Normális, hogy féltékeny vagyok, ha itt anyákkal kapcsolatban kérdeznek?

Annak mond akit az anyja agyba fobe vert gyerekkoraban vagy csak nem foglalkozott vele, nem a jatekokra gondolok hanem nem adta meg az erzelmi biztonsagot es hatteret, mindig jatsza a martirt es rajta kivul senki nem letezik.

Te most duhos vagy mert meghalt anyukad, de ezek szerint neked jo anyukad volt, nem mindenki ilyen szerencses! Es azoknak is jar a duh akinek nincs vagy nem volt jo anyja mert mig amig elt te kaptal torodest es szeretet addig hiaba el valakinek az anyja ha olyan aki inkabb ne is szult volna...

A masik meg te nem voltal lazado tini? Meg tinikent nem voltal soha duhos anyukadra meg esetleg nem mondtal neki soha oylat vitanal amit megbantal stb? Azert ne felejtsuk mar el hogy tinikent kb mindenki lazad es kepletesen mindenki utalja a szuleit. Ez van. De a jo szuloket szeretik csak eppen nem ert egyet valamiben veluk es szelsosegesen nyilvanul meg. Szerintem ez se elitelendo, mert mint ahogy kisgyerekkor dac korszakaban ilyenkor is elszabadul a lo es a fiatal is meg maga is nehezen tudja kordaban tartani magat. De el fog az is mulni.

Egyebekent sok olyan kerdest latok ahol a nagyon okos szulok meg az allando kamu kialtozok nem is ertik mirol ir a tini egybol letamadjak hogy “persze mert te..” meg ha ezt meg ezt csinalnad igy meg ugy lenne es igaza van apadnak/anyadnak stb.. holott mivel nekem sincsenek minta szuleim hogy ugy mondjam es mar nem is beszelek veluk van tapasztalatom dolgokba ezaltal igy le tudom szurni mi az igazi bantalmazas a leirtak alapjan es mi a tini “nyavalygas” es igencsak karos egy igazi bantalmazott (ez nem kell feltetlen hogy fizikai legyen) gyereknel ha azt a teves reakciot kapja hogy o a hibas es igen a szulei bezzeg igy meg ugy mennyi mindent megtesznek stb.. akik ugy szolnak hozza ilyenekhez akar egyeni duhuk alapjan pl te hogy most duhos vagy a vilagra mert meghalt anyukad es azt mondanad egy ilyen gyereknek hogy “tiszteld amig lehet te halatlan kis sz**rcsimbok* most kisarkitva bar sokak stilusa megegyezik ezzel... akkor oke te kiadod a merged a magad szintjen ravered egy olyanra aki segitseget ker, megerosited benne amit otthon is kap hogy milyen egy sz**r es meg nagyobb hamis kepet allit fel maganak magarol es a helyzeterol. Pedig ha felismeri es realisan latja nehezen de tud majd valtoztatni magan esetleg kilep a mergezo legkorbol.

Es mindazonaltal egy szimplan nyavalygo tininek is engedtessek mar meg duhosnek lenni. Lehet hogy epp nincs igaza de a tininek epp olyan megterhelo idoszak ez erzelmileg mint a szulonek, plane ha a szulei egy kicsit sem akarjak megerteni, es a sok kommentet amit olvasgatok, a szulok nagy resze nem tolerans, nem megerto, egy kicsit se akarja megerteni a gyereket vagy csak egy nagyon szuk hataron belul. Nem erti mi zajlik benne, nem fogadja el a gyereke erzelmeit, elfojtatja vele, megbunteti erte stb..

Tehat lehetne elemezni ki a ludas pl egy tini-szulo konfliktusban, lehet hogy mondjuk a tini kezdi de a szulo is “lesullyed a szintjere” es nem felnottkent probalja megoldani okosan vagy megerteni ot stb.. hanem belemegy a harcokba olyan stilusba es szegenyes megoldasi eszkozokkel mint a gyereke aki azt se tudja merre van arccal, de ilyenkor a szulo se.

Először is: Ne olvasgass most ilyeneket a gyk-n. Lépj túl az ilyen jellegű kérdéseken. Az önsanyargatásnak semmi értelme.

A másik: Én a férjem mamáját ápoltam 2 évig, és a végén már nekem is megkönnyebbülés volt mikor elment. Volt ez miatt egy kis lelkifurdalásom, de felfogtam, hogy ez így természetes. Nem önzőségből könnyebbülünk meg, természetes, hogy egy bizonyos stádiumban a betegnek már megváltás a halál, hisz neki sem jó. Még ha nehéz is elfogadni, az elmúlás hozzá tartozik a létünkhöz, és normális reakció, mikor az ember érzi, hogy már itt az ideje. Ezt próbáld már meg ne úgy felfogni, hogy te vártad már a halálát.

Én februárban veszítettem el az anyukámat szintén súlyos hosszantartó betegség után.

Vannak hasonló érzéseim.De tudod nem jó más, főleg ismeretlen emberek miatt idegeskedni, dühösnek lenni.Ezek negatív érzelmek, rombolóak és feleslegesek.

Inkább emlékezz anyukádra, légy hálás.Foglalkozz a saját és a családod életével.

Gondolj arra, hogy anyukád biztos boldognak szeretne látni.

Sajnálom ami veled történt.

Szerintem se ilyen kérdéseket olvasgass.. Gondolom anyukád halála után hirtelen több időd lett és ráérsz ilyesmire. De inkább vegyél le egy könyvet a polcról, és azt olvasd, ne a netet!

Mindenkinek más az anyja, nem olyan, mint a tiéd, és mindenkinek más az anyjával való kapcsolata, nem olyan, mint a tiétek volt.

Egy gyerek az anyjához képest nyilvánvalóan alárendelt szerepben van, de ez természetes. Tőle kell megtanuljon sok mindent, az anyának kell nevelnie, neki kell mintát és példát mutatnia. Ha nem komplett az anya és súlyos dolgokat csinál, mint pl veri a gyereket, vagy szimplán nem törődik vele rendesen, az szó szerint fáj a gyereknek... De ha mindenezek a súlyos negatívumok nincsenek, csak éppen "apróságok vannak" az is nagyon súlyos! A gyerek egy nagyon érzékeny lény... És ezerrel függ az élete az anyjától. Nagyon pici dolgokon félre mehet minden... Ha nincs meg a bizalom, és a gyerek nem fordulhat őszintén bármivel az anyjához, akkor az egy nagyon rossz kapcsolat lesz, és a gyerek nem tud menekülni belőle, amíg nincs meg hozzá a saját anyagi kerete.... Hát csoda, hogy "apróságok" miatt dühösek oly sokan?!

Nekem se volt soha jó kapcsolatom az anyámmal. Sokáig türelmes voltam, és vártam, hátha, de nem... Minden maradt a régi fagyos, ami gyerekkoromban inkább félősebb volt... Csak olyan kevés kellett volna,tényleg nem sok, de az kellett volna anyámtól, de hiába, nem kaptam meg.Hát szóval én kimondom, nem szeretem az anyámat, és sosem szerettem, ezután sem fogom.

Mostanában beteges és ez elszomorít. Nincs köztünk azért vészesen durva kapcsolat, csak éppen jó nincs. Már rég felnőtt vagyok, és kerülöm a veszekedést vele, arról meg már letettem, hogy igazán az anyám legyen.

Világ életemben úgy éreztem, hogy nincs is anyám...! És ha majd meghal, szomorú leszek, az tuti, de gondolom nem azt fogom érezni, hogy nincs többé anyám... Hiszen addig se volt igazán...

Nehéz ezt elmagyarázni. Ezek