Egyedülálló vagyok, 9 hónapos babával. Nem akarok párkapcsolatot, mert ha valakivel összeismerkedem, elkezd ragaszkodni, várni fogja stb., ha nem működik, akkor ő úgymond sérül lelkileg és ezt nem szeretném. Valóban túl nagy önfeláldozás lenne ez?

Ilyen kicsi korban a gyerek elfelejti ha tobbet nem megy az aktualis palid :) majd 3 eves kora korul aggodj ezen

De addig nem kell neki bemutatni a kant amig nem tudod mukodik e

Tehát most akkor feljöttél ide mártírkodni, meg femináskodni egy kicsit, vagy most tulajdonképpen mi is a kérdés? Hogy nagy áldozat-e tudatosan egyedül maradnod,hogy ne sérüljön a gyereked?

gondolom azért azt Te is belátod, hogy csaj jó, ha van neki egy apja is. Nem olyan aki fizeti a óvodát, meg ilyenek, hanem aki mellett normálisan fel tud nőni a gyerek. Ez nem áldozat, nem teszel vele jót neki. Ezt csak egyszerű önigazolás. Kell a család, a szeretet a gyereknek

Én 8 hónapos gyerekkel maradtam egyedül 24 évesen, mert balesetben meghalt a férjem.

Meggyászoltam, soha nem fogom elfelejteni, de utána lett egy 5 és egy 7 éves kapcsolatom, most 10 éve ismét férjnél vagyok.

SOHA nem vártam el, hogy a gyerekem apának nézze, gondolja, nevezze az illetőket.

Pont azért mert nagyon pici volt amikor elvesztette az édesapját, ezért ezt a helyzetet fogadta el. Mindig volt előtte férfi példa (erre is gondolj, mert fontos!) pedig nem volt az életünk átjáróház.

Lehet ezeket a dolgokat nagyon normálisan intézni, a te gyereked sem fog betegesen ragaszkodni senkihez, ha te nem teszed! A hangsúly a betegesen van.

Aztán majd kialakulnak a dolgok!