Mit csináljak, ha már remegek az idegtől, annyira pióca stílusban nyomja anyum?
Semmi privát szférám, állandóan benyitogat a szobámba, nyitogatja az ajtót, aztán kimegy, és be sem zárja, hiába mondtam már el neki, hogy rohadtul zavar, hogy ki be járjál egész nap, és mág az ajtót sem zárja be.
Pl. a szobámba tárol dolgokat, nem is értem miért, amikért állandó jelleggel bejárkál. Többször elmondtam neki, hogy zavar, de egyik fülén be, másikon ki.
Telefonomat nyomkodom, bemegy a hátam mögé, és nézi, kérdezi mit nézek, mit csinálok.
Állandóan kérdezget mindenről mit csinálok, mit csináltam eddig, hova megyek, minek megyek, minek az nekem, mi a célom azzal, tanuljak, nekem csak az a dolgom, minek nekem ez, minek nekem az.
Volt, hogy utánam jött helyekre, mondja mi az, most mi a baj, mit zavarom, mi a rejtegetnivalóm. Amikor pl. elmegyek sétálni valakivel, nem kell rosszra gondolni.
Mit nézek a neten, biztos baromságokat, biztos hülyék a barátaim stb stb.
Semmi olyat nem tettem, ami miatt aggódnia kéne.
Totális energiavámpír, teljesen le vagyok már fáradva az egésztől, legszívesebben leugranék egy hídról már, vagy elszöknék.
Sajnálom és ez nem lesz jobb akkor sem, ha elköltözöl.
34 vagyok, a nagyanyám egy pszihopata, nincs szebb szó rá.
Napi szinten zaklatja az embert, egy nárcisztikus energiavámpír.
Mi már külön lakásban élünk, de jön és kopog, a csengőt már ki kellett húzni, mert ahogy megszólal összerándul a gyomrom.
Egy rosszindulatú valaki, aki mindenkit addig zaklat míg kiszipolyozza aztán megy a másikra.
Rohadt messze költözz el tőle ahogy majd tudsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!