Anyukám öngyilkos akar lenni. Mit tegyek?

Nagy felelőtlenség kijelenteni, hogy aki öngyiljos akar lenni, az nem mondja előtte. Rengeteg jel van és sokszor pont a hozzátartozók ignorálják ezeket.

Kérdezō, beszélgess az édesanyáddal. Mindenképpen el kell mennie pszichológushoz, de közben mond neki, hogy te mellette vagy és ki kell tartania.

Én anyám is évekig mondogatta, sokszor próbálkozott, aztán végül sikerült is neki.

És ő csak egy a rengeteg közül.

Vágom, hogy sok válaszoló csak meg akarja nyugtatni kérdezőt, hogy "ne aggódj, amelyik kutya ugat, az nem harap, ha TÉNYLEG lenne benne öngyilkos hajlam, akkor egyáltalán nem is utalna rá" de ez sajnos a való életben nem mindig igaz. Hatalmas és veszélyes tévhit, hogy nem utal senki az ilyen vágyaira.

Kérdező keresd fel a környezetedben lévő megbízható felnőttet; orvost, rokont, akit tudsz, és amikor csak tudsz legyél anyukáddal. Jobb esetben már az javít a hangulatán, ha elráncigálod ide-oda, hogy ne kuksoljon bent a lakásban, és hagysz neki időt, hogy túltegye magát a múlton, de tényleg nem árt kikérni egy szakértő véleményét.

Kitartást, ez a helyzet átmeneti!

Én semmiképp se próbálnám magam megoldani vagy ráhagyni, had mondogassa.

Van eset, amikor beharangozza az illető vagy csak utalásokat tesz rá, hogy meg akar halni, aztán meg is teszi előbb-utóbb.

Ráadásul, aki nem erre specializálódott, az árthat is, mint segíthet.

Egyik barátnőmmel történt, hogy egy nagyon zárkózott lány neki megnyílt és bevallotta, hogy öngyilkos akar lenni, aztán tényleg megkísérelte, de nem jött össze, a barátnőm meg végig támogatta a depiből való kilábalásban, csak a lány már elkényelmesedett abban, hogy van támasza és nagyon rátelepedett ezzel az barátnőmre, ráadásul gyógyuló tendenciát se mutatott.

A másik, pedig, hogy mi a garancia arra, hogy, ha valaki odajön hozzám és azt mondja, hogy öngyilkos akar lenni és elbeszélgetek vele róla, látszólag rendbe tettük a dolgokat akkor pár nap múlva nem kapom a hírt, hogy megölte magát?

Gonosz leszek, de nem csak, hogy örökké a bűntudattal élek együtt, de, ha ennek valami írásos formája is megmarad, hogy én tudtam, hogy Ő meg akar halni, mégsem értesítettem senkit, akkor megyek is a börtönbe (amúgy ezért is van az, hogy a pszichiáter az öngyilkosságról filozófáló pácienst felveszi a pszichiátriai osztályra (vagyis bent tartja a kórházba akarata ellenére is) vagy értesíti egy közeli hozzátartozót, hogy felügyelet alatt legyen)

Semmiképp se intézném egyedül, egy szakember gondjaira bíznám, mert azért van diplomájuk, hogy elérjék, hogy a páciens együtt működjön a gyógyulásban és összeszedje magát lelkileg. Ha télnyleg komoly baja volt az illetőnek, akkor idővel majd megköszöni nekem, ha meg csak picsogni akart, megtanulja, hogy ne az öngyilkossággal tegye.

Én úgy gondolom, hogy az öngyilkosság emlegetése, és a védett környezetben (pl. társaságban) vagy a nem igazán elszánt öngyilkossági kísérletek vagy segélykérések, vagy érzelmi zsarolás. Az érzelmi zsarolás akkor állna fenn, ha annak mondja, akivel szakított (hogy menjen vissza hozzá) Az esetedben inkább segélykérésnek tűnik. Mondjuk, ez egy elég nagy teher egy 16 éves számára, de sajna nincs más kapaszkodója, szóval kb. utolsó szalmaszál.

