Miért kell ennyire rosszindulatúan beleszólni, mire költök? Miért nem lehet velem örülni?

Ha minden jól megy, ősszel beköltözhetek az első saját otthonomba (jelenleg albérletben lakom). Még egyetemre járok, szóval ez teljes mértékben a szüleimnek (főleg apukámnak) köszönhető, és én ezt nem is titkolom. Ettől függetlenül nagyon örülök neki, izgatott is vagyok, és tényleg ha van bármi szabadidőm, inspo után kutatok, bútorokat/anyagokat nézek, vagy dekorációt, stb. Viszont a nevelőapám, és neki a családja nagyon rossz szemmel nézi ezt. Én csak vele kommunikálok, de hallom, amikor az anyjával telefonál, és éppen azt beszélik ki, hogy milyen csempét néztem, vagy hogy hová akarok légkondit tenni. Aztán az anyja telebeszéli a fejét, hogy ezekre nincs szükség, úristen mennyire drága (maga a kétlábon járó rosszindulat az a néni amúgy). Utána meg a nevelőapám anyával veszekszik, hogy miért engedi ezt... Pénteken mentünk a kanapéhoz anyagot nézni anyával, előtte hallottam, hogy a férje mondja neki suttogva, hogy mi szükség van erre és hogy mit képzelek én magamról. Pedig egy rossz szavam nincs hozzá soha, igazából mindent ráhagyok. Még ha az ő pénzén vennék bármit, akkor azt mondom, hogy oké, mondja el a véleményét, de így, hogy anyával teljesen külön kasszán vannak, és egy forintot nem költ rám, nincs köze ehhez.

Mikor az ő két gyereke kapott lakást, nekem egy rossz megszólalásom nem volt. Sőt, amíg járták az IKEA-t, nálunk aludtak, mentem velük segíteni, meg ha kinéztek valamit, de nem akartak felutazni érte Pestre, mentem és átvettem, stb. Most meg úgy viselkednek velem, mintha megöltem volna a saját anyámat. Hirtelen minden rossz, amit teszek/mondok, azonnal kapom a megjegyzéseket mindenre, ráadásul úgy, hogy nem is vele beszélgetek, hanem csak hallja mondjuk a nappaliban, hogy a konyhában anyának mutatok valamit.