Ha egy gyereket bántalmaznak otthon, miért az a reakció, hogy "költözz el"?

Igen, tulajdonképpen ez lenne az ideális, elköltözni jó messzire abból a környezetből amilyen gyorsan csak lehet, vissza se nézni, és szép lassan feldolgozni az egészet, és elkezdeni élni.

Viszont:

Ha valakit kisgyerek kora óta fizikailag, lelkileg és/esetleg szexuálisan bántalmaznak, és ehhez az egész család asszisztál (tehát nincs még csak olyan rokon se, akihez fordulhatna), akkor ez a "költözz el" olyan lehetetlennek tűnik számára, mintha egy átlagos embernek azt mondanánk, hogy legyen milliárdos jövő ilyenkorra. Azt se tudja, hogyan fogjon neki, mert fogalma sincs róla, hogy ez egyáltalán lehetséges, mivel addigra beleverték (gyakran szó szerint), hogy egy semmitérő szardarab, és "szerető szülei" nélkül éhenhalna két nap egyedüllét után.

Van, aki meg tudja lépni és elköltözik (sajnos nem mindenki), de még itt is maradnak a rögzült minták, és gyakran benn ragad egy rossz kapcsolatban, egy rossz munkahelyen, egy rossz élethelyzetben, mert azt hiszi, hogy ez a normális.

Én is bántalmazott voltam, mindhárom fenti módon. Elköltöztem, de sokáig nem mertem kimenni a mosdóba sem, úgy féltem (otthon nem lehetett engedély nélkül enni/inni/zuhanyozni, és egy darabig frusztrációt okozott bennem, hogy nincs aki engedélyezze, mert külön élek már, így olyan, mintha valami tilosat csinálnék - beteg, tudom), illetve nem mertem bevallani, hogy verbálisan bántalmaznak és fenyegetnek a munkahelyemen (a főnököm konkrétan), mert azt hittem, ez normális. Pedig ha időben felismerem, sokkal hamarabb munkahelyet váltok.

Szóval, a legjobb lenne, ha a bántalmazottak erre szakosodott helyeken kérnének segítséget, és nem itt, mert a "költözz el!" nem segítség.

De érdekelne, aki ezt írja, esetleg szidni kezdi a gyakran kiskorú áldozatot, miért teszi?