Viszont tudnod kell, hogy te egymagad nem tudsz segíteni rajta. Az, hogy a kést eldugod előle, nem ér semmit, ha akar, bármikor vesz egy kést, vagy akármit, bármikor a busz elé vetheti magát, szóval ez nem megoldás.

A súlyos depresszió esetén pszichológushoz vagy pszichiáterhez kell vinni jobb híján. Vannak alternatív lelki segítők is. Érdemes rendszerességet vinni az életébe, időben és tevékenységben egyaránt. Fontos, hogy sikerélményei legyenek, hogy visszanyerje az önbecsülését.

Érdemes megérteni. Pl. megkérdezni, hogy pontosan miért akar öngyilkos lenni, mitől fél, mit akar megszabadulni? Lehet azonban, hogy jobb, ha ezt nem te teszed meg, mert lehet, hogy olyasmit mondana, ami számodra súlyos csapás lenne, ha nem tudnád kezelni, és ő meg elhagyja magát, de nem tudom.

Szívet hasító probléma!

Nézetem szerint minden válaszolónak lehet némi igaza.

Kedves Kérdező! Azt tanácsolom, hogy alkalmas időben beszélgess el anyukáddal. Mondd meg neki, hogy a szándéka téged nagyon-nagyon érzékenyen érintene. Neki megoldás lenne a problémájára, ámde itt vagy Te, fiatalon, élettapasztalatok nélkül! Testvérről nem írsz, tehát nem igen van. A rokonaid messze vannak és nem is tudnak anyukád szándékáról. Kérdezd meg anyukádtól, hogy hogyan képzeli el a Te életedet, ha ő már nem lesz. Most iskolába jársz, talán egyetemre is készülsz... Emellett nyakadba zúdul a létfenntartásod minden apró-cseprő problémája. Kérdezd meg őt, hogy ezt átgondolta-e veled kapcsolatban, miután öngyilkos lesz. "Zsaroljad" meg őt: kérdezd meg, hogy szeret-e téged annyira, hogy érted feladja a szándékát. Említsed meg neki, hogy el tudja-e képzelni, milyen karácsonyod (új esztendőd) lesz, ha ezt megteszi. Biztosítsad őt arról, hogy Te megérted őt és segíteni fogod, amiben tudod, de álljon el a szándékától!. Utalj arra, hogy rajta kívül számtalan egyén van hasonló helyzetben, mégis túlteszi magát a problémáin. Nem írod, hogy munkaviszonya van-e. Ha van, beszéld meg a főnökével, vagy akár egyenesen az igazgatójával ezt a problémát. Sejtem - sokan ezért lepontoznak majd. Ezt a lépést rád hagyom, mert nem ismerem a konkrét körülményeket. Sok-sok jó tanácsot kaptál. Esetleg tudathatod a messze lakó rokonokkal is.

A pszichológia nagy tanítása, hogy gyerekként nem menthetjük meg a szüleinket, a segítség mindig csak a másik irányban működhet - szülőtől gyerek felé. Ez sajnos pont ellentétes az ösztöneinkkel, a gyerekek 0-tól százéves korukig szeretnék "megmenteni" a szüleiket, ha azok bajban vannak, de ettől még az a tapasztalat, hogy a gyerek fejen is állhat, szolgálhatja, vigasztalhatja elkeseredett felmenőjét, ez NEM SEGÍT a szülőn. Szülő öngyilkossága pedig egy rettenetes lenyomat a gyerek lelkében, ha még nagyon fiatal, akkor az a hit alakul ki nála, hogy ő az oka a szülő halálának és lelkiismeretfurdalása is lesz, hogy nem tudta megmenteni. Felnőttként komoly életvezetési problémákat vetít előre egy ilyen, amiken évek kemény önismereti munkájával lehet felülkerekedni.

