Képes leszek valaha kilépni apám árnyékából, rendbetenni az egész eddigi romhalmaz életem, és egészséges kapcsolatokat kialakítani? Hogyan? És mi legyen anyámmal? Lent
Kérem, aki tudja olvassa el és adjon tanácsot!
Nő vagyok, 27 éves leszek hamarosan, az életem a teljes mélyponton. Az egyedüli, amim van (vagy már csak volt? ) az egészségem. Bár ki tudja mostanra mi alakulhatott már ki bennem, amiről nem tudok. Talán semmi. Igyekszem röviden. Kérlek, aki tudja, olvassa el, és adjon valami tanácsot, mert már nem bírom. Pszichológushoz nem akarok menni, mert ez a beszéljünk róla, meg hosszas analizálgatás rajtam most –és már- nem segít. Apám a fő forrás. Gyerekként mindig vert engem, általában mindig a fejemet. Sokszor napokig szédültem utána. Mindig azt mondta, én soha semmire nem viszem, mert hülye vagyok, dagadt vagyok, ha fogyózni akartam, fánkot vett, hogy úgyse tudok neki ellenállni. (mára már egy normál súlyú nő vagyok, aki egy fagyit nem tud lelkiismeretesen megenni.) Mert gyenge vagyok. Folyton megalázott mások előtt is, azért is én vagyok a felelős, mert anyámmal együtt kell lennie, aki egy idegbeteg állat (erről mindjárt). Amióta az eszemet tudom, mindig ez volt, ujjal mutogatott rám, vert mindenért, és folyton csak hülye szerencsétlenezett. Anyámmal is ezt csinálta. Minden, amire emlékszem az az, hogy hogy anyám áll és bőg. Tenni soha nem tett semmit. Elviselte apámat, és állandóan azt hajtogatta, hogy neki már csak ez a sorsa. Mindig veszekedés, verekedés volt, mosolyra nem emlékszem. Gyerekként soha nem voltak barátaim, amúgy se hozhattam volna senkit haza ( a disznóólba, ahogy ők mondják, tényleg az, mert mindent megtartanak), meg nem is tudtam normáliskapcsolatot kialakítani. Mindig rettegtem mikor jön egy pofon, egy leszidás. Mindent azért tettem,hogy elismerjen valaki. Gazdasági felsőfokú képesítést szereztem. Ki nem állhatom, de hiába, mert mire rájöttem arra, amit most tudok, már egy roncs lettem. Párom 25 éves koromban lett. Akkor azonnal el is húztam otthonról. Hiba volt. A volt párom egy összetartó családból jött. Ott tudtam meg, milyen is lehet az élet. Akkor nyílt fel a szemem. Hogy van olyan, hogy odafigyelés és összetartás, a másik tisztelete. De sajnos a párom nem szeretett igazán. Nem tudom részletezni, nem viselt el, nyilván én sem viseltem volna el magam. Azt mondta olyan vagyok, aki annyira szeretethiányos, hogy azt ő nem bírja elviselni. Mégis hálás vagyok neki, ha ő nem jön az életembe, soha nem nyílik fel a szemem. Vissza kellett költözzek haza. Apám persze kéjelgett, hogy ő tudta hogy ez lesz hiszen engem nem lehet elviselni. Munkámat elvesztettem, egy éve lassan gyakorlatilag nem csinálok semmit. Beteg is lettem mára elvileg nincs bajom. Bár a méhem majdnem ráment. Ez gondolom összefügg azzal hogy apám mindig azt mondta inkább vetessem ki, mint hogy valaha gyereket „f*ssak” férjhez menjek és tönkretegyem valaki életét. Testvérem nincs. Anyám, úgy ahogy támogatott, bár attól félek, nem tudok rajta segíteni. Fáj, hogy szenvedni látom őt, aki talán az egyetlen támaszom volt, de még jobban fáj, hogy soha nem állt ki maga mellett, és mellettem, amikor kicsi voltam. Egyébként neki se volt soha senki, akit barátnak nevezhetett volna. Itt hagynék mindent. Pénzem nincs, csak angoltudásom. Meg 2 év titkárnői tapasztalatom. És egy álmom, hogy valamikor majd lesz egy szerető férjem, 2-3 gyerekem, és egy hivatásom, amit szeretek ( habár most még nem tudom, mi lehet az). És képes leszek a boldog életre. Annyit még hozzátennék, hogy apámmal a mamám ugyanúgy bánt, mint most apám velem, anyámat alkoholista mostohapa „nevelte”, és folyton súlyos anyagi gondokkal küzdöttünk /küzdünk.
