Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Nektek mi az, amiről a szüleit...

Nektek mi az, amiről a szüleitek nem tudnak/tudtak?

Figyelt kérdés

Házibuliban merült fel a téma, és teljesen kiégtem, mert azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki fontos dolgot hallgatott el a szülei elől úgy, hogy sosem jöttek rá (Én suliból lógtam úgy, hogy orvosi igazolást hamisitottam). Az egyik legcsendesebb, - most már - legszorgalmasabb lányról kiderült, hogy az egyik bizonyítványát meghamisította (bukott félévkor, és kamu értesítőt adott le), plusz volt egy rendőrségi ugye garázdaságért, mikor már elmúlt 18 de még otthon lakott. Évekig titkolta a szülei előtt, csak akkor mondta el, mikor már mind tudtak rajta nevetni.

Ilyen dolgok érdekelnének, meg ha nem is ennyire durvák, de mi volt az, amit akar gyerekként, akár kamaszként megcsináltatok a szülők hata mögött úgy, hogy egy darabig nem derült fény rá?


2019. ápr. 1. 00:51
 1/10 anonim ***** válasza:
93%
Húhú sok mindent. Alsó tagozatban kaptam beírást az üzeni füzetbe, mert csúnyán beszéltem. Nem mutattam meg otthon, hanem hátramentem a kert végébe és szépen kitéptem a lapot a füzetből és ez azóta sem derült ki, már nem is fog. Volt ugyanúgy alsóban osztálykirándulás, ahonnan az ofő kitiltott, azt mondta nem mehetek el. Másnap reggel a szüleimmel vártuk mi is a többiekkel a vonatot, a tanár hallgatott, mint a sír nem mert szólni, hogy mit keresünk itt. Aztán elcsórtam az oviból valami figurát, hazavittem, hogy játszani tudjak vele. Anyu látta, hogy valamit dugdosok a hátam mögött, de azt mondtam nincs semmi ott. Másnap persze visszavittem az oviba ezt a játékot. Nem voltak valami eget rengető dolgaim, de nem voltam szent gyerek én sem. 19/f
2019. ápr. 1. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
47%

Lógások,cigizés,részegen hazamenés(bemásztam az ablakon),szökésről csak az egyikről tudnak,rosszabb jegyek(vagyis nem ötös),önutálat,kajapénzemből mindig valami mást veszek(sminkcucc,cigi)


Van egy-két dolog :D 16/L

2019. ápr. 1. 05:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
36%

7.be szülői igazolást hamísítottam a barátnőmnek hogy elmehessünk enni de beárultak minket és kaptunk egy osztályfőnökit. Anyám azóta se tudja mert úgy jöttek ki a dolgok.

Most meg mióta gimis vagyok van hogy eljárunk inni de nem olyan durvan meg mire hazaérek már nem is vagyok részeg.

2019. ápr. 1. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
42%
Pasimhoz kiutaztam németbe 5 napra, szüzességem elvesztése, meg általában ha nála alszok, hány pasi volt az életemben, elmentem dolgozni egy évre az egyetemen, a külföldi cseregyakra a beugró 35k-t én fizettem-nem engedett volna el ha tudja, szemüveges vagyok-nem akarta elhinni így én vettem meg magamnak.
2019. ápr. 1. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
52%
Ruhák, sminkcuccok, buli, mikor értem haza.
2019. ápr. 1. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
73%

Lógás, igazolatlan óra. Persze nem sok, csak 2-3, szóval nem derült ki. Sulis értesítők aláírása. Abban sem volt semmi, nem buktam, csak elfelejtettem aláíratni és azért valami bünti járt volna. De szerintem ezek nem olyan nagy dolgok. A jó gyerekek, jó tanulók is csinálnak egy-két ilyet. Persze nem rendőrségi ügyeket, mint a te ismerősöd. De ilyen sulis ügyeskedések beleférnek.

Persze azt sem mondtam el, ha buliban nem sikerült megállni a megfelelő mennyiségű italnál és rosszul lettem.

2019. ápr. 1. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
46%

Óvoda: sokszor átmentünk játszani az udvar tiltott felébe. Volt, hogy beszöktünk az épületbe, amikor kint kellett vna lenni. Volt, hogy kiszöktünk az ovi területéről, és az volt a kihívás, ki meddig mer elmenni. Döglött állatokat szurkáltunk. Beszöktünk egyik bnőmmel a csoportszobába, és elloptunk 1-1 játékot, amit már rég megakartunk kapni, a jutalom dobozból (akik segítettek ebédkor teríteni, azok kapták), utána nagyon bűntudatom volt, de nem mondtam el senkinek.


Álatalános: kb semmiről, hogy milyen kínzáson mentem keresztül... Főleg felsőben volt, hogy ellógtam, nem mentem be, 1-2 haverral suli közben kiszöktünk a városba, megvertem az egyik fiút aki állandóan csesztet, néha piáltunk, 8.-ban acélbetétessel belerúgtam az egyik pad lábába és eldeformálódott a fém, labdával rúgtam ki ablakot...


