Mit tegyek, hogy anyám ne forgasson ki minket?
Amióta megszülettem, faterom állandóan ingázik a munkahelyére, keresi a pénzt. Ez amiatt történt, mert szült 3 gyereket, és azt gondolta, hogy majd az anyja segít felnevelni. Természetesen az anyja semmit nem segített, sőt, még nekünk kellett mamánkat pátyolgatni. Az anyja csak vert minket, dolgoztatott mindhármónkat a tűző napon gombokért (kerti munka).
Az a lényeg, hogy a kedves anyukám úgy gondolja, hogy minden közös, nélküle egy fillérünk nem lenne. Ő "felnevelt" minket, spórolta a pénzt (szerinte). Az igazság viszont az, hogy ő miatta el kellett költöznünk a jó helyről, hogy ő az anyukája mellett lehessen, mi pedig ingázhatunk miatta a közeli városba... Szóval ő az önfeláldozó anya, jó beáldozott négyünket a saját kényelméért. Munkaviszonya nemigen volt, házimunkákat csinált. Szerinte ez egyenértékű a mérnök faterom munkájával (és a havi 1000+ kilométeres hazajárkálásával).
Van befektetésünk apám nevén (ami éveken belül akár a többszörösére is mehet), és anyámnak kell a fele, cserébe viszont lemond az ingatlanjaink feléről a mi javunkra. Csak annyi a probléma, hogy 10+ millió forint feletti összegről van. Őneki persze a saját nevére kell a zsé, és úgy gondolja, hogy nekünk elég az ő becsületszava. Tehát megkapná a befektetést pluszba, és hivatalosan nem mond le semmiről sem persze.
Állandóan azzal zsarolta fateromat, hogy elválik, minket meg azzal etetett kiskorunkban, hogy öngyilkos lesz, felköti magát!
Én tanácsoltam faternak, hogy váljon el tőle. Ki kell szedni a kullancsot, mert csak még több vért szív ki...
Faterom sajnos papucs. Muterom pedig csak elhöbzsögné a pénzt. Vagy kitalálna valami tuti üzletet (persze 0 élettapasztalattal), vagy pedig hirtelen eszébe jutna, hogy ő neki milyen pokoli dolga van itt, és "jogosan" itt hagyna minket, de a pénzt azt nyilván vinné.
Mit kellene tennem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hány évesek vagytok? Ez a szüleitek dolga a befektetés és az ingatlan is közös, ha a házasság alatt szerezték. Szóval egy válás esetén minden feleződik. Persze lehet itt osztozkodni, de azt ügyvéddel kell jogilag rendezni, mert minden más támadható. Mellesleg az ingatlanok feléről mond le, ti pedig hárman vagytok gyerekek, szóval egy félnek a harmada lesz a tiéd, aztán majd harcolhatsz a testvéreiddel, hogy ki vásárol ki kit, mert minél több a tulaj, annál nehezebb pl eladni.
Szerintem ha annyira érdekel kérjétek ki egy ügyvéd véleményét, de a legjobb ha inkább lelépsz és a saját életedet éled.
Nekem a mostoha mamám sokkal rosszabb volt, mivel összeveszejtette a vérszerinti családot a papámmal, majd szépen mindent a saját gyerekeire, családjára iratott. Aztán mikor a papa meghalt apámék szinte semmit nem kaptak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
" Munkaviszonya nemigen volt, házimunkákat csinált. Szerinte ez egyenértékű a mérnök faterom munkájával"
Ha becsülettel nevelt benneteket, akkor bizony egyenlő. Sőt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!