Anyukám élvezi, ha rossz nekem? Mit lehet ezzel kezdeni?
Úgy érzem, anyukámnak örömet okoz, ha rossz nekem valami.
Persze nem hatalmas dolgokra kell gondolni, egyesével apróságok, csak az összességük eléggé fájó, maga ez a hozzáállás.
Pár példa:
- Ha velük eszek, MINDIG rak a főztjébe olyan hozzávalót, amiről tudja, hogy utálom. (Nem vagyok nagyon válogatós, körülbelül olyan 4-5 ételt tudnék felidézni, amit kifejezetten nem szeretek, sikerül mindig ezeket készítenie.)
- Kamaszkoromban nagyon sprőd, fénytelen, kifésülhetetlen volt a hajam. Egyszer bevásárláskor mondtam neki, hogy vegyünk hajbalzsamot. Direkt másikat választott, mint amelyiket szerettem volna, direkt olyat, ami nem fénytelen hajra való. Kint a parkolóban elolvastam a címkét, és mondtam neki, hogy nem baj, a hátsó címkén ezen is írja, hogy fényessé teszi a hajat. Erre kivette a kezemből, és kidobta a kukába a flakont.
- Szintén kamaszkoromban, több év tunyaság után összeszedtem magam egyszer, és elkezdtem napi szinten futni. Mire belejöttem, és fejlődni kezdtem, és kezdett látszani az eredmény, megtiltotta a dolgot, és annyi magyarázatot adott, hogy úgy látja, hogy "túlságosan" élvezem.
- A legjobb barátom szülinapján már évek óta szokott lenni nála egy kis összejövetel. Házibulinak nem nevezném, általában 6-7 ember jön össze, beszélgetünk, kártyázunk, zenét hallgatunk, ilyesmik. Ebből jó sok évig kimaradtam, mert az első alkalom után, amikor elmentem erre, utána MINDEN évben arra a hétvége szervezett valamit, és "sajnos" soha nem úgy jött ki, hogy el tudjak menni.
- Mikor kicsi voltam, imádott olyan ruhákat rám aggatni, amiket már akkor cikinek éreztem és gyűlöltem. Pl világ életemben utáltam a rózsaszínt, ezt tudta jól, a ruhatáramban nem volt fellelhető soha, erre egyszer hazaállított egy rózsaszín nagykabáttal és egy rózsaszín iskolatáskával, hogy mostantól hordhatom azokat.
- Ha nagy ritkán beszéltem neki arról, hogy suliban sokan cikiznek, kinevetnek, meg egy-két alkalommal meg is vertek, akkor annyi volt a reakciója, hogy kinevetett, és/vagy elmesélte az ismerőseinek, hogy miket "képzelgek", és együtt nevettek rajtam.
Szóval tényleg ezek önmagukban nem olyan hatalmas problémák, de hogy nap mint nap ilyen apróságokon keresztül érezteti velem kicsi korom óta, hogy neki öröm, ha nekem valami rossz...?
Próbáltam már beszélni erről vele, az évek során nagyon sokszor, de szerinte csak képzelődök, és leráz, hogy hagyjam a hlyeségeimmel.
Normális ez?
Mit lehet tenni? Valahogy szerintetek tudnék én beszélni vele és hatni rá, vagy egyáltalán csak választ kapni arra, hogy miért ilyen? Vagy kérjem meg esetleg nagymamámat, hogy próbálja meg? Bár rá soha nem hallgat...
Én már arra is gondoltam, hogy valami lelki probléma az oka, és egy pszichológus jót tenne, de ezt fel se merem hozni, szerinte csak a "kettyósok, dilisek és a modern elkényeztetettek" járnak pszichológushoz, meg akik "már jó dolgukban nem tudnak mit kezdeni magukkal". Ilyen embert rá lehet valahogy beszélni mégis, hogy legalább próbálja meg?
Mit kezdhetnék a helyzettel?
Nem normális.
Nevess a szemébe, amikor ilyeneket mond és hagyd magára, szólni hiába fogsz neki, ha pedig rágódsz rajta, csak magadnak okozol kárt. És igyekezz jól tanulni, hogy mielőbb legyen rá lehetőséged, hogy lelépj otthonról.
#3
Már "leléptem", tőle függetlenül élek külön, de azért bánt, hogy ilyen. Szeretnék normális kapcsolatot vele, vagy legalább megérteni, hogy miért ilyen, de tanácstalan vagyok. :(
Normális kapcsolatot csak normális emberrel lehetne kezdeni.
Nézd meg a youtube-on Feldmártól a van élet a halál előtt? videót: https://www.youtube.com/watch?v=OXSFuFXWUW8
és majd megérted.
Nem fog változni.
Az èn anyám is ilyen.
Elègette a szekrènyből a szèp ruháimat,azt mondta,azt hittem nem kell...stb
De az èn anyám mèg rosszabb,lelkileg is gyötör!ötször pròbáltam felakasztani magam miatta csak gyáva voltam...
Attòl boldog,ha szenvedek.
Rájöttem irigy a fiatalságomra.
Nem tudja feldolgozni,hogy ő öregszik.
De amugy bátyám is utálja.
Istenre esküszöm megszállta a gonosz,egyszer,olyan gyűlölettel nezett rám,hogy teljes szemgolyòja fekete volt.
Sokszor rákiabáltam ezt es mindig csak hallgat.
Nem tudsz egy ilyen emberrel semmit sem megbeszélni, nem tudod megváltoztatni. Az a helyzet, hogy valszeg féltékeny rád és a fiatalságodra és a saját nyomorát és frusztrációit rajtad veri le. Egy boxzsák vagy, semmi több. Nem tudom milyen a kapcsolata apáddal, de lehet, hogy egyéb sérelmeket is lever rajtad, amikről nem tudsz.
Nem te tehetsz róla és nem téged minősít, jegyezd meg. Az ilyenek egyáltalán nem valók szülőnek és egyáltalán nem kell vele majd felnőttnént kivételezned vagy tartanod vele a kapcsolatot, csak mert rokonod, ez maximum egy inkubátor, de nem szülő. A saját hozzáállásod az egyetlen, amin változtatni tudsz - függetlenedned kell tőle érzelmileg és meg kell tanulnod teljes mértékben tojni a véleményére és arra, amit csinál. Egyik füleden be, a másikon ki, a kapcsolatot lecsökkented a minimumra, ha nem akarod teljesen megszakítani. Azt viszont fogadd el, hogy soha nem lesz vele normális a kapcsolatod, de tudod mit? Nem is kell.
Bocsanat kerdezo..de a fentieket olvasva, inkabb orulj, hogy nem laktok mar egy fedel alatt. Evekig taposott rajtad, rombolta az onbizalmad, te meg itt nyafogsz, hogy jo lenne ha...
Nem lesz jobb, mert Anyukad nem szazas es irigy termeszetu! Inkabb kezd el vegre elni az eleted ugy, ahogy szeretned es ezt mutasd is meg neki. Had lassa, hogy jol erzed magad a borodben. Legy apolt, csinos..sportos..jarj el szorakozni. Mutasd meg neki, hogy nem tud mar beleszolni a dolgaidba. Ha pedig keptelen vagy erre, akkor sajnalom de turd tovabb.
#7 es vagyok.
En betegsèg miatt egyutt elek az anyámmal.
O teszi tonkre az eletem.
Orulj neki,hogy megszabadultál tőle.
Nem leszel attol rossz ember ha egy ilyet kerülsz...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!