nem CSOK-ból,az adófizetők pénzén.
Pont ezért nincs esélye önálló életre,mert a magadfajták élősködnek rajta.
A 39-es véleménye a legjobb, legészerűbb.
A szülőkre is figyelemmel van, volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!