25 évesen még mindig nem dolgoztam fel, hogy apám elhagyott, valaha ez meg fog változni?

Apukám 3 éves koromban hagyott el minket, azóta csak 2-szer találkoztunk nemrég és emailben tartjuk a kapcsolatot. Nincs új családja, egyedül van, de mégsem keres soha magától, mindig én keresem.

Néha újra, meg újra visszatér az, hogy nem értem, miért nem kellettem neki, mikor mindig kapta a fotókat rólam, tudta, hogy jól nevelt, okos kislány voltam, vártam őt mindig, hogy látogasson meg, de másik országba költözött és sosem jött. Mindig cipelem ezt a terhet, hogy én nem vagyok elég jó, néha sírva fakadok, mikor látom, hogy más apa hogy szereti még felnőttként is a lányát, büszke rá, ha lediplomlázik, támogatja a jövőjét. Nekem egyik diplomaosztómra se jött el, soha nem kaptam tőle egy elismerő szót sem, csak annyit mondott anyunak, hogy gratulál, hogy szépen felnevelt.

Nem tudom, ezt fel tudja-e egy ember dolgozni és ha igen, hogyan.