Kérlek, privátba ne írjatok. Szeretnék normális életet élni, itt hagyni mindent. De anyámat nem akarom. Mégis azt kellene. Továbbá az angoltudásomon kívül nincs más tőkém ( egy nagyon minimális némettudás) Másrészt: vajon egyáltalán képes leszek valaha is mindezen túllenni? Amit leírtam csak pár dolog, pár részleg, rengeteget tudnék írni ( tiniként meg is erőszakoltak )Képes leszek boldog lenni, és találni valakit, aki elfogad a múltammal együtt? Bizalommal kötődni, érzelmi biztonságot nyújtani, és egyáltalán, önfeledten mosolyogni?) Tele vagyok kérdéssel, összevisszasággal, sérelemmel, kilátástalansággal.
Amúgy is mennem kell innen, apám megmondta, ingyen ne éljek az ő házába, hiszen ennyi idősen már nekem kéne eltartani őt.
válasza:Jó pár hasonló sorsú embert ismertem már, mint te, és a tapasztalat azt mutatja, szinte biztos, hogy sosem leszel képes olyan boldogságra meg bizalomra, mint akiknek nincsenek ilyen szörnyűségek a múltjában. De emiatt nem érdemes elkeseredned, mert azért óriási előrehaladást lehet elérni a mostani állapotodhoz képest, és ha jól csinálod, lehetsz még többé-kevésbé boldog ember szerető férjjel, gyerekekkel, normális élettel.
Ami a praktikus teendőket illeti, ha bármin javítani szeretnél, először is mindenképp el kell szakadnod apukád közeléből, és ehhez, én azt mondom, anyukádat sajnos hátra kell hagynod. Ha szeret téged, biztos megérti majd, hogy nem maradhattál ebben a környezetben, ami tönkretesz. Anyukáddal nyilván tarthatjátok azért még majd a kapcsolatot úgy-ahogy egymással, de apukádat én a helyemben ezután örök életemre elkerülném.
A helyedben kimennék Londonba akár csak mosogatni, csak otthonról elszabaduljak. A fogalmazásmódod alapján értelmes vagy, Angliában meg nincs olyan pangás, mint nálunk, szóval kellő szorgalommal biztos adódnak majd számodra lehetőségek, ha kint vagy.
válasza:Állj, állj. Mély levegő.
Kezdjük az elején. Életed a mélyponton. És induljunk ki ebből.
Eljutottál oda, hogy nem tudsz mélyebbre menni. Gyenge vagy fizikálisan és lelkileg, kimerültél, el vagy keseredve, nem látod a kiutat, sem az értelmet, sem a jövőt. Tudod, azt mondják, innen szép nyerni.
Jelenleg azt hiszem, kijelenthetjük, hogy nincsen veszíteni valód. Próbáld végig gondolni. Ha bármit változtathatnál, mi lenne az? Hová mennél, mit csinálnál? Csak bátran, ne félj..
