Mi lenne a reakciód, ha a gyereked azt mondaná, hogy ő se nem fiú, se nem lány, vagyis nemtelen?

Mivel nálunk nem gender-nevelés zajlik, hanem normális, ezért a fiam fiúnak, a lányom lánynak érzi magát.

Szerintem is a kérdező provokálni akarja az olvasókat.

Én lány vagyok, és mindig is lányként gondoltam magamra, de nem voltam kifejezetten "lányos".

Nem babáztam. Szerettem a játékautókat, és sok lovam volt, amiken fiús akciófigurák ültek :D

Ha a többi gyerekkel szerepjátékoztunk a játszótéren, én sokszor fiú voltam.

Ma sem vagyok a nőiesség mintapéldánya, nem sminkelek, nem hordok túl nőies ruhákat sem (farmer+póló, sokszor fekete alapon valamelyik rock/metálbandám logója) satöbbi.

Úgy gondolom, hogy hordjon amit akar, játsszon amivel akar.

A megszólításokra már a saját nevem miatt is allergiás vagyok (utálom a saját nevemet, de sokszor nem voltak hajlandóak az általam kedvelt, amúgy egyszerű beceneven szólítani) ezért úgy hívok mindenkit, ahogy ő kéri. (persze bizonyos kereteken belül, de értitek)

Nem mindegy, hogy 4 éves vagy mondjuk 14.

Valószínűleg pszichológushoz vinném, hogy kiderítsük, valóban ilyesmiről van szó, vagy valami kamaszkori "fel akarom hívni magamra a figyelmet".

Ha az előbbi, akkor ráhagynám, nyilván ő tudja, mit érez vagy mit sem. Ez a fiúruha-lány ruha manapság már nem olyan látványos, hacsak nem jár fiúként csipkés nyáriruhában magassarkúval. De aki komolyan gondolja ezt az egészet, az nyilván nem teszi, hisz nem akarja magát nagyobb elítéltetésnek kitenni, mint így éri.

Érdekességképp:

Én autista vagyok, és kb 10 éves koromig nekem is voltak hasonló érzéseim.

Vagyis, hogy nem éreztem magam lánynak, nem éreztem azt, hogy nekem "nemem" van.

Onnan tudtam, hogy lány vagyok, hogy úgy nézek ki, mint egy lány. De nem tudtam magam a lányokhoz tartozónak érezni, vagy hogy is mondjam. Semlegesnek éreztem magam és láthatatlannak minden téren.

Aztán később ez elmúlt, vagy hogy is mondjam.

Én férfiként elég érzékeny lélek voltam mindig is, sokszor nőies gondolkodásmód keveredik bennem az erőteljes férfi gondolkodásmóddal.

Néha szerintem pont azzal rontunk el embereket, hogy bele kényszerítjük őket a klasszikus férfi és női szerepekbe, sztereotípiákba, mintha csak "vagy-vagy" alapon lehetne élni, holott elég széles spektrumú átmenet létezik. És itt nem szexualitásról beszélek elsősorban, hanem érzésekről, gondolkodásmódról.

Ettől függetlenül elég hülyeségnek tartanám, hogy kijelenti innentől ne hívjam így vagy úgy, mert van egy kapott neme. Ennyi erővel ne hívjam fehérnek mert lelke mélyén fekete vagy ne hívjam szőkének mert barnának érzi magát. Az érzéseit elfogadnám, de azért a hülyeség szintre sem kellene átmenni.

Felvilágosítanám, hogy milyen neműnek született.

Megkísérelném feltárni, hogy mi vagy kik okozták nála ezt a beteg gondolatot. Orvoshoz vinném.

Ez vagy divathóbort, amit később megbán és kihever, vagy betegség, amit kezelni kell.

A gyerekemet mindig elfogadom, de bármilyen természetellenes betegségéből mindenképpen megpróbálnám kikezeltetni.