Miért olyan nehéz elfogadni egy előző házasságból született gyereket?

Én is írtam már ilyet nőként.

Magamról annyit, hogy ápolt, igényes 29 éves nő vagyok, még talán benne vagyok abban a korban, hogy tudok olyan férfit választani / találni magamnak, aki korban hozzám illik és nincs gyereke. Ameddig lehet, inkább olyat keresek.

Alapvetően nem a gyerekeket gyűlölöm, nem velük van bajom, Hanem azzal, hogy sajnos tapasztalat alapján az elvált szülők többsége nem tud normálisan gyereket nevelni, és ezt a legtöbbször a pótszülők szívják meg, azon belül is legtöbbször a nők. Én nem szeretném az alábbiaknak az esélyt sem megadni, ha nem muszáj:

- sok vasárnapi apuka úgy próbálja meg azt kompenzálni, hogy nem vesz részt a gyerek napi szintű nevelésében, hogy betegesen túlpénzeli a gyereket és ugrik bármikor, amikor a gyerek vagy az anyja köhint egyet... nem egy olyan pótanyu ismerősöm van, aki ezek miatt nem tud egy hosszú hétvégét megszervezni a párjával, mert jaj, mi van, ha a gyereknek akkor szüksége van vmire... meg piszlicsáré dolgok miatt előre megszervezett programokat le kell mondani (pl. hogy vigye el a gyereket olyan helyre kocsival, ahova simán el tudna menni a kölök tömegközlekedéssel is... vagy mert anyucinak épp randizni támadt kedve akkor, amikor nála van a gyerek)

- hogy el van várva, hogy a nő kinyalja a gyerek popóját is, amikor ott van a kölök... mosson, főzzön, takarítson, szórakoztassa a gyereket... és közben nyelje le a gyerek minden szemétkedését, mert "nem te vagy az anyja"... de apu sem neveli, mert fél, hogy megharagszik rá a gyerek

- hogy moziba nem lehet évi 1x elmenni, mert kell a pénz a gyerek évi 3. Nike csukájára, mert az előző már 2 hete kiment a divatból

- hogy mi van akkor, amikor az ex bosszúból vagy heccből direkt keresztbe tesz folyton, apuci meg hagyja, csak mert nem akar drámát... elég körbenézni gyakorin, elég meredek sztorikat írnak le pótanyukák... gyereket betegen küldi láthatásra anyuci (ez főleg akkor fincsi, amikor újszülött kistesó van pótanyuéknál), tetvesen küldi oda, utolsó pillanatban ledobja a gyereket, mert "kihagyhatatlan wellnesshétvége-ajánlatot látott", direkt hergeli a gyereket, hogy viselkedjen szenyó módon...

Hát én ebből nem kérek. Ha ismerem a családot, és látom, hogy anyu és apu kulturáltan viselkedik egymással és a gyerek is jólnevelt, akkor talán megpróbálnám. De az esetek többségében csak azt az infót tudjuk, hogy "van gyerek, ez van, ezt kell szeretni"... és hát nem igazán szeretik megosztani a férfiak, ha exfeleség egy hisztérika ők meg papucsok vele szemben.

19-nek üzenem tessék a talpatokra állni és igenis nevelni a gyereket. Ha pedig anyuka ezért nem viszi át akkor lehet őt feljelenteni mert ez nem így működik. A bíróság megítélt egy xy láthatást amit be kell tartania és ha eddig ez nem volt akkor hivatalossá kell tenni a dolgot. Csak azt tudják zsarolni aki elég hülye hozzá és engedi.

Azért rossz ez, mert tönkre teszitek a közös gyereketek életét és a másik gyerek pedig elkorcsosul

(lelkileg), pont hogy ezzel mindenkivel csak rosszat tesztek és ez csak azért mert féltek és engedtek a nőnek holott!!jogilag ezt nem teheti meg. Igen végig kell ezt párszor harcolnotok, de aztán megéri...

" Végtére is, az lesz a gyerek szülője, aki gondját viseli/támogatja/mellette áll/neveli stb. és nem az, akinek a génjét örökölte." - Kérdező, ez féligazság.... egy ember tulajdonságait kb fele-felerészben határozza meg a genetika illetve a szocializáció. Ha egy örökbe fogadásnak se csak az elő éveit tekinted, amikor a gyerek még rendszerint önálló akarat nélküli baba, "akit csak szeretni kell", hanem felnőtt korig nézed, az örökbefogadások se festenek idilli képet...

Másfelől nekem anno "csomaggal bíró" férfiként volt eléggé kizárt, hogy gyermeket nevelő nőkkel kezdjek kapcsolatot - ugyanis teljesen mást vártunk el az élettől a következő évekre. Én azt akartam pótolni, amit az exem korai, egyoldalú gyerekvállalása elvett tőlem, és pont nem csöbörből vödörbe kerülni... másfelől nálam az ember szabad döntése fontosabb, mint mindenféle sors meg vérség, szóval nekem a párom az első számú hozzátartozóm és nem a szülőm vagy a gyerekem - és fontosnak tartom, hogy ez kölcsönös legyen. És nyilván azért keres az ember párkapcsolatot, hogy jobb legyen az élete az egyedüllétnél, és nem azért, hogy rosszabb, tehát nyilván nem azok felé a nők felé nyitottam, akik a számomra fontos dolgokból szinte semmit se tudtak volna megadni, viszont egy halom elvárást fogalmaztak volna meg ezért a semmiért cserébe.

Viszont a magam részéről nem tudom megerősíteni a kérdésben leírt tapasztalatokat, nekem ugyanis aránylag simán lettek kapcsolataim, és találtam meg életem következő párját, az általam megismert nőkben egyáltalán nem tapasztaltam semmiféle elzárkózást részükről.