A múlton már felesleges rágódni. Van egy ideggyenge anyád, aki sosem volt képes annyi erőt összeszedni, hogy kiálljon melletted, és egy abuzív apád, aki a mai napig szívja a véredet. Az elmúlt 27 évet sosem fogod elfelejteni és sosem fogod igazán kiheverni, DE! Fiatal vagy, annyi minden lehet még előtted.. Mit szólnál, ha azt mondanám, mostantól Te döntesz? Te alakítasz mindent? Rácsaphatod apádra az ajtót? Nem foglalkozni anyáddal? Nem tartozol nekik semmivel, ők sem tettek érted semmit. Nem a Te "hibád", hogy megszülettél. Sőt, nem hiba, hanem egy csodálatos dolog. Méghogy eltartani apádat, persze.. Nem felbujtani akarlak ellenük, nem kell, hogy haragudj rájuk.. Csak engedd őket el. Zárd le, fogadd el, hogy ez történt, és csak engedd el.
Te most gyenge vagy és keresel valami fogózkodót. Inkább azt látod, hogy a pohár félig üres, nem azt, hogy egyáltalán van benne valami. Kezdjük: intelligens, értelmes vagy az írásod alapján. Aztán, beszélsz angolul. Szuper, ez is tőke! Plusz, van affinitásod a nyelvtanuláshoz, amit akár magad is fejleszthetsz, vagy nekiállhatsz egy másiknak. 2 év titkárnői tapasztalat? Na, az már elég ahhoz, hogy munkát találj. Tudod, hány helyről utasítottak el, mert nem volt releváns tapasztalatom, hiába tanulok gyorsan?
Neked sürgős környezetváltozásra van szükséged. Elköltözni otthonról, akár társbérletbe (ideiglenes megoldásként), keresni munkát.. Bármilyen, mondom BÁRMILYEN tőkéd lehet, amit csak akarsz.. Mi érdekel? Mi köt le? Írnál, festenél, sütit sütnél? Nézz mélyen magadba, mi vagy Te és mi az ami, érdekel, és engedd, hogy előjöjjön. Kezdj el vele foglalkozni, hidd el, ki fogja az magát nőni.. Ha attól megkönnyebbülsz, akár írj blogot a történetedről.. Az is egyfajta feldolgozás, ha leírod.. Utána sokkal tisztábban fogsz látni mindent.
Gondold végig, lehetőséged van választani. Igen, lesz párod, aki ott lesz melletted, elfogad teljességedben és társad lesz mindenben. Megérdemled, meg fog érkezni. Várj türelemmel. Ha vannak céljaid, mint család, gyerek, szeretett hivatás, dédelgesd őket.. Azzal, hogy gondolsz rájuk, energiát gyúrsz belőlük, ami a megvalósulás felé tör. Tudom, hogy kemény egy út volt eddig, és talán még most sincs vége, de megéri csinálni.. 27 éves vagy, nem 12, még ha néha úgy is érzed.. Azt csinálsz, amit akarsz..
Ott akarsz hagyni mindent? Hagyd ott. A dolgok sokkal egyszerűbbek, mint hinnénk, sokszor mi magunk győzzük meg magunkat, hogy inkább passzoljuk a dolgokat, mert úgy könnyebb.
Sosem leszel teljesen felhőtlen. De lesznek felhőtlen időszakaid. Néha elő fog törni egy emlék, egy keserű villanás, de ezek arra fognak emlékeztetni, hogy mindezen már túl vagy, mindez már a múlt és már nem bánthat. Eljutottál eddig, teljesítetted a feladatod: túlélted. Értelmes, intelligens maradtál, tele kifejezni való szeretettel és kitörni akaró vágyakkal. Még csak most formálódsz teljes emberré, de hogy ez megtörténhessen, lapoznod kell, egy új, tiszta, fehér oldalra. Amit már Te töltesz meg, nem mások Téged rángatva.
