Hogyan értessem meg anyámmal, hogy hagyjon békén?
24 éves vagyok, van egy mennyaszonyom. Együtt élünk, mind ketten dolgozunk és az esküvőt tervezzük. Anyám mióta élek félt és mindig le kellett jelentkeznem, ha valahova (hosszabb út) odaértem. Ha munkába jártam a szüleimtől régebben akkor is. Ha elindultam és ha odaértem. Ha az út 1 órás volt akkor kerek 1 óra múlva hívott, hogy mi a helyzet?
Most már a munkahelyem városában lakom így ez elmúlt. Ezt gondoltam eddig.
Mivel most megint messzire kell járnom egy másik munka miatt ugyanez van. Szóltam neki, hogy ez már gyerekes. Ezután a páromat hívogatta, hogy mivan velem. Ezért is szóltam. Most szintén a páromat hívogatja mindenféle kamu dolgokkal, csak hogy a végén megkérdezi, minden oké-e velem.
Ma is megbeszéltek valamit 12.00 kor, majd 17 óra 00 perckor felhívta, hogy ugyanazt elmondja. Ezután rögtön megkérdezte, hogy hazaértem e. Tudta, hogy 15.00 kor indulok haza, kb 17 óra 00 ra érek haza. ű
Felhívtam apámat, hogy szóljon neki mert idegesít. Apám közölte, hogy kihangosít, elmondtam a bajom, erre apám a szavamba vágott, hogy jó akkor most fejezd be , itt be van fejezve szia.
Mit tegyek??????
Anyadat kuldd el agymosasra szakemberhez ( csaladterapeuta).
Csereljwtek telszamot es az altalad normalisnak tartott idokozonkent hivd fel max szamkijelzes nelkul. Vagy soha tobbet ne keresd.
Teher az ilyen kontrollmanias beteg alkat szulo.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!