Középsuli: csak a késések felével voltak tisztában, sokszor ellógtam az első órákat, lyukas órán hazamentem/mentünk piálni és becsípve mentünk vissza, lezsodóztam az egyik tanárt, sajnos a jegyeket az snw-ből előbb-utóbb megtudták... Osztálykiránduláson rosszulétre hivatkozva ott maradtunk hárman a koleszba amíg az osztály elment kajálni- közben engedély nélkül kimentünk a város másik felében lévő Tesco-ba, ahol én kijövetkor becsipogtam, elvitt az őr átkutatni, és fullra paráztak a többiek, hogy most lebukunk, de csak jegyző könyvbe vett, név és lakcím nélkül, és felírta a kabátom márkáját mert az volt a ludas (Heavy Tools, a zsebébe belül be volt varrva egy biztonsági cucc...)


Fősuli: hogy utáltam minden egyes percét, meg hogy már az elején tudtam, hogy félbe fogom hagyni. Ennek ellenére jó jegyeket szereztem, a kreditem is megvolt.


Más dolgok: egyszer hazagyalogoltam az egyik szomszéd faluból bnőmmel 15 kilométert, egy olyan útszakaszon keresztül, ami nem belátható, és már sok gyalogost, biciglist csaptak el ott. Kitörtem egy másik faluban lévő művház egyik ajtajának az ablakát véletlenül, de a polgármester csak annyi mondott, hogy végre van indoka kicsrélni azokat az ősöreg vackokat. Házibulik, ahol kidobtam a taccsot. Amikor a kertünben rókáztam. Légpuskával lelőttem egy madarat, a tollait láttam szétrepülni, de a testét nem találtam (sűrű ágazatú fenyő), szval utólag reménykedem, hogy nem öltem meg (másnap láttam egy zilált tollazatú madarat, remélem az volt az). A bnőm kihívta a mentőket, amikor jóra sikeredett a buli, én a kórházban töltöttem a hajnalt, de full kijózanodva és felfrissülve jöttem ki, jó cucc az az infúzió. Amikor külföldön dolgoztam, kipróbáltam 1-2 drogot. 2 alkalom volt, hogy beállva dolgoztam. Azt sem tudják, hoby itthon is volt egy zacsi.

Barátommal kapcsolatban elég sokmindent: volt, hogy kihívtam rá a mentőket amikor bepánikoltam mert széttört egy üveg és az egyik darab a csuklójánál megvágta. Akkor azt, hogy nem olyan happy volt a kapcsolatunk, mint aminek tűnt. Meg azt se tudják, hogy szakítottunk tegnap, és nem is akarom egy jó darabig, hogy megtudják (nem akarom a dumájukat hallgatni).

És még van pár kegyes hazugság, hogy elkerülve legyenek a családi viták.


Ennyi jutott az eszembe, biztos volt még 1-2. Az, hogy mi mennyire durva, azt nem lehet annyira belőni, ismernetek is kéne hozzá.

2019. ápr. 1. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
0%
Előzö vagyok: az igazolatlanok miatt intőt kaptam középben, a levelet amit küldött a suli kidobtam.
2019. ápr. 1. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Hogy drogfüggő voltam, mai napig erről nem beszélünk, és nem tudom sejtik-e.

Anyósom pl tud róla,előtte nem szégyelltem, de a szüleim előtt ilyenről nem mernék beszélni, szerintem ki se nézték volna belőlem.

Alkoholt se vettetem meg tiniként, volt hogy apámék borát vizeztük fel nem fele-fele arányban,fel se tűnt nekik.

Többi simlimmel általában lebuktam, ilyen ellenőrző dugdosás 32 igazolatlannal, jegyhamisítás, hazudozás (ez inkább a függő korszakomban).

Ma már normális családanya vagyok, de a válás nem könnyű egy gyereknek tini korban.

2019. ápr. 1. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
75%

Eléggé szigorúan, vagyis inkább beszűkült látókörrel neveltek a szüleim. Nem borotválhattam a lábam/hónaljam, nem szedhettem ki a szemöldököm, nem göndöríthettem be a hajam, nem hordhattam testhezálló pólókat és farmert, hanem melegítőket kellett hordanom, és úgy néztem ki, mint egy nyugger. Szerencsére jó szobatársaim voltak a kollégiumban, ők maguk adták oda a ruháikat, hajformázóikat... Volt, hogy rajtam élték ki az átváltoztató-stylist hajlamaikat :) így hétfőtől péntekig normális megjelenéssel jártam suliba, péntek délután pedig átvedlettem vénkisasszonyba. Ezt a titkot a mai napig nem tudják.

30 éves vagyok most már, hamarosan édesanya leszek de megígértem, sosem fogok aggszüzet csinálni a lányomból, hogy köznevetség tárgya legyen.

2019. ápr. 2. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!