Nekem is elég húzós volt a gyerekkorom, úgyhogy tudom, miről beszélsz. Volt egy pont, úgy 16-17 évesen, amikor rájöttem, hogy én ennél erősebb vagyok. Nem segített senki, mert nem értettek, ezért magamat kellett helyreraknom.. Többé-kevésbé sikerült. Néha vannak napok a mélyben, néha még most is nehéz, aki ismer azt mondja, olyan bölcs vagyok, mintha háromszor ennyit éltem volna eddig.. De kijöttem belőle. Sokat írtam és írok, sokat segítek másoknak, és segített az is, hogy hittem valamiben ott fent (hívjuk Gondviselésnek vagy aminek akarod). Hittem, hogy én ennél több vagyok és hogy ez nem lehet ennyi. Amikor el akartam menni, akkor sem engedett el az életből. És aztán a lejtmenet után, a lendület elkezdett felfelé vinni.. Elkerültem otthonról, megismertem a Páromat, elkezdtem foglalkozni álmaim munkájával.. És szépen lépegetek előre. Rád is ez vár, csak legyél kicsit most erős és bátor. 22/N
válasza:Köszönöm szépen a válaszokat, különösen Neked 2-es válaszoló! El sem hiszed, mennyit segítettél! Végigbőgtem a válaszod, nagyon meghatott, hogy ennyit írtál, így törődsz egy ismeretlennel.Elmentettem magamnak, szerintem mostnatól naponta végigolvasom, és ebből fogok töltekezni.
Sajnos jelenleg senkim nincs. Senkim. Egy macska se.Anyámat szeretem.Ő látszólag mellettem van, nagyon szenved a boldogtalanságomtól, viszont magáért se volt soha képes tenni. Tudom, hogy nem direkt csinálja, egyszerűen ennyi telik tőle. Apámtól is...be kell látnom, a véren kívül semmi más nem köt hozzá. Mindig bennem volt,hogy leszünk egyszer egy boldog család. Nem leszünk. Ha valaha is volt közöttünk valami jobbféle hangulat, mindig érződött itthon a levegőben a feszültség, a bizalmatlanság, a tisztelet és az összetartás teljes hiánya. Ál, hamis volt az egész. Szeretném őket boldognak látni, anyámat is, hogy végre teljesüla vágya, és egymaga lesz egy kis kuckóban ( ezt szeretné) ugyanakkor ezt neki kell majd valóra váltania.
Apámmal miért beszélek még? Anyagilag mindig ő "tartott el" minket, de nem is ez..mondom mindig hittem egy szebb holnapban. Ideje belátnom, hogy az csak nélkülük lesz. De milyen jó, hogy a volt párom jött az életembe..ha nem így lett volna, még mindig ahhoz az állathoz hasonlítanék, akit egész életében ketrecben tartottak egy sötét lyukban, és nem is tudja, hogy nem ez a norma. Lelki értelemben gondolom.Természetesen azért innen onnan láttam, hogy nem kellene mindennek így lennie, de a hályog csak a volt párom után esett le.
Eddig egyedül voltam, és most is egyedül vagyok, csak magamra számíthatok. Ezt tanultam meg. Ez némileg fáj, hiszen nem adatott meg a bizalom, a biztonság, és figyelnem kell arra, nehogy kihasználjanak, a sérülékenységem. Meg kell tanulnom bízni is abban, akiben majd bízhtaok, felismerni ezt. Nem szabad hagynom hogy ez a múlt teljesen kiírtsa belőlem az érzéseket.Vannak álmaim, rajzolni is szeretnék megtanulni, meg festeni, de mennyire! És valamilyen hangszeren játszani! Mindig akartam, de nem volt rá mód. És olvasni, olvasni olvasni. Ez volt az én menekülésem mindig el a szenvtelen világtól. De most már nem akarok menekülni.
Még az erőszakhoz hozzátenném, hogy 18 éves kromban történt, azzal a fiúval, akibe először szerelmes lettem. Senkinek nem beszéltem róla, nem is akarok. Viszont ez is apám szavait tükrözi, hogy engem úgy is mindig ki fognak használni, mert olyan hülye vagyok.Meg különben is csak tönkreteszem maja a férfiakat. Apám egébként nőgyűlölő, már rájöttem.
