Annyira szomorú vagyok. Miért ilyen velem?
Figyelt kérdés
Tudom, hogy nagyon szeret Édesapám, de nem tudom hova tenni a viselkedését. Kiskoromban annak a híve volt, hogy az én nevem kuss. Nagyon szigorú nevelést kaptam lány létemre. Ha véletlenül elestem megvert, ordibált velem. Egyszer véletlenül beszakítottam a körmöm emlékszem nagyon fájt és rácsapott egy akkorát, hogy percekig csillagokat láttam. Ezek általában mindennaposak voltak. Iskolában rossz jegy szóba se jöhetett, rossz magatartás meg pláne nem. Most nem arra gondolok, hogy szét kellett volna verjek valakit, hanem én is benne szerettem volna lenni az ilyen kis órai beszélgetésekbe, nevetgélésekbe. Ez eléggé kihatással lett az életemre. Nagyon zárkozott lettem. Emellett még kövér is voltam,sokat csúfoltak meséltem neki azt mondta, igazuk van. Még az is nagyon bennem maradt, hogy egyszer mikor kicsi voltam azt mondta nekem, hogy soha nem fog annyira szeretni mint édesanyámat. Teltek így az évek aztán jött a középiskola. Volt egy nagy szerelmem, természetesen nem engedték.Mikor kiderült, hogy együtt vagyunk megverte. Természetesen a srác utána szakított velem. Én tényleg nagyon szerettem, de az nem számított. Évekig taccson voltam. Érettségi időszak alatt hozzám sem szólt,mert hogy úgyis mindent elrontottam, egész idő alatt nem beszéltünk. (Végül minden 4-es lett) Utána kicsit jobb lett a légkör. Kerestem magamnak állást. Egyáltalán nem segített ötlete sem volt. Nagy nehezen 1 hónap alatt találtam is. Meséltem neki miről is lenne szó, pénzt is kell benne kezelni. Egyáltalán nem örült neki, mert én úgyis csak elfogok ott mindent rontani, emellett még teljesen komolyan azt mondta, hogy ha meglopom a munkahelyem akkor úgy megfog verni. Én annyira ledöbbentem. Sosem loptam, nem is fogok, nem is értettem. De annyiszor elmondta, hogy ez nekem nem fog menni, hogy nagyon figyeljek,mert könnyen elronthatom, hogy szabályosan remegve mentem első nap. Végül jól sikerült, nem volt egyáltalán nehéz és még nem rontottam el semmit. Gondolkodtam rajta meglepem őket csak úgy, vettem ezt azt. Első reakció: Nem hiszem el, hogy ezt pénzért megvetted. Xy te ezt megvetted pénzért? És közben nézett rám számonkérően. Mondom igen. Tényleg nem értem honnan jött neki ez, soha nem loptam. Emellett állandóan cikizz. Félrehall kicsit és azt hiszi, hogy rosszul mondok ki egy szót. Utána meg órákon át cikizz, gúnyolodik velem, hogy ezt a szót rosszul mondtam ki pedig nem is. Kérdeztem pár embertől,hogy tényleg így beszélek e, megvoltak lepődve, mondták, hogy ez nem igaz. De akkor is annyira de annyira rosszul esik. Annyira fáj,hogy így viselkedik velem.2018. dec. 6. 07:14
11/14 A kérdező kommentje:
10es! Eddig nem is tudtam, hogy van egy bátyjám!! Miért találtam volna ki?? Már bánom, hogy egyáltalán kiírtam a kérdést.
2018. dec. 6. 07:59
12/14 anonim válasza:
Bánhatod is mert kva unalmas a sok kitalációd, erre vered magadnak vagy mi? Te nyomorék.
13/14 anonim válasza:
Miből gondolod ezek után, hogy szeret? A szeretet nem ilyen. Én minden erőmmel azon lennék, hogy elhúzzak onnan és többet felé sem néznék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!