Terhes lettem, nem kéne elmondanom otthon? Annyira rossz

Drága 20 éves! Az én lányom is ennyi idős. Nem szeretnék ítélkezni abban, hogy megtartod-e vagy sem a babát, ezt neked kell eldöntened.

Viszont azt tudom, ha a lányom ilyen helyzetbe kerülne, nagyon segítenék neki, még úgy is, ha kiderül, hazudott nekem a kapcsolatáról. Könnyű akkor szeretni és segíteni a gyerekünket, ha mindent jól csinál, de ha bajba kerül, akkor a szülőnek mellette a helye.

Szomorú lennék, ha nem mondaná el, szeretnék mellette lenni, segíteni őt.

"egy gyerek összekötne minket az életünk végéig, és ott keserítené meg az életünket, ahol akarja."

Egy abortusz is életed végéig megkeseríti az életedet akkor is, ha rövidebb-hosszabb ideig megpróbálod majd tagadni saját magad előtt is.

"ott keserítené meg az életünket, ahol akarja"

Miért akarná? Ha nem is álmaid férfija: miért akarna rosszat neked is, meg a gyerekének is?

"egy gyerekkel járó rengeteg lemondás nem hiányzik jelenleg"

És egy abortusz meg a vele járó lelki utóhatások, amik életed végéig elhúzódnak, az nagyon hiányzik?

"A srácnak nem akarok erről szólni, nem kell nekem a pénz fele. Jobb, ha nem tudja."

Elsősorban nem a pénz miatt kellene elmondanod neki. A gyerekednek is tartozol azzal, hogy hagyod, hogy kapcsolata lehessen az apjával (legalább amíg még él...).

Lori Nerad

“Két héttel az abortuszom után vajúdni kezdtem. A fürdőszoba padlóján kuporogtam a fájdalomtól és egyszer csak megszültem azt a részét a babának, amelyet, az orvos bennem felejtett. A fejét…

Éjszakánként felriadok, mert úgy hallom, valahol sír egy kisbaba. Rendszeresen rémálmaim vannak, amelyekben arra kényszerítenek, hogy végignézzem, ahogy a gyermekemet szétszakítják. Állandóan arra ébredek, hogy szeretném megszoptatni, magamhoz ölelni a gyermekemet. Sajnálom, hogy az orvos nem mondta el, milyen érzés lesz, ha elvetetem a kisbabámat.”

Abby Johnson

„Egy nap a kislányom megkérdezte tőlem, találkozik-e majd a testvéreivel a mennyországban. Megkérdeztem, mire gondol, és nagyon erősen reménykedtem, hogy nem a két abortuszomról beszél. De természetesen arra gondolt: azt mondta, tudja, hogy két babát elvetettem és szeretné tudni, találkozik-e még velük, mert a szívében nagyon hiányoznak neki. Soha nem gondoltam, hogy egy gyerek képes átvenni egy ilyenfajta fájdalmat.”

Ashley Granger

„Most, hogy a fiam 14 éves, néha eltűnődőm az arcát nézve, vajon milyen vonásai lettek volna a másik gyermekemnek? Még mindig álmodom vele, ahogy a karomban tartom őt és mélységesen szomorú érzés tölt el azért, hogy megfosztottam a fiamat a testvérétől. Hogy miért nem szülök még egy babát? Nos, a férjemmel együtt szeretnénk még egy gyereket, de két és fél éve nem sikerül teherbe esnem, Álmomban sem gondoltam volna, hogy nem tudok várandós lenni, ha akarok. A fiam minden éjjel imádkozik azért, hogy kistestvére legyen és ahogy hallgatom őt, a szívem majd’ meghasad attól, amit tettem. Mert az abortusz nem megoldása egy problémának: az abortusz maga a probléma, amely nagyon komoly nyomokat hagy az elkövetkező generációkon.”

Katrina Fernadez

“Két gyermekemet öltem meg. Megfosztottam a szüleimet két unokától. Meggyilkoltam a fiam testvéreit. A két abortusz következtében egy egészségügyi probléma alakult ki nálam, ami miatt a következő babánk koraszülött lett és egyhetes korában meghalt. A szenvedés, amin keresztülmentem, és amit másoknak okoztam mérhetetlen. A bűntudat miatt majdnem öngyilkos lettem. Gyáva vagyok minden tekintetben.”

