Volt, hogy bedőltetek egy szülődnek, hogy megváltozott?

12 évesen egy szörnyu dolog révén rájöttem h milyenek,soha nem döltem be esélyük se volt,hiába mézes mázoskodtak v épp vertek.. És amint tudtam kizártam őket..

Akkor ott kell hagyni őket.

Valaki magyarazza mar el, miert kell onsajnalatba kezdeni itt, GyIK-on, ahelyett, hogy lepnetek? :) Ha pedig szeretsz szenvedni, akkor mi a problema? :D

Az, hogy engeded ezt nekik, az a te felelősséged.

Meg se kérdezem, miért nem tanultál az első esetből (én tanultam abból, ahogy bántak velem, minden kapcsolatot megszakítottam velük és ezt azóta se bánom). most már feleslegesen rágódsz ezen, annyit tehetsz, hogy mostantól nem leszel egy idióta mártír és soha a büdös életben feléjük sem nézel többet.

#7 Nekem igenis könnyen ment anno, a folyamatos bántalmazásnál még az is ezerszer jobb, ha az ember magányos, "nem marad senkije " (inkább ne legyen senkije, minthogy hulladék emberekekel vegye körbe magát) és még az is ezerszer jobb, ha évekig keményen kell dolgoznia a megélhetésedért és nincs pénze kényelemre vagy szórakozásra, amíg talpra nem áll. Aki ezt nem élte át, mert nem ilyen közegben nőtt fel, és nem tudja átérezni, az inkább fogja be a száját és ne okoskodjon, köszi.

7 es válaszoló: 18 voltam mikor megtudtam hogy az apám nem az apám.... 1 hónapra rá elköltöztem. Van hol laknom van egy menyasszonyom egy gyerek és 26 vagyok... 9gen el lehet szakadni tőlük csak ma már a kényelmes dolgok az egyszerűbb.... és a jobb

Igen, amikor leléptem egyetemre és nem tudott rólam semmit, akkor elkezdett normálisan viselkedni. Mindig tudtam, hogy csak a sikereim érdeklik, a papírok, a bizonyítványok, amiket lobogtatni lehet mások előtt, én magam meg le van szarva. Amikor már hónapok óta nem tudta hogy mit csinálok meg miből élek stb. elkezdett telefonálgatni hogy jaj látogassam már meg, meg hogy annyira hiányzom (azelőtt többször közölte hogy miért nem döglök már meg, nem vagyok jó semmire). A pszichológusom tanácsára adtam neki egy esélyt, meglátogattam és tényleg meglepően normális volt. Így aztán újra elkezdtem látogatni. Már majdnem azt hittem hogy tényleg megváltozott, amikor hirtelen ért egy váratlan kudarc a tanulmányaim során, és ő ahelyett hogy bátorított volna, hidegen közölte hogy ő mindig is tudta, hogy semmire se vagyok jó, akármilyen diplomám is van, egy szart se ér az életem. Akkor jöttem rá, hogy nem változott ő meg, csak amikor leléptem, nem volt többé akin kitölthette volna a dühét és a frusztrációját a saját elbszott élete miatt és persze ciki lett volna bevallani hogy a gyerek, akiről agyondicsekedte a várost, lelépett mert egyébként leszarták hogy létezik. Így aztán szépen beadta nekem a mézesmázost és mivel én tulajdonképpen szerettem volna ha jó lesz a kapcsolatunk, bevettem. Aztán az első kudarcnál kimutatta a foga fehérjét, egy pillanat alatt újra megutált és ugyanúgy kezdett viselkedni mint régen. Szerencsére később megoldódott a helyzetem és rendbejöttem lelkileg de azóta nagyon nagy távolságot tartok vele, mert tudom hogy csak addig szeret amíg van mivel dicsekedni és amint valami olyan történik ami az általa elképzelt tökéletes gyerek-képbe nem illik bele, azonnal elhidegül és személyes sértésnek veszi hogy nem vagyok tökéletes.