Mennyi esély lehet rá hogy ténylegesen megváltozott?
6 éves voltam, amikor anya meghalt, apa teljesen megzuhant, rajtam vezette le a feszültséget. Nem bántott meg semmi ilyesmi, csak mindenért én lettem letolva. Akármi történt, engem hibáztatott. Ez ment 8 éves koromig, és elkezdett inni. Ekkor viszont nem egyszer meg is ütött, nagyszüleim pedig jobbnak látták, ha náluk leszek, amíg apa le nem áll. 3 évvel ezelőttig beszéltünk, próbáltam győzködni, hogy én még itt vagyok neki, felajánlottam, hogy pszichológushoz kéne mennie, de hülyeségnek találta, és elköltözött külföldre. Egészen 1 héttel ezelőttig nem is tartottuk a kapcsolatot, de felkeresett, és bocsánatot kért mindenért amit tett, szeretné ha mi ketten újra együtt lennénk, és megtárgyalnánk hogy mi miért történt.
Most komolyan, évekig felém sem néz, előtte pedig én voltam a hibás, itthagyott, most pedig mindezeket szeretné elfelejteni mintha mi sem történt volna? Én is mindennél jobban szeretném hogy jó legyen vele a kapcsolatom, de nem értem mire fel ez a nagy változás. Sokat beszélgettem vele, vagy legalább is amennyit 1 hét alatt tudtam, és tényleg úgy tűnt hogy nagyon bánja ami történt.
Igazándiból augusztusban leszek 18 szóval ha mégis az lenne, amitől féltem, hogy semmi nem változott, akkor lesz esélyem minél távolabb menni tőle. Egyelőre nem vagyok benne biztos hogy mi lenne a legjobb.
18/f
Lehet,hogy tényleg megbánt mindent, de lehet csak nagyon nagy gáz volt kinn,amiért hazajött, talán meg van szorulva anyagilag.
Mindenesetre valóban elég különös, hogy eddig olyan volt, aztán jött ez a pálfordulás. Azért legyél óvatos vele, ki tudja mi az igazi szándék. Nem kell elzárkózni tőle, csak ne higgy el azonnal bármit.
Ha még a nagyszüleidnél laksz, maradj is ott náluk.
Ha most nem adsz neki még egy esélyt, egész életedben azon fogsz kattogni, hogy mi lett volna, ha...
Szerintem add meg neki az utolsó esélyt. Nem kell még százat, de ha érzel elég lelki erőt hozzá, akkor még egy próbát tehettek. Te sem vagy már kisgyerek, határozottan tudod majd irányítani az eseményeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!