Létezik olyan jelenség amikor a szülő rosszindulatúan tekint saját gyerekére és annak sikereire? Valakinek van ebben tapasztalata?

Anyám irigy és féltékeny az új életemre, mindenre amit veszek, amit a párom vesz. Ezerszer jobban élek, sokat utazunk a párommal, nincsen semmi gondom/gondunk. Anyám buta, nem akart/akar dolgozni, de cserébe durva dolgokat elvár tőlem és tesómtól. Már kedvem sincs vele találkozni, szeretem, de nem annyira amennyire kellene. Mindent sajnál előlem. Még egy 150 ftos fagyit is!

Apám egy agresszív alkoholista állat, tesómnak mindent megadott, ő a kis kedvence, engem gyerekkoromban vert, egész életemben egy rohadt szép szava nem volt hozzám, ha jót csináltam az volt a baj, ha rosszat akkor meg az. Nem is sorolom tovább mekkora szemét volt. A szemében ugyanolyan senkiházi alak vagyok mint anyám és őszintén sajnálja a páromat. (ezt ő mondta nekem tavaly, azóta nem beszélek vele)

Igen, van ilyen. Ez annak a példája, amikor a szülő képtelen megemészteni, hogy a gyereke valamiben túlnő rajta vagy akár csak utoléri. Vagy hogy elért valamit, ami neki nem sikerült, rendelkezik olyan pozitív adottsággal, amivel ő nem stb. Mint szülő mindig fölényben akarja érezni magát a gyerekével szemben és ha ez valahol megbomlik, akkor azt saját magára fenyegetőnek érzi.

Létezik egyébként anya-fia és apa-lánya verzió is.

Szerintem ez nagyon gyakori lehet a társadalomban.

Az én apám is egy nagy gyökér, hárman vagyunk testvérek, mindhármunkat tönkretett. Úgy-ahogy funkcionálunk az életben, de tele vagyunk szorongással, depresszióval. Apám elsődlegesen arra használt minket, hogy kiélje a hatalmát és jót élvezkedjen az elnyomásunkon, bántásunkon. Vert minket, meg anyámat is. Nagyon rég nem dolgozik, anyámmal meg a saját öreg anyjával tarttatja el magát, és telegyűjti a lakást lomokkal, szeméttel.

Anyám egyszerre elnyomott is, de másfelől meg eltartotta ezt a férget folyamatosan, még most is, asszisztál az elmebeteg életviteléhez, valahol talán neki ez jó is. Egy nyomorult ügyvédhez nem képes elmenni megkérdezni, hogy hogyan tud ebből kilépni. Amikor meg én magyarázom el neki, akkor sem lép persze utána semmit.

"Úgy-ahogy funkcionálunk az életben, de tele vagyunk szorongással, depresszióval."

Szebben nem is lehetne megfogalmazni az én érzéseim, életem. Mai napig 28 évesen tele vagyok gátlásokkal, az önbizalmam, önbecsülésem a béka segge alatt van.

"Apám elsődlegesen arra használt minket, hogy kiélje a hatalmát és jót élvezkedjen az elnyomásunkon, bántásunkon."

Nálunk konkrétan ugyanez. Annyi hogy fizikai erőszakot sosem tett, viszont lelkileg folyamatosan terrorban tartott minket. Gyakorlatilag mióta az eszemet tudom nem dolgozott, csak piált anyám meg eltartotta.

Neki a HÁZ volt a mindene. Az egyetlen dolog amit elért az életben. Igaz azt is úgy hogy anyámmal közösen dolgoztak, spóroltak, nagyszülőknél laktak ingyen, rokonok segítettek. Aztán egész életemben ilyeneket hallgattam kisgyerekként:

- Neked mikor lesz ilyen házad?

- Neked sosem lesz ilyen nagy házad.

- Örülj hogy a házamban lakhatsz.

- Kizárlak titeket a disznóólba ott a helyetek.

Na megy gyakorlatilag úgy éltem és nevelkedtem mint egy diktatúrában. Mindig az van amit ő mond, mindig azt csináljuk amit ő mond, mi dolgozunk ő meg nézi. Gyakorlatilag az "otthon" az ő kis királysága volt és rajtunk élte ki magát. Főleg hogy az életben gyakorlatilag semmit nem ért el. 55 évéből 25-öt munkanélküliként piálással töltött.

Na meg konkrétan én voltam az elsődleges célpontja akin kiélte magát.

Kisgyerekként igazi vézna voltam, nem volt nap, nem volt óra, hogy ne kaptam volna meg a sértést hogy "girhes vagyok" és hasonlók. Később meg elkezdtem hízni, mikor már kicsi hasam lett, akkor onnantól "disznó, kövér voltam". Mindezt úgy, hogy apám is egy kifejezetten igénytelen, állati szinten élő kövér, ocsmány disznó volt. Nem mozgott, nem sportolt, az alkohol teljesen leépítette.

Vagy ugyanez a tanulással. 14-18 évesen pályaválasztáskor annyi tanácsot kaptam hogy "Tanuljál fiam, mert te dolgozni sosem fogsz". Mindig azt kaptam hogy lusta vagyok, senki vagyok, semmi vagyok. Holott neki még érettségije sem volt, szakmunkás végzettséggel gyakorlatilag kuli munkát végzett csak amíg dolgozott. Én meg hiába voltam 18 éves koromig kitűnő tanuló, hiába voltam sikeres versenyeken, hiába mentem egyetemre, akkor is senki voltam.

Még akkor is megkaptam hogy senki vagyok, mikor már dolgoztam és kezdőként 3-szor annyi fizetést kaptam mint amennyit ő valaha.