Remélem, egyszer el tudom mondani, hogy nem magasodik rám ormótlan hegyként a múlt, apám ,hanem kiléptem az árnyékából, és már csak egy kis buckának tűnik a távolból.
válasza: válasza:Nagyon nehéz manapság ilyen helyzetből talpraállni, mert egy minimál vagy átlagfizuból nem lehet fenntartani egy albérletet, ha még munkád sincs... A facebookon állandóan hirdetnek gyári melókat, van ahol van munkásszállás is. Mindenképpen hátat kell fordítanod a családnak, mert ez nem élet. Vállalj el bármilyen gyári melót, ami kiszakít ebből a környezetből, gyűjts egy kis pénzt, és vannak normális angliai állásközvetítők, akiken keresztül minimális kockázattal ki lehet jutni, és mégse az van, hogy egy reptéren, és nem tudod merre indulj el. Szóval szerintem is magadat kell kirántanod a hajadnál fogva, és sokáig üldözni fognak a démonok, de ha van egy állásod, ahol elvagy és meg tudsz felelni a kihívásoknak, el tudod tartani magad, nem szívják a véred, akkor már jó úton haladsz, előbb-utóbb jön majd a szerelem is, és ha megértő társat találsz, van esély a normális életre.
Szóval meló, minél messzebb otthonról, pénzgyűjtés, anglia amíg lehet, aztán új élet, és ünnepnapokon képeslap anyunak. Vagy az is lehet, hogy egyszer ki is viheted majd magadhoz.
válasza:27 éves vagy, költözz el otthonról! Mégis, mi tart otthon?
Anyádat nem akarod otthagyni, de miért is nem? Végignézte és hagyta hogy apád tönkretegye az életedet, ebben legalább annyira bünös mint ő!
Tudsz angolul, menj bármerre, kezd új életet, hagyj magad mögött mindnent! Meglátod, minden jobb lesz. Anyáddal tarthatod a kapcsolatot, de nem tartozol neki azzal, hogy feláldozod érte az egész életed!!!
Elég sok mindent átgondoltam, a válaszok hatására. Kívülállóként.
A kettesnek még egyszer külön köszönöm. Összeállítottam magamnak egy tervet. Először is valahogyan kipihenem magam. Elmegyek két napra, egy szállást lefoglalok valahol, csak hogy ne otthon legyek. Kialszom magam, aztán keresek egy megbízható munkaközvetítőt Angliába. Illetve előbb még megpróbálom Ausztriát is, nagyon kevés a némettudásom, de azt el tudom adni.Mást nem konyhára, az is jó lesz.
Anyámról még annyit,hogy pszichiátriai eset, de sosem ismerné el. Minden, amit láttam és látok, hogy sír, napjában, sőt óránként hangulatváltozásai vannak ( és ezt úgy kell érteni, hogy vagy összegörnyedve zokog, vagy ordibál és panaszkodik, vagy annyira jókedvű lesz, hogy megrémülök. Mindig ez volt, amióta az eszem tudom.) Voltak még dolgai, amiről nem írnék, mert hosszú, a lényeg, hogy így se úgy se jönne velem, de nem is akarom, mert belegondoltam, mi lenne ha kettesben lennénk. Egy bipoláris depressziós, zugivó anya, aki évtizedekre visszamenőleg nem dob ki semmit, ami még bármire is jó lehet.
Apám gyerekként azrt is elvert, mert rossz kedve volt, és csak úgy levezetésként. Elmondása szerint nem jól néztem rá, azért.
Mindig azt mondta nekem, hogy hálátlan dög vagyok, akit felesleges volt felnevelnie, mert úgyis otthagyja majd öregségére. Most az egyszer igaza lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!