Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Unokamániás szülővel mit...

Unokamániás szülővel mit lehet kezdeni? (Mármint azzal a típussal, aki folyton nyaggat, hogy unokát szeretne. )

Figyelt kérdés

A barátnőmmel már 2 éve élünk együtt, anyám pedig azóta teljesen rá van kattanva az unoka-témára. Minden találkozásnál rákérdez, utalásokat tesz, ha bármilyen módon szóba jön bármiféle gyerek, akkor sejtelmesen mosolyog, stb. Külön-külön is fáraszt ezzel minket.

Megmondtuk neki világosan és egyértelműen (többször is) hogy nem lesz gyerek, de ő ezt egyszerűen nem is tudom, nem fogja fel valahogy, mindig legyint, hogy ó, hát ha most nem, akkor majd lesz pár éven belül. Ha erre mondjuk neki, hogy nem, se most, se később, akkor csak felveszi a "na persze, majd meglátjuk" típusú mindentudó mosolyt, kis szünet, majd kezdi újra.

Kértem/kértük már szépen, hogy hagyja már a témát.

Leültem már vele beszélgetni, normálisan de határozottan a témáról, próbáltam megérteni, hogy miért ennyire fontos ez neki (szerinte a gyerekvállalás a legalapvetőbb dolog az ember életében, nem akarta megérteni, hogy egyáltalán miért kérdezek ilyet, szerinte teljesen nyilvánvaló)

Veszekedtem már vele, és közöltem kerek perec, hogy nem az ő dolga, ne szóljon bele, ez a kettőnk döntése.

Most az utóbbi egy évben a "meg se halljuk" taktikával próbálkozunk, hátha megunja ha semmit nem reagálunk a kérdéseire, megjegyzéseire, de egyáltalán nem úgy tűnik, mintha kezdené unni.


Egyébként nem arról van szó, hogy szegény meg lenne fosztva a nagyanyai örömöktől, a nővéremnek van két kislánya, nem is laknak messze, rendszeresen találkoznak, vigyáz a gyerekekre.

Az se lehet probléma, hogy már idős, és nem tud mit kezdeni magával, mert 54 éves, aktív élettel.

Egyszerűen csak szerinte "az élet rendje" a gyerekvállalás, ami alól nem lehet kibújni.


Apám egyetért vele, csak ő csendesebb típus, magától nem kezdi el mondani, de ő is teljesen egyetért, "kell" nekünk a gyerek.


Jóban vannak a barátnőmmel, de félek, hogy hosszútávon esetleg őt kezdenék "hibáztatni" emiatt.


Milyen lehetőség van még? Nyilván minden kapcsolat megszakítása, de ezzel nem szívesen élnék.

Le lehet valahogy állítani?

Valahogy meg lehet vele, velük értetni, hogy nem mindenki számára a gyerekvállalás az egyetlen értelme a létezésnek?

Vagy ha nem is értik meg, azt el lehet érni, hogy ne nyaggassanak?


Én 27 éves vagyok, a barátnőm 26.


2018. okt. 29. 16:19
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
88%
Amit 1-es írt rövidtávú megoldásként az miért nem jó? Mármint, hogy azt mondjátok, hogy majd ha 32-35 évesek lesztek, mégis szeretnétek. (Persze nem, de nyertek egy kis időt). Igaz, hogy hazugság, de már MINDENT megpróbáltatok, és nem vált be. Mondhatod, hogy a barátnőd meggyőzött, hogy legyen gyereketek ha majd ennyi vagy annyi idősek lesztek, attól még szimpatikusabb is lesz a szemükben. Még egy konkrét időponthoz is kötheted: majd ha előléptetnek, nagyobb lakásba költözünk, elvégzem ezt meg ezt a továbbképzést, stb.
2018. okt. 29. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
97%

Értem én, hogy az alapból jó kapcsolatot meg akarjátok tartani a szüleiddel, de mégis valami drasztikusabb kellene, ha nem akarjátok még ezt hallgatni 15 évig. Lehet, hogy először megsértődnek, összevesztek, de ha tényleg jó alapból a kapcsolatotok és értelmes emberek, akkor előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy a nyaggatással csak elűznek titeket.


