Miért nem tartják a szüleim tiszteletben a döntésem?
17/f
10 éve focizok, nem vagyok benne kiemelkedő, de rossz sem. Már többször is mondtam a szüleimnek, hogy abba akarom hagyni, és más sport után nézni vagy konditerembe járni. Erre mindig az volt a válasz, hogy még járj egy kicsit, tarts ki, ha abba hagyod nem fogsz semmit csinálni, csak itthon punnyadni stb. Pár napja megint beszéltem erről és, hogy többet nem mennék, hanem konditerembe járnék. Erre apám full kiakadt, hogy nem hagyhatom abba és 10 percenként jönnek be a szobámba, hogy ez mennjek, ez nem így működik, hogy csak úgy abba hagyom. Nem értem miért nem akarják megérteni, hogy ez a döntésem, kondizni szeretnék, és nem olyat csinálni amit már nem élvezek.
#8
Természetesen míg ott laksz, megszabhatnak dolgokat (pl. te viszed ki a szemetet, vagy nem költöztetheted oda a barátnődet, stb) olyasmiket, ami az ő életüket is negatívan befolyásolná, de nem KÉNYSZERÍTHETNEK az egójuk simogattatására. Mert ennek ezek szerint más értelme nincs.
Nekem így helyből az lenne az első tippem, hogy apád anno focista akart lenni, és nem tudja feldolgozni, hogy elszalasztotta a lehetőséget, ezért most rajtad akarja leverni. De a te szempontodból ez mindegy is. A lényeg, hogy igaza van a kettővel előttem szólónak: ha ezt megszabják neked, akkor bármit megszabhatnak. Nonszensz apád hozzáállása, hogy amíg ő tart el, addig minden úgy csinálj, ahogy ő mondja. Az életutadat nincs joga kijelölni helyetted.
Hogy tanulsz? Egyetem, főiskola játszik? Ha igen, akkor költözz koliba, de gyorsan. Ha nem, akkor sajnos nincs más út, munka után kell nézned. Sajnos mérgező környezetben laksz. Ilyen apa mellett sosem lesz nyugtod.
Engem 6 évig járattak egy olyan sportra gyerekként, amit nem szerettem. Először azt mondták, csináld egy darabig, majd belejössz, megismered, bla bla bla.
Később, nem hagyhatod most abba, az élet nem erről szól, nem lesz semmi kitartásod ha mindent abbahagysz amit nem szeretsz.
Aztán meg, valahová járnod kell, valamit csinálnod kell, egész nap nem ülhetsz itthon.
Aztán, na majd ha idősebb leszel, majd megérted miért kellett járni.
A végén meg, rendben ha választassz másik sportot, mehetsz.
Aztán persze, jaj nem az a sport nem neked való, azt nem választhatod.
Őszintén szólva elég sokáig megvezettek, most 25 éves fejjel eszembe jutott ez az egész, és arra jöttem rá, egy idióta voltam hogy nem hagytam előbb abba.
Csak hát gyerekként megvezettek (persze zsaroltak is meg minden), de telebeszélték a fejem is, nem mertem lépni sokáig.
Ne csinálj olyat amit nem szeretsz, ez ilyen egyszerű, ezeket az időket soha nem kapod vissza és az életbén még bőven tehetsz bármit amire büszkék lehetnek, stb.
Ez a te életed, ez a legfontosabb, én ezt már tudom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!