Unokamániás szülővel mit lehet kezdeni? (Mármint azzal a típussal, aki folyton nyaggat, hogy unokát szeretne. )

A barátnőmmel már 2 éve élünk együtt, anyám pedig azóta teljesen rá van kattanva az unoka-témára. Minden találkozásnál rákérdez, utalásokat tesz, ha bármilyen módon szóba jön bármiféle gyerek, akkor sejtelmesen mosolyog, stb. Külön-külön is fáraszt ezzel minket.

Megmondtuk neki világosan és egyértelműen (többször is) hogy nem lesz gyerek, de ő ezt egyszerűen nem is tudom, nem fogja fel valahogy, mindig legyint, hogy ó, hát ha most nem, akkor majd lesz pár éven belül. Ha erre mondjuk neki, hogy nem, se most, se később, akkor csak felveszi a "na persze, majd meglátjuk" típusú mindentudó mosolyt, kis szünet, majd kezdi újra.

Kértem/kértük már szépen, hogy hagyja már a témát.

Leültem már vele beszélgetni, normálisan de határozottan a témáról, próbáltam megérteni, hogy miért ennyire fontos ez neki (szerinte a gyerekvállalás a legalapvetőbb dolog az ember életében, nem akarta megérteni, hogy egyáltalán miért kérdezek ilyet, szerinte teljesen nyilvánvaló)

Veszekedtem már vele, és közöltem kerek perec, hogy nem az ő dolga, ne szóljon bele, ez a kettőnk döntése.

Most az utóbbi egy évben a "meg se halljuk" taktikával próbálkozunk, hátha megunja ha semmit nem reagálunk a kérdéseire, megjegyzéseire, de egyáltalán nem úgy tűnik, mintha kezdené unni.

Egyébként nem arról van szó, hogy szegény meg lenne fosztva a nagyanyai örömöktől, a nővéremnek van két kislánya, nem is laknak messze, rendszeresen találkoznak, vigyáz a gyerekekre.

Az se lehet probléma, hogy már idős, és nem tud mit kezdeni magával, mert 54 éves, aktív élettel.

Egyszerűen csak szerinte "az élet rendje" a gyerekvállalás, ami alól nem lehet kibújni.

Apám egyetért vele, csak ő csendesebb típus, magától nem kezdi el mondani, de ő is teljesen egyetért, "kell" nekünk a gyerek.

Jóban vannak a barátnőmmel, de félek, hogy hosszútávon esetleg őt kezdenék "hibáztatni" emiatt.

Milyen lehetőség van még? Nyilván minden kapcsolat megszakítása, de ezzel nem szívesen élnék.

Le lehet valahogy állítani?

Valahogy meg lehet vele, velük értetni, hogy nem mindenki számára a gyerekvállalás az egyetlen értelme a létezésnek?

Vagy ha nem is értik meg, azt el lehet érni, hogy ne nyaggassanak?

Én 27 éves vagyok, a barátnőm 26.