Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek most mit csináljak?

Szerintetek most mit csináljak?

Figyelt kérdés

Most volt a ballagásom és kaptam egy laptopot ‘virtualisan’, szóval amikor unnepeltunk, akkor egy képet kaptam róla és anya azt mondta, hogy majd választhatok X összegig, hogy azt szeretném-e, amiről ő belerakott képet vagy egy másikat.


Még nem döntöttem el, de igazából az mindegy, hogy milyen lesz.


Az a baj, hogy nem tudom, hogy anya vegye-e meg (ugyan tőle kaptam ajándékba ) vagy inkább nyár végéig spóroljak (dolgozni fogok nyáron) és majd akkor, egyetem előtt én vegyem-e meg.


És amiért ez felmerült bennem, az nem az anyagi helyzetünk, mert anya csak akkor ad ilyet, ha tényleg megtehetjük, szóval nem ezzel van a probléma.

Csak sokszor, amikor kiakad rám, akkor felhozza a pénz témát, hogy pl mennyit költ erre meg arra a külön órámra vagy hogy mennyiért vettünk múltkor cipőt vagy bármi, szóval az ilyen kicsit nagyobb összegeket (nem a 3. Kakos csigát, amit vettem).

Pedig amikor megvettük, nem kellett konyorognom vagy épp tényleg szükség volt egy új cipőre és ő se húzta a száját és bőven belefért a költségvetésbe.


De amikor odaadta most az ajándékot mondta félig viccesen, hogy “de tanuljál ám” és emiatt a mondat miatt nagyon felek, hogy ha mondjuk ne adj’ isten nem úgy megy az egyetem a tanulás mellett se, ahogy kellene, akkor kiakad és ez lesz a téma, hogy bezzeg ő megvette nekem az X ezer Ft-os laptopot.

Pedig ha most az érettségit nézzük, elég sokat készültem azokra a tárgyakra, amik a tovabbtanulashoz kellenek és aminél tudunk eredményt, ott egész jól állok, 4-es, 5-os mindegyik és a többi is min. 4-es lesz, de inkább 5-os. (Tudom, az egyetem durvább, mint az erettsegi, csak azért hoztam fel, mert amikor azt mondta, hogy tanuljak, akkor az érettségire is gondolt)



Szóval nem tudom, hogy mit csináljak.


Szerintetek?

Ti mit tennének ebben a helyzetben? 🙂



2019. máj. 17. 17:37
1 2 3
 1/23 grafno ***** válasza:
14%
En eltennem a laptopot és hoznám az 5ket futoszalagon.
2019. máj. 17. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
98%
Fogadd el az ajándékot! Szerintem jó szívvel adja. Ha néha morog egy kicsit a kiadások miatt, szerintem az nem azért van, mert tőled sajnálja. Mindannyian morgunk néha.
2019. máj. 17. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
86%

Egyetértek az előzővel.

Ha anyukád nem lenne alkalma adni a ballagásodra ajándékot, lehet, hogy emiatt bűntudata volna. Mindenki morgolódik néha.

A fizetéseddel pedig akár a családi kasszába is be tudsz szállni. (ezt nem úgy értem, hogy te fizesd a villanyszámlát)

Mondjuk kisebb bevásárlási, stb. Nagyon hálás lenne anyukád. :)

2019. máj. 17. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
88%
Ha visszautasítod azzal, hogy majd te megveszed magadnak, megbántod, nagyon rosszul esne neki. Gondolj bele neked hogy esne, ha ajándékot akarnál neki adni és visszautasítaná?
2019. máj. 17. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
89%
Ha először szó nélkül vesz valamit, aztán meg azt hallgatom, hogy mit, mennyiért vett nekem, hát nem fogadnám el a laptopot. Nekem ne dünnyögjön egy hónap múlva, hogy vett nekem egy 150k-s gépet. Inkább összespórolom az árát.
2019. máj. 17. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 A kérdező kommentje:

Persze, az igaz, hogy rosszul esne neki valószínűleg ha azt mondanám, hogy majd inkább én megveszem


De közben meg semmi kedvem hallgatni akar több év múlva is, hogy ő mit és mennyiért vett ha éppen összeveszünk valamin. 😕

2019. máj. 17. 18:43
 7/23 anonim ***** válasza:
75%
Ha ilyen a személyisége, akkor ha nem ezt, majd mást a fejedhez vág. Az egyetemen meg tanulj, pro tip, hisz ezért mész oda.
2019. máj. 17. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
87%
Ilyenkor csak mondj annyit, hogy kifizeted. Isten mentsen meg az ilyen $z@rrágóktól, akik még a liszt árát is számontartanák
2019. máj. 17. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 A kérdező kommentje:

#7 egyértelmű, hogy tanulni fogok 😃


#8 most nem a Liszt áráról van szó, hanem több 10-100e Ft-os tételekről

2019. máj. 17. 18:58
 10/23 anonim ***** válasza:
97%
Fogadd el az ajándékot, és amikor felhánytorgatja, mondd azt: "köszönöm, anya, szeretlek". Ezzel kifogod a szelet a vitorlájából.
2019. máj. 17. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!