Jogosan esik ez nekem rosszul?
16 éves lány vagyok, elkezdtem nyári munka gyanánt dolgozni. Alapból jó lélünk, nem feltétlen azért dolgozok, mert muszáj, hanem önszorgalomból. (Ezt mindenféle felvágás és beképzeltség nélkül mondom, félreértés ne essék.)
Mivel eddig nem volt még ezelőtt soha munkatapasztalatom, ezért nekem igenis kimerítő, még akkor is, hogyha “csak” egy kávézóban dolgozok.
Mindig mondom a szüleimnek is, hogy tök fárasztó volt, meg büszkén mesélem nekik, hogy mennyit dolgoztam vagy hogy éppen milyen kis szép kávét csináltam.
Alapjáraton 5-6 órát dolgoztam, de előfordult már, hogy ebből 11 óra hossza lett.
Most viszont meghallottam kintről, hogy anyáék rólam beszélnek, nem hallottam az egészet, de azért könnyen leesett, hogy miről szólhat a beszédtéma. Apa mondta anyának, hogy “jaj egy héten 5 napot elmegy dolgozni”, de tényleg ilyen nagyon nem megértő hangnemben.
Nekem ez iszonyat rosszul esett, el is pityeredtem itt egymagamban, mert lehet, hogy nekik ez nem sok, de én igenis büszke vagyok magamra, és örülök, hogy nem egész nap itthon ülök haszontalanul. Elszomorít, hogy ennyit sem tudnak értékelni. Szerintem sok velem egykorút pont nem érdekel, hogy dolgozzon.
Én sem azért teszem, hogy így vívjak ki elismerést, hanem egyszerűen szeretem csinálni.
Jogosan esett ez most nekem rosszul?
Legyél is büszke magadra! Nagyon jól állsz a dolgokhoz, a legtöbb 16 éves nem így gondolkodok.
A napi 8 óra munka még felnőttnek is fárasztó az elején, nemhogy egy kamasznak. Persze, meg lehet szokni :-)
Nem baj, hogy kiírtad a kérdést, (és jó, hogy olyan szüleid vannak, akikkel meg lehet beszélni dolgokat) igazából jólesett olvasni egy ilyen érett gondolkodású fiatalt.
Maradj ilyen, biztos vagyok benne, hogy sokra fogod vinni az életben.
Én büszke lennék a gyerekemre ha dolgozna, főleg úgy, ha nem is lenne rá szüksége, egyszerűen csak van igénye valami értelmes dolgot csinálni, nem hereverézni egész nyáron a szüleit pumpolva mint sok kamasz, aki csak követelőzni tud.
Gratulálok neked, csak így tovább, ilyen szorgalommal még sokra viheted:-)
Kedves utolsó!
Igen, ebben teljesen igazad van. Igyekszem odafigyelni ezekre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!