Tehát az érzéseid helyénvalók ("csak néha sikerül"), édesanyád egy felnőtt ember, egy generációval előtted jár és lelki problémáiban nem hall(hat)ja meg a hangod. Ez törvényszerű sajnos. Az ő fájdalmában nem segíthet egy "gyermek"...

Amit mégis tehetsz az az, hogy Te kérsz segítséget. Nem ismerősök segítségét, hanem SZAKSEGÍTSÉGET. Lehet, hogy neki önmagától már nincs ereje felkeresni egy terapeutát, Te viszont segítséget kérhetsz családsegítőnél, unszolhatod, hogy TÉNYLEG találjon egy jó pszichoterapeutát. Segítséget kérhetsz lelkisegélyszolgálatoknál is, felkészült emberek várnak a vonal végén. Nyugodtan magad számára is kérhetsz segítséget, ebben a helyzetben két főszereplő van, Te és édesanyád. Te vagy az, aki olyan terhet visel, amit nem kéne, erődet és képességeidet is meghaladja a feladat, amiben vagy. Ne bagatellizáld el ezt a problémát édesanyádé mellett.

Egy másik dolog, amit tehetsz: beszélsz neki az érzéseidről. Persze nem vádlóan, hogy na mit képzel, hogy nem is gondol rád, csak finoman, pl. Anyu, nekem rettenetesen szomorú a gondolat, hogy elveszíthetlek... Nagyon aggódom, nem bírok aludni stb., mondd el, hogy tehetetlennek érzed magad és egyedül ezzel a folyamatos aggodalommal és bánattal. Mondd el mennyire szereted és mennyire fontos Neked. Ne titkold az érzéseidet, merj beszélni róluk, de ne csak a félelmeidről, hanem (akár múltbeli) pozitív érzésekről is, amiket Vele megéltél, elmesélheted neki, milyen kedves emlékeid vannak Vele, mikben csodálod Őt és milyen sokat kaptál Tőle.

Amit még tehetsz: megkérheted, hogy utazzatok el valahova a hétvégére. Ez is egy jó trükk arra, ha valaki megreked egy helyzetben. Kimozdulni a megszokottból, látni valami újat, találkozni kedves emberekkel stb. Nagyon szép őszünk van, válasszatok valamilyen természetközelibb helyet, ahol van egy kis erdő, jó levegő: a természet vagy vízpart közelsége is bizonyítottan nyugtató, ellazító hatású.

A sport is kiváló ötlet, jó kiegészítés. Ha mégis lenne valamilyen barátnője Anyukádnak, megkérhetnéd, hogy járjon el vele mostanában sportolni valamit. Együtt könnyebb.

A lényeg, hogy a pszichoterápia tényleg segít, alkalmasint talán még egy pszichiáter is segíthet, csak velük óvatosan, mert némelyek megspórolják a munkát függést okozó gyógyszerekkel, amik aztán a függés miatt komolyabb problémát okoznak, mint az eredeti... Tudd, hogy van remény és már így is jóval többet tettél, mint "hivatalosan" lehetőséged lenne.

A 16-os válaszoló nagyon szépen megfogalmazta a tanácsait. Nagyon tetszik, amit arról ír, hogy mit mondj el édesanyádnak. A válaszoló vagy pszichológus, vagy pedagógus lehet... Lényegtelen.

Egy valamit kifogásolok nála. Lehet, hogy "a kivétel erősíti a szabályt" (ahogyan a közmondás tartja, amit én teljesen elutasítok!), de amint előző válaszomban is írtam, igenis az ismeretségi körömben van egy anya, akit a 30 év feletti lánya "tett sínre", puszta jóindulatú beszélgetéssel. Persze - az anya részéről is bizonyára kellett az akarat. Lehet, hogy ritka eset - és a pszichológia mást tanít - de előfordul, hogy gyerek teszi helyre a szülőt. Ezzel nem akaratoskodni, főleg nem vitatkozni akartam, csak közöltem.

Elnézést kérek, nem a 16-os, hanem a 18-as válaszolóra céloztam az előző válaszommal.

Bocsánat mindkettőjüktől!