Néha csak jól esne egy kis törődés a szüleimtől, viszont Ők ezt egyszerűen nem értik meg. Hogy világosítsam fel őket?

Szeretném rövidre fogni mindenestre. A párommal együtt élünk, 60kmre anyáméktól. 23 éves vagyok, most fogom befejezni a diplomát is. A suli mellett dolgozom, így anyámék nem igazán keresnek azzal a kifogással, hogy “jajj de nem tudjuk mikor vagy elérhető.” Ezzel szemben az öcsémet állandóan ajnározzák. Nem vagyok féltékeny a testvéremre, örülök, hogy jó a kapcsolatuk, mégis ami az egészben zavar az az, hogy beteg vagyok. Már akkor rákot diagnosztizáltak nálam mikor otthon voltam, és Ők egyezerűen semmibe vettek. Mikor megkértem , hogy valaki jöjjön el velem a kemoterápiára, mert félek, hogy rosszul leszek útközben az volt a válasz, hogy Ők most nem akarnak vezetni ennyit, különbenis felnőtt vagyok nem kell engem mindenhova kísérgetni. Ha hetente 1x felhívnak akkor is sokat mondok és akkoris csak arra megy ki hogy mennyit költünk párommaal. Párom kicsit jobban keres, mint az átlag, a múltkor pedig anyám közölte, hogy mi lenne ha a párom venne fel hitelt, mivel ő többet felvehetne , mint ők, és akkor ők ezt majd törlesztik. Rávágtam a telefont, nem reagáltam neki semmore, majd még Ő játsza meg a mártírt, milyen hálátlan gyerek vagyok, amikoris megmondtam neki hogy sose keres. Erre jött az, hogy minek keressen, felnőtt ember vagyok én választottam azt, hogy elköltözök, szóval nem érdeklem Őket. Anyukám nem látja a hibát abban, hogy meg sem kérdezi mi van velem. Múltkor meséltem neki, hogy visszaküldtek kemoterápiára amire az volt a válasza hogy “jó” majd elkezd arról beszélni, hogy apám talált új hobbit magának. Meg se kérdezik hogy vagyok. Van értelme erőltetnem, hogy keresemŐket, vagy hsgyhatom a francba? 3,5 éve ez megy....