Mit tehet egy szülő, ha a lánya életét teljesen tönkreteszi egy nyikhaj, akibe szerelmes?

A 20 éves lányom beleszeretett egy nála 15 évvel idősebb pasiba. Elköltözött hozzá, miatta otthagyta az iskolát és nem is tesz semmit, hogy más módon továbbtanuljon. Ennek sem örültünk már, de miután hónapokig kallódott, szereztünk neki egy jó állást, de most a munkahelyén is felmondott a pasi nyomására. Folyamatosan hazudik, átver mindenkit és ha rajtakapjuk, még ő van megsértődve. A pasi alacsonyabb nála, semmi egzisztenciája, 35 éves létére semmije sincs, albérletben lakik, amit alig tud fizetni és arra vár, hogy majd megörökli valami rokona lakását. Még csak nem is férfias a megjelenése. Recepciósként dolgozik valahol, de szid mindenkit és mindenkinél különbnek tartja magát. Iskolája nincs, dolgozni lusta, de olyan szinten egoista, hogy nem lehet rá szavakat találni. Azt hiszi, ő szarta a spanyolviaszt, és ő mindenkinél okosabb, mert akiknek diplomája van, az mind hülye. Van valami szakmája, de abban nem hajlandó dolgozni, mert neki nem a pénz számít. Közben pedig spórolnak az ételen is, a lányom teljesen lefogyott, nagyon rosszul néz ki. (Pedig csinos, jó alakja van, könnyedén találna korban is hozzá illő, rendes srácot is, de ő ebbe a nyikhajba szerelmes.) A tisztelet legkisebb jelét sem mutatják, (nekem a pasi szó nélkül lehülyézte a lányom anyját) és teljesen ellenünk fordította a lányunkat, aki most már mindenben az ő stílusát vette fel. Mi az anyjával mind a ketten keményen dolgoztunk, hogy elérjünk valamit, természetes volt, hogy ha az ember akar valamit, akkor a munka mellett másodállást is vállaltunk, tanultunk, és talán el is értünk valamit. Ezt persze ők semmibe sem nézik és csak azt a hülyeséget hiszik, hogy a házra vagyok büszke, holott egyáltalán nem, de talán letettem valamit az asztalra és úgy vélem, hogy 35 évesen már valamit illene felmutatni az embernek, ha felelősségteljesen akar gondolni a jövőre. (De a legnagyobb gondom a srác öntelt stílusa.)

Mivel átlátunk a szitán, és nem támogattuk ezt a kapcsolatot, most már közellenség lettünk. A lányom senkire sem hallgat, már szóba sem hajlandó állni velünk. Nagyon dühös és egyben nagyon szomorú is vagyok, nem hinném, hogy ezt érdemelnénk az után, hogy a lelkemet is kitettem a gyerekeimért.