Amit én javaslok: közeledik a karácsony, biztos találkoznátok alapból. Én jóval előtte (már mostanában) leülnék velük még egyszer beszélni, higgadtan. Hozzátenném, hogy ha nem hagyják abba, akkor egy darabig nem låtogatjátok őket, mert elegetek van már abból, hogy minden találkozáskor előjön a téma, hogy nem tartják tiszteletben a döntéseteket, ez rosszul esik nektek, és már nem is szívesen mentek hozzájuk, mert tudjátok, hogy fel fog jönni ez a téma.


Meglátod, hogy reagálnak. Aztán a legközelebbi találkozáskor amint szóbakerül a téma, felálltok és eljöttök, akár a vasárnapi ebéd közepén is. És egy darabig nem látogatjátok őketm. Karácsonykor sem. Ha karácsonykor hozzák fel a témát, akkor is felálltok és eljöttök. Kicsit kegyetlennek hangzik, de szerintem nem az, mert ezerszer megkértétek őket valamire, amit ők nem vesznek figyelembe. Itt ők azok, akik bántóan, tiszteletlenül, sértően viselkednek.


Ha karácsonykor nem találkoznánk, bedobnék egy levelet a postaládájukba. Nem haragosat, egy szépen, higgadtan megfogalmazottat. Leírnám benne, hogy nekem is fáj, hogy nem lehetünk együtt, de az még jobban fáj, hogy ennyire nem tisztelnek minket, hogy nem kezelnek minket felnőttként, hogy folytom magyarázkodnom kell egy döntés miatt, amit a saját életemmel kapcsolatban, felnőtt fejjel hoztam. Leírnám, hogy az emberek különböznek, nem mindenki szeretne gyereket, és hogy sokan csak szülői, társadalmi nyomásra vállalnak gyereket, de vajon jó ez annak a gyereknek? Ők, a nagyszülők elégedettek lennének, ha kényszerből vállalnátok gyerekeket, akikkel aztán nem foglalkoztok szívesen? Ezzel a gyereknek is lelki sebeket okoznátok, ami az egész életére kihathat.


Azért jó szerintem, ha ezt írásban, levélben megkapják, mert ha szóban elmondod, elengedi a füle mellett, talán nem is figyel igazán, mert közben csak arra gondol, hogy nem gondolod komolyan és majd úgyis meggondoljátok magatokat. Ha viszont ott egy papír, amihez visszanyúlhat, újra és újra elolvashatja (akkor is, amikor már egy ideje nem találkoztatok és talán elkezd bűntudatot érezni), akkor talán jobban megérti, felfogja, rájön, hogy komolyan gondoljátok.


Sok sikert!

2018. okt. 29. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
93%

Azt lehet kezdeni vele, hogy amikor elkezdi erőltetni a témát, szépen elköszöntök tőle és otthagyjátok. Szép szóval úgysem fogod meggyőzni.

Egyébként becsüld meg a barátnődet, mert angyali türelme van, hogy elviseli a hülye, erőszakos anyósjelöltjét. Más lány valószínűleg már nem tolerálná, hogy egy idegen folyton a méhében turkál.

2018. okt. 29. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
82%
Na, látom jöttek lepontozni az ősanyák, akiknek semmi más nincs a sikertelen életükben a gyereken kívül (és többnyire az se mondható sikernek) :D
2018. okt. 29. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
89%

jajj miért foglalkozol vele? Én anyám is ugyanilyen.

3 felnőtt gyereke van, és nincs unokája.

2 tesóm végigszenvedte ugyanezt, amit leírtál, de idővel beletörődött.

Most én lennék a soros, én vagyok a legfiatalabb (26) de ráb..ott, mert nekem kapcsolatom sincs. :D

Most már csak így beszólogat, hogy jaaaj, én unoka nélkül fogok meghalnii.

Szegény már rendes kampányt szokott indítani a gyerekvállalás mellett, ilyetől elkezdve, mint az "élet csodája, ha én is ilyen lettem volna ti nem élnétek, CSOK az 10000ft, a zsuzsikának is van már, stb.