Addie Morfoot

“Ross szereti azt mondogatni, hogy Annie a fiunk őrangyala, de ez a gondolat megrémít. Nem biztos, hogy szeretném, ha a fiam védelmezője olyasvalaki lenne, akit az anyja cserbenhagyott és véget vetett az életének. Annyira csalódott, mérges és szomorú lehet! És még most is „kísért”. Valahányszor közeledik az a nap, amikor megszületett volna, vagy amikor a fiam nagyon beteg, Annie-re gondolok. És évente egyszer – a születésnapján, ami elmaradt – megengedem magamnak, hogy sírjak. Elképzelem, milyen érzés lenne a karjaimban tartanom őt. És arra kérem Annie-t, hogy próbálja meg megérteni, hogy azt tettem, amiről azt gondoltam, hogy a legjobb lesz számára.”

Beatrice Fedor

“Gyakorlatilag lehúztam a kisbabámat a WC-n, ami iszonyú volt. És nem segített abban, hogy leérettségizzek. Mindez 19 éve történt, de a mai napig nincs diplomám. Hét évvel később megint teherbe estem. Az apa kétszer annyi idős volt mint én és bántalmazott. Az abortusz tűnt a leggyorsabb megoldásnak: úgy gondoltam, így a gyermekemet és magamat is megvédem a további erőszaktól. A kórházban elaltattak. Amikor felébredtem, véres volt a lábam. Zokogásban törtem ki. Vigasztalhatatlan voltam. Egyre mélyebbre süllyedtem a depresszióban és meg akartam ölni magam.

Aztán megismerkedtem a férjemmel, aki elhozta Jézust az életembe. Amikor várandós lettem az első gyermekünkkel, ismét előtörtek az abortusszal kapcsolatos emlékeim és a bűntudat elviselhetetlen volt. Elkezdtem pszichológushoz járni és gyógyulni. Végül sikerült megbocsájtanom magamnak és megtalálnom a belső békémet.

Azt hittem, az abortusz megszabadít majd két krízishelyzetből, ehelyett azonban majdnem belepusztultam a döntéseimbe. De van remény azoknak, aki ugyanígy éreznek.”

Jewels Green

“1989 január 6-án, 9 és fél hetesen abortáltam a gyermekemet. Majdnem belehaltam. Háromszor kíséreltem meg öngyilkosságot, végül egy fiataloknak fenntartott pszichiátriai intézetben kötöttem ki. Felnőttként egy abortuszklinikán kezdtem dolgozni, ami soha nem volt könnyű: minden egyes üvegben abortált gyermekek testrészeit láttam nappal és éjszaka a rémálmaimban is. Végül megkértem egy, a kórházban dolgozó doktornőt, hogy beszélhessek az érzéseimről. Nagyon megértő volt, nyitott és őszinte. Így fogalmazott: „Mi itt életeknek vetünk véget. Nincs ezen mit szépítgetni.”

Brice Griffin

„Miután felébredtem az altatásból, semmi másra nem vágytam, mint egy whiskey-re. De nem volt elegendő whiskey a városban ahhoz, hogy elfelejtsem, amit tettem. Másnap reggel, amikor felébredtem, a férjem megkérdezte: „Hogy aludtál?” „Mint egy kisbaba”, válaszoltam. „Úgy érted, mint egy kisbaba-gyilkos?!” – üvöltötte ő. Hónapokon át semmi mást nem akartam, csak meghalni. Ez tűnt az egyetlen menekülési útvonalnak. Könyörögtem, hogy terápiára járhassak. Sikoltoztam a segítségért. De csak magamban. Hogy ismerhettem volna be bárkinek, mit tettem? Így aztán eltemettem az egészet. Senki másnak nem kellett tudnia a dologról. Senki másnak nem kellett olyan élesen bírálnia engem, ahogy én bíráltam magamat.

Néhány hónappal később futni mentem, és közben egy lelkész beszédét hallgattam a gyónásról. Azt mondta: „Ha elvetetted a gyermekedet, gyónd meg! A gyermeked érted imádkozik a mennyben.” Kitört belőlem a zokogás és azonnal elmentem gyónni. Megvallottam,hogy bűnös vagyok, mert gyilkosságot követtem el. A drága atya azonban csak elmosolyodott, adott egy doboz zsebkenőt és azt mondta: „Isten nagyon örül annak, hogy most itt vagy. Megbocsájtást nyersz majd, de először meg kell gyógyulnod.” Ezután azt javasolta, keressem fel a Rachel Szőlőskertjét, egy lelkész-vezette csoportot, ahová azok járnak, akik szeretnének meggyógyulni az abortuszuk után.”

