Szerintetek a gyereknek tényleg köszönetet kell mondania a mostohaapjának amiért felnevelte?

Ki hogy érzi?

Ha jól bánt velem és segített, támogatott én akkor szerintem köszönetet mondanák neki.

Hat inkabb halasnak kell lennie, persze csak ha szeretetben es tisztessegben nevelte es nem utotte vagta.

Nem kotelessege de ha mar az anyukaval egyutt van akkor ki kell hogy vegye a reszet,de sok mostohaapa nem igy van ezzel. Ha mar az edesapja nem akkor szep dolog ha normalis korulmenyek kozott felnevelte.

Pont annyira mint ha édes apja lenne.

Szerintem telejsen mindegy, hogy mostohapa vagy nevelöszülö, vagy édes szülö. Mi szülök választjuk azt, hogy akarunk-e szülök lenni, akkor ne akarjunk érte hálalkodást.

Ahogy édes szülöknek is pl esküvökkor vagy bizonyos alkalmakkor megköszönjük, hogy felneveltek minket, ugyan akkor ugyan úgy kell nem édes szülönek is megköszönni.

A mostohapának soha nem volt kötelessége ezt megtenni, de nagyon jól tudta, ha kell a nö akkor a gyerek is ott van, és ez már csak a mosotohapa döntése elfogadja-e a dupla csomagot.

Nem kell megköszönni. Édesapának sem.

Úgy kell viselkedni, hogy érezze (az illetékes a kettő közül), hogy jól nevelt és te örülsz, hogy ilyenné nevelt.

A szülők kötelessége, hogy gyermekeiket legjobb képességeik szerint felneveljék és támogassák, ezért nem jár köszönet, hiszen nem a gyerekek kérték, hogy megszülethessenek.

A mostohaszülő a valódi szülő házastársa vagy élettársa, amikor a társát önként felvállalta, akkor annak kötelezettségeit is magára vette, tehát neki sem jár köszönet a gyerekek részéről.

Ha viszont akár szülő, akár mostohaszülő, örökbefogadó vagy nevelőszülő kötelességén felül különös odaadással, szeretettel neveli gyermekét és azokért különös, el nem várható áldozatokat hoz, akkor a gyerek ha hálát érez, kifejezheti azt, ezt azonban elvárni soha sem szabad, és különösen nem illendő.

Szerintem pusztán azért, hogy valaki életben tartott amíg nem voltál képes gondoskodni magadról egyáltalán nem kell. Ő vállalta, hogy szülő lesz, ez ezzel jár. Az elvárható minimum az, hogy az anyagi dolgokat megteremti, de ez a felnevelésnek annyira minimális része. Főleg mivel idősebb korában ezt úgy is visszakapja jó esetben a gyerektől.

Amiért már lehet hálás az ember az az, ha valóban szeretetben nevelték, pozitív példát mutattak neki, támogatták lelkileg is. De szerintem ezért sem kell minden nap ódákat zengeni apukáról. Ha megvan a kötődés akkor úgy is érezteted vele a mindennapokban.

Utolsó: "Ő vállalta, hogy szülő lesz, ez ezzel jár. Az elvárható minimum az, hogy az anyagi dolgokat megteremti,"

Azért ezzel így ebben a formában vitatkozom. Sokféle modellt láttam már. Egyáltalán, sőt semennyire se várható el, hogy ha megismerkedik egy férfi meg egy nő, még ha össze is házasodnak, sem, hogy a férfi eltartsa a nőt (és ezen keresztül a gyerekeit). Hiába házasok, világos különbség van a felelősségben a vér szerinti és nevelőszülő között.

A nevelőszülő dönthet úgy, hogy ezt bevállalja, saját döntése szerint, de ez semennyire se magától értetődő. Még egyszer: nem a saját gyerekeiről van szó, és így nem tartozik nekik semmivel. Az új asszonykának se tartozik ezzel.

Szóval semennyire se értek azzal egyet, hogy ezért ne járna köszönet, mivel ez teljesen természetes lenne. Hatalmas (tényleg hatalmas) áldozat ez egy férfi részéről. Például azért, mert azt a pénzt, amelyből a nőt (és gyerekeit) eltartja, adhatta volna a saját gyerekeinek is.