Én csak röhögök, nővérem fölszokta húzni magát, de ő is csak elengedi a füle mellett. Tegyétek ezt ti is :)

2018. okt. 29. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
100%
*10000000
2018. okt. 29. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
100%

Amíg volt párkapcsolatom, addig visszakéárdeztem:


"Szerinted a megfelelés és a mások kedvébe járás miatt kellene meghozni egy ilyen, életre szóló és több embert is érintő döntést?"


Amióta nincs párkapcsolatom és megkérdezik, hogy "nem lenne kedved megnősülni?" "vagy hogy miért nincs gyereked?" erre pedig ez a válasz:


"Ehhez én egyedül kevés vagyok"


:D

2018. okt. 29. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
17%

Nem kell akkora feneket keriteni neki , föleg ha teged nem erdekel a gyerek dolog . Ezek szerint csak piszkál a mi lenne ha érzés , ha zokon veszed

Anyukad lehet siman csak KIVÁNCSI es meg akarja tudni , hogy mit terveztek , jópofát vágva, h merjétek beavatni a tervekbe

Lehet siman , hogy nem is akarja mert mar van két unokaja , az böven sok , de tudni akarja mi jar a fejetekbe

2018. okt. 29. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
82%
a PCOS szindróma kezd népbetegséggé válni,meg kell mondani,hogy a barátnőd az utóbbi időben fura fájdalmakat érzett,stb.,elment nődokihoz,UH és kiderült,hogy ez van vele,nagy valószínűséggel nem lehet gyereke de most egy pár évig próbálkozik majd rendbetenni magát. Ez a betegség egyébként nem gyógyítható,tehát nem kell más kamu,pár év múlva közölhetitek,hogy hiába minden próbálkozás,nem jött össze a gyerkőc,de addig is valószínűleg békén lesztek hagyva,egy meddő nőt nem fog piszkálni édesanyád,mikor ez a legtöbbek életében egy elmondhatatlanul fájó pont.
2018. okt. 29. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
62%

Ha jol ertem a leirasod, akkor nem az a gondja es azert nyaggat, hogy unokat szeretne minel hamarabb, hanem mert azt kommunikaltad egyaltalan soha nem akartok gyereket.

Emiatt jogosan probalkozik anyad, mert biologiailag valoban nem ez az elet rendje es oszerinte se. DE az1-es valaszolot ismetelve reszben.

Legjobb megoldas, kis jobb a bekesseggel felutessel, ha azt mondod anya nagyon komolyan beszelni szeretnek veled, mikor ersz ra? (A lenyeg, hohy keerits neki oriasi feneket) aztan ulj le vele es meseld el ugy, mintha anya nagyon megertelek, igazad van az unokakerdessel, gyerekvallalassal kapcsolatban, ez az elet rendje, rengeteget beszelgettunk egy idoben ezzel julcsikaval is es tudod mi ugy gondoljuk szamunkra ez most nem aktualis, 35-40 ev kozott sokan vallalnak meg gyereket, mi is ebben allapodtunk meg, hogy ekorul ujra atgondoljuk. Tudom elkeserito, hohy adig meg sok ido van hatra, de annyi minden tortenhet meg. Kerlek fogadd el, hogy mi fiatal szulok nem akarunk lenni es nem is leszunk, viszont az reszunkrol se teljesen kizart, hogy 40 korul megis bevallalunk majd egy gyereket. Viszont addig ezt ne hzd tobbet szoba, kulonben mindig azt fogom mondani soha nem is akarunk gyereket. Vagy hasonlo.


Ez sem teljesen hazugsagmentes, de nincs is benne olyan, hogy akkor biztos akartok. Meddőseggel (PCO, lassu sperma..) ne kamuzzatok, mert csunyan visszauthet es ha netan 40 korul vagy azon tul sorban alltok egy lombikprogramban vagy mar az otodiknek futtok neki (esetleg uj parral vagy csak hirtelen meggondolva magatok az utolso pillanatban), akkor azert az nagy pofara eses lenne. Ilyenekkel nem erdemes felrevezetni senkit.

2018. okt. 30. 02:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!