Számodra példaértékű szüleid élete? Ha igen miért, ha nem annak mi az oka?

Semmiképp.

Az a legkisebb része, hogy mire megszülettem, már együtt sem éltek (pedig volt esküvő, tehát házasok voltak).

Innentől kezdve is mindkettejüknek egyik ballépés követte a másikat, mind anyagilag, mind magánéletileg (párkapcsolatok.)

/Nem, én sem vagyok tökéletes, defektes vagyok, vállalom./

Igen is meg nem is.

Példaértékű mert 5 gyermeket felneveltek szegénységben. Keményen küzdöttek, dolgoztak éjjel-nappal hogy a szükséges dolgaink meg legyenek.

Viszont én nem tartom példaértékűnek se azt hogy 5 gyermeket szüljek, se azt hogy a pénz irányítsa az életemet.

Nyilván anno más volt a helyzet mint most, de akkor lettek volna okosak a szüleim ha tovább tanulnak, előbb a céljaikat érik el és csak aztán házasodnak össze/vállalnak gyereket. Mert így kb. semmilyen végzettséggel, fiatalon, szegénységben kellett nekik is és nekünk is élnünk.

És sajnos a húgom is erre a sorsra jut mert fiatalon lett anya, általános iskolai végzettséggel és egy szintén általános iskolai végzettséggel rendelkező fiúval...

Én mindenképp először karriert építek magamnak, és aztán vállalok gyereket. De nem a pénz miatt. Ez is egy olyan dolog amit a szüleim elfelejtettek.

Gyerekkoromban nem az volt a lényeg hogy mindent megvegyenek amire vágytam. Hanem hogy együtt legyünk, szórakozzunk, nevessünk.

Ezt akarom megadni a gyerekeimnek. De az úgy nem fog menni hogy éjjel-nappal dolgozom hogy meg tudjunk élni.

Sajnos nem az.

Apám alkoholista, ami miatt anya egyedül nevelt fel.

Ő viszont példaértékű előttem, nagyon erős nő.

Míg anya élt, az volt.

Meghalt, és miután apám össejött a mostohaanyámmal gyakorlatilag megszűntem számára létezni.

12 éve gyakorlatilag szarik a fejemre, felőle a híd alá mennék, az sem érdekelné, és mikor balesetem volt, közölte, hogy nem fog meglátogatni.

1,5 éve elköltözte 1000km-re, azóta egyszer nem hívott fel, ímélt alig ír.

Ha én hívom, nem veszi fel, ha írok, néha elolvassa, de most már 2 hónapja nulla sms-ímél vagy telefon.

Őszintén szólva nem.

Egész gyerekkorom vitákkal, ordítozásokkal telt. Apám verte anyámat, elég rendesen. És tudom, hogy ebből anyámnak nehéz lett volna kimászni, de ennek én sosem tenném ki a gyerekeimet, sőt, ilyen embernek nem szülök négy gyereket. Mert ezt mi négyen jobban megszívtuk. Ezen kívül évente-félévente költöztünk óvodás koromtól, mert sorban vették fel és bukták a hiteleket, keresték a jobbnál jobban fizető lehetőségeket, de csak azért, hogy utána elherdálják az egészet. Érzelmi terrorban tartottak minket is. Sokszor nem volt mit ennünk.

Azt elvárták, hogy tanuljunk jól, még ha otthon egy perc nyugta nem volt az embernek, mert négy gyerek kellett, négy szobára már nem futotta, és ők is cirkuszoltak. Aztán azért ne hozzam őket szégyenbe, menjek egyetemre, de az, hogy fizessék a tandíjat, vagy bárhogy támogassanak, az fel sem merült bennük.

Sajnos egy időre én is átvettem ezt a viselkedésmintát, de szerencsére észbe kaptam. Viszont azóta anyám és apám elváltak, mindketten élik világukat, anyám újraházasodott, apámnak is új élettársa van. Anyáméknál jön a gyerek is, neki már most elkezdték gyűjteni az egyetemre és az első lakásra valót.

Én jelenleg itt vagyok 23 évesen, egyetemen, egy rakat adóssággal, amihez ugyan puskát nem fogtak rám, de ők csinálták a nyakamba, diákhitellel, idegroncsként különböző betegségekkel, amiket a gyermekkori traumákkal magyaráznak az orvosok is, és teljesen egyedül.

Amit ebből levontam, én kifizetem a tartozásokat, rendesen fogok dolgozni, igyekszem keresni egy megbízható férfit, saját lakást veszek, stabil anyagi helyzetet teremtek, csak ezután vállalok annyi gyereket, amennyi anyagilag és helyileg is belefér, akiknek biztosítom a nyugodt, boldog gyerekkort, a taníttatásukat, egyetem, stb, lakást veszek nekik, jogosítvány, autó, elindítom őket egy stabil alappal az életben.

Nagyjából igen.

49 éve együtt vannak, jóban-rosszban hűségesen kitartottak egymás mellett. Szeretnek minket a testvéremmel, szeretik az unokáikat is. Segítenek minket, az életben való elindulásnál anyagilag, most meg gyerekvigyázásban. Alapvetően jóindulatú, családszerető emberek.

Amit kicsit másképp csinálok a magam gyerekeivel: nem vagyok velük annyira szigorú, többet lelkizek, meghallgatom bújukat, bajukat (meg persze örömeiket is). A későbbiekben sem próbálnám erőltetni a magam elképzeléseit, hanem jobban elfogadnám, ha ők másképp akarnak élni. Soha nem fogok prédikálni arról, hogy kéne élniük, hanem én akarok úgy élni, hogy azt követni akarják.