Más családban is ilyenek a gyerekek, vagy ez csak nekem furcsa?

Családfüggő. Én ugyan egyke vagyok de nekem is kérdeznem kellett mindig hogy kaphatok-e ebből vagy abból. Pl. ha láttam hogy anyám betesz a fiókba egy tábla csokit, akkor nem nyúlhattam hozzá csak úgy. Eszembe se jutott volna. Tesóknál szeritem ez fontos lenne, mert alapból eggyel kevesebb ok lenne a balhéra ha ki van osztva hogy kinek mennyi csoki jár. Nálunk amúgy apám az aki mindent megeszik anélkül hogy eszébe jutna hogy esetleg más is enne majd. De neki az a felfogása hogy övé a ház, mi csak nála lakunk, ő annyit ehet amennyit akar. Így hamar rászoktunk, hogy ha pl. anyám süt egy tepsi sütit akkor magunknak el kell belőle dugni mert ha apám nekiesik a tepsinek, akkor üresen fogja visszaadni.

Mi ketten vagyunk tesók, igaz már kirepültünk. Nálunk úgy működött, hogy pl. ha kaptunk 1-1 tábla csokit akkor tudtuk, hogy 1-1 jár, de ha elfogyott az egyikőnknek megkínáltuk a másikat. Persze kis csokikat nem, azt mindenki ette a sajátját. Mindenki a maga szobájában tárolta a nasit. Süti mindig minden vasárnap van otthon. Aki eszik eszik aki nem meg nem. Nem könyörgünk, hogy egyél már, mert te 2 szelettel kevesebbet vettél. Túró rudi, tejszelet stb. csomagostól vesszük, szintén a hűtőből az eszi aki akarja. A szüleink úgy vásároltak, hogy többet vettek, ha ők is enni akartak. Szóval sohasem számoltuk ki miből mennyit eszik. Névnapra bon-bon stb. az más, abból megkínáltuk a másikat és betettük a szobánkba magunknak.

Sosem éltem akkora nyomorban, hogy számolni kellett volna az ennivalót (bármilyet). Vagy hogy faljak, mert éppen van mit. De ha bármikor ilyen helyzetbe kerülnék, egyértelmű lenne, hogy amíg a gyerekem nem lakott jól, én csak az éhenhalás elkerülése végett eszem. Nagyon betegnek tartom a kérdést.

Nálunk is általában a gyerekek eszik meg a férjem nasiját. Nem azért mert eleszik előle, hanem mert a férjem nem eszi meg azonnal és amikor már 3-4 napja áll a hűtőben/szekrényben a cucc, a gyerekek megkérdezik, hogy megehetik-e és a férjem majdnem mindig odaadja nekik.

Mi hárman vagyunk (növérünk kirepült már). Míg kicsik voltunk mindig úgy osztottuk el az édességet hogy a szüleinknek is maradjon. Soha nem voltunk erre kérve vagy nevelve, egyszerűen tudtuk hogy a szüleink nem kérnének vagy inkább nekünk adnák és így akartunk kedveskedni. Ez mái napig így van. Tudjuk hogy ha maguknak veszik is bármikor nekünk adnák. Nem tudom hogy a testvéreim hogy vannak vele, de én egyszerüen nem szeretném hogy a szüleimnek még erről is le kelljen mondania miattam.

Ilyen szintű önző tahók minden családban vannak, a felnőttek között is, csak ők már nem biztos, hogy csokival csinálják ezt. Ők is gyerekből lettek... Nem vagyunk egyformák. Van, akinek mondani se kell már gyerekként sem, hogy másra is gondoljon, míg van, akit meg kell erre tanítani, és vannak, akiknek ha mondod, akkor se lesz foganatja, mert úgy van vele, hogy "csak az a nő foglalt, akin épp fekszenek", ami ott van parlagon, az szabadrablás tárgya, ha neki épp mind kell, akkor gond nélkül megeszi/elveszi. Sajnos felnőttben is van ilyen, és nemcsak édességgel csinálják...A kérdésedre válaszolva: normáliséknál ez utóbbi kategória nem tolerálható, és engem zavar gyerek és felnőtt estében is. Gyereknél kifejezetten fontos lenne, hogy ne neveljenek kiskirályt, akinek mindent lehet (lehet, hogy most nem kell a csokim, de másfél hét múlva pont jólesne, ha benyúlok a szekrénybe, és elmajszolhatom), az ilyen felnőttet meg kerülöm.