A fenti idézet csupán nyolc nő gondolata. Ezek a nők fájdalommal és megbánással a szívükben élik az életüket. Egyetlen nap sem múlik el anélkül, hogy ne jutna eszükbe, milyen érzés lehet a karjukban tartani a kisbabájukat. Az abortusz nem fél óráig tart, hanem egy egész életen át.

[link]

"Leghamarabb 28 éves korom körül szeretnék gyereket, addig nem."

Akkor - mivel te is tudod, hogy nincs 100%-os védekezési módszer - addig no sex. A jövőben talán komolyabban veszed...

"nem jó ember... Nem véletlen, hogy nem akartam tőle soha semmi komolyat."

De az se véletlen, hogy pont vele álltál össze, nem mással. Akkor annyira rossz azért mégsem lehet. Legalább egy esélyt adhatnál neki. Aztán - bárhogy reagál is - még mindig elvetetheted, ha annyira akarod. De hátha úgy reagál, hogy attól meggondolod magad.

"Rengeteg olyat hallani, hogy ..."

Bárcsak akkor gondoltál volna arra, hogy mi mindent lehet hallani, amikor (ráadásul rendszersen) lefeküdtél olyan valakivel, akitől semmi komolyat nem akartál...

"ne engem próbálj győzködni. Sőt, szerintem senkit ne akarj meggyőzni, hogy igenis szüljön, mert semmi közöd más nőnek a testéhez, döntéseihez."

Kivéve, ha a gyk-n kér tanácsot, mert akkor hirtelen valamilyen szinten igenis közöm lesz hozzá, ha én is olvasom. Aki nem akarja, hogy bárki beleszóljon a döntéseibe, az nem teszi közhírré, hogy min gondolkozik, vagy hogy hogyan döntött. Aki viszont ide kiírja, ráadásul tanácsot kér, az örüljön, ha kap is.

Kedves Utolsó válaszadó!

AZ a helyzet, hogy ha megnézed itt a Terhesség megszakítása című alkategóriát, a nők, akik egymást tájékoztatják a tényekről az abortusz fizikai részével kapcsolatban, vagy ha megnézed a tanácsért ide fordulókat, hányuknak tanácsolják kifejezetten az abortuszt, vagy írják azt, hogy ők biztosan ezt választanák, vagy írják le, hogy meg is tették és jó döntés volt..... szóval mindez nem azt mutatja nekem, hogy MINDENKI számára egy életen át tartó rémálom az abortusz.

Ami régen egyértelmű volt: egy dobogó szív = egy élet, egy életnek véget vetni = gyilkosság, ma már nem így van.

Pár általános elég ahhoz, hogy valaki magabiztosan zigótázza a 10. hétig a már pulzáló szívcsővel rendelkező lényt. Zigóta = nem ember, tehát meg lehet ölni, mert csak a baj lenne vele, mint a patkánnyal a padláson.

Nem lehet ítélkezni senki felett, nem lehet kéretlenül tanácsot adni, nem lehet felnevelni más helyett a nem kívánt gyermeket, nem lehet szívből azt sem kívánni, hogy valaki úgy szülessen meg, hogy sem anyja, sem apja nem akarta őt, még egymást sem.

AMikor már bekövetkezett a nem kívánt terhesség, valahol minden döntés rossz döntés. Csak egy helyes döntés van: védekezni. SZámomra az a felfoghatatlan, hoyg ez miért nem megy sokaknak.

Én 24 éve védekezek gumióvszerrel, négy gyermekem született , amikor akartuk, tehát nem azért nem estem óvszer mellett teherbe, mert amúgy is meddő vagyok. Mégsem láttam még soha életemben kiszakadt gumit. EZért nem is hiszem el, hogy ez olyan gyakori lenne, mint ahányan erre hivatkoznak itt.

Na mindegy.

25. Ilyen sztorikat bárki írhat. Ez csak botrány - keltés. Az, hogy egész testrészek maradnak a méhüregben megint csak butaság, uh-n nézik, ellenőrzik a műtét után.

Aki meg azt írja, hogy élete végéig bánni fogja, annak gondolom még nem volt abortusza. Nekem volt, és nem bánom. Ritkan eszembe jut, de nincs időm rágódni rajta, van négy gyerekem...

És nem, nem bántam meg a műtétet, mert abban az élethelyzetben az volt az egyetlen jó döntés.