Nálatok elfogadtak a szüleitek, hogy fokozatosan felnőttetek, vagy nálatok ez, hogy volt?

Konkrétan soha nem tiltottak semmit a cigin és alkoholon kívül, de ezek is csak anyám agyszüleményei. Elsőnek 18 évesen ittam, és nem hiszem hogy ördögtől való dolog, évente pár alkalommal iszok, vagy ha párommal is úgy kívánjuk, esetleg elmegyünk barátokkal. És még csak nem is a lerészegedés a cél. Annyira rá van feszülve erre a témára, hogy konkrétan ha megtudná hogy iszunk, kitagadna minket, apámtól már válni is akart egy-két sör miatt.

Másik dolog, hogy nem, nem tudják elfogadni, még most is 12 évesnek tekintenek előző témától eltérően. Nem tiltják hogy elmenjek ide oda, de aztán persze kapom az érzelmi zsarolást. Ha családi nyaralásról ki akarok maradni vagy kimaradtam, akkor aztán megkaptam a magamét hogy mégis hogy képzelem, még akkor is hogy ha épp a barátommal akarok lenni, mert csak akkor volt rá időnk. :) És ezt kapjátok ki. 22 éves vagyok.

Igen, eltartanak míg tanulok, ezért hálás is vagyok, ugyanakkor mindig kapom a fenyegetőzést, hogy nem fognak támogatni örökké (mintha csak kértem volna), plusz ugye kb. mindenről be kell számolnom, mintha 12 éves lennék aki nem tud vigyázni magára. Félve szoktam mondani meg otthon hogy ide vagy oda megyek, de ha a sarkamra állnék vége lenne annak hogy befejezhessem a tanulmányaimat.

Az en szuleim sose tiltottak el drogon kivul semmit. Engedtek volna, hogy cigizzek es igyak de csak kizarolag otthon, ha pl berugnek ne tortenjen velem valami. Emiatt sose tunt izginek, hogy cigizzek vagy igyak. Meg szilveszterkor se iszok max 1 korty pezsgot a tobbit felre ontom. Ezt kozoltek velem kb. 12-13 evesen mikor "a nagy lany osztalytarsaim mar bokrokat mozgattak fiukkal es ittak kemenyen".

Most se tiltanak el semmitol, de igy sem megyek buliba meg ilyesmi. Alapbol nem az en stilusom.

Most, hogy egyetemre jarok most se tiltottak el semmitol. A szuleim tudjak sajat borukon, hogy ha tiltva vagy annal inkabb akarod. Ezert mashogy neveltek, engedtek mindent de csak otthon. Tesomnak is meg engedtek hogy igyon amennyit akar de csak otthon, egyszer megtette aztan 2 napig rosszul volt, tobbet nem ivott azota se.

Nálunk elfogadták. De ahogy tesoim mesélték, az idősebbek, náluk ez kicsit nehezebb volt, főleg a legidősebb tesomnál, talán mert ő volt az első gyerek, nem tudom.

10 évesen akar estig is kint lehettem, engedték, pedig nem is ismerték teljesen a társaságot, akikkel voltam, voltunk.

14 évesen elkerültem koliba, 5évig ott is voltam. Soha nem fogtak vissza ha menni akartunk. Hogy kivel és hova, szolidan tudakolták meg, és annyit kötöttek a lelkünkre, hogy mikor érjünk haza.

Minket már “lazábban neveltek”. Soha semmi nem volt kb megtiltva, mégsem lett senki züllött, vagy abnormális. Rendes, felelősségteljes és tisztelettudó felnőtt lett mindenki :)

5en vagyunk egyébként testvérek.

Először az hittem, igen.

14 éves koromtól elég nagy önállóságot kaptam, sokkal nagyobbat az átlagnál.

21 évesen elköltöztem. Onnantól elkezdődött megint a beledumálás mindenbe. 23 évesen született meg a gyerekem. (24 vagyok) Még rosszabb lett. Anyukám, de az anyósom sem tudja elviselni, hogy külön életünk van, és nem egyezik a véleményünk az övékkel. Pl abban, mit eszik a gyerek, milyen bútort veszünk stb. Apróságok, nagyobb dolgok, de azt képtelenek megérteni, hogy felnőttünk, és nem kell dönteni helyettünk. Nem is találkozunk gyakran.

A szüleim nagyjából igen, anyukámmal élek, ő nem tilt konkrétan semmitől (nyilván nem örülne, ha cigiznék, de nem is cigiztem soha), ha el akarok menni valahova, elenged, csak tudja kivel és hova megyek. Anyukám féltősebb típus, de azért nem félt túl. Ezek ellenére néha úgy érzem, nem mindig jut el hozzá, hogy már nagy vagyok. Néha adhatna egy kicsit több magánéletet és felfoghatná, hogy nem akarok minden egyes dologról részletes beszámolót tartani és hogy nem kell mindig megmondani, hogy mit csináljak.

Apukám még mindig 10 évesként kezel, úgy viselkedik velem, úgy beszél hozzám. Egyébként ha nála laknék és rajta múlna, akkor én sem mehetnék körmöshöz, nem festhettem volna be a hajam, kevesebb ruhám lenne, nem is sminkelhetném magam. Egyszer 14 éves koromban meglátta, hogy smink van rajtam, valószínűleg nap végére már kicsit lepattogzott a szemceruza vagy nem tudom, mert máskor is volt rajtam smink és most is van, de nem csinál balhét, észre sem veszi, és akkor viszont tökre kiakadt, hogy mit képzelek, hogy már 14 évesen tönkre akarom tenni a bőrömet ezekkel a sz@rokkal, ez így nem lesz jó, anyám ezt hogy engedheti meg...

A nevelőapám is mindenbe be akar avatkozni, az is zavar.

Nálunk a nagymamám az, aki agyonfélt minket. Vannak családok, akik a nagymamával élnek, ha ez nálunk is így lenne, én nem tudom milyen világ lenne... Nem mehetnék sehova, a mamám megszabná mit vegyek fel, nem sminkelhetném magam, nem szállhatnék be a metróba, nem mászkálhatnék az utcán egyedül, este meg főleg nem.

Nekem is idősebbek a szüleim, késői gyerek vagyok, de elfogadták hogy felfogok nőni előbb utóbb és nem is volt ebből probléma. A drogtól tiltottak, illetve kaptam erről jó alapos felvilágosítást. Apám gyerekkori legjobb barátja olyan szanatóriumban dolgozott ahol drogosokkal foglalkoznak, hogy leszoktassák őket, és jobb útra térjenek, ő engem erről felvilágosított hogy mivel jár ha drogozni kezdek, milyen veszélyei vannak ha nem halok bele éppen, de kihathat az egész életemre bármilyen téren.

Alapból nem vonzanak engem ezek a dolgok. Alkoholt mértékkel engedték, mondták ha nem megy a tanulás rovására, meg amikor diákként dolgoztam és megteremtem rá a pénzt akkor egész nyugodtan. Apám közölte velem hogy ha kiakarom próbálni a cigit akkor szóljak neki, megfogja engedni de csak 18 éves korom után, de azt nem fogja hagyni hogy rászokjak mert tönkreteszi a szervezetem, nem csak a tüdőmet, és persze iszonyatos pénzkidobás. Ő vért izzadt mire leszokott róla, és nem akarta hogy én is így járjak, de ha kipróbálom attól nem tilt, csak attól ha rászokom.

Igaz hogy dohányoztam alkalmanként de ez már szerencsére a múlt, nem szoktam rá.

De nem jártak soha sem a nyomomban. Volt pár alap szabály amit be kellett tartanom, időbe érjek haza, vagy ha nem sikerül azért van a telefon hogy telefonáljak hogy nincs semmi baj, csak lekéstem például a buszt vagy késve érek haza, ha így csináltam soha nem szidtak le mert szóltam hogy ne idegeskedjenek.

Nem voltam burokba zárva, szabadon kijárhattam, annyit kértek hogy a tanulás rovására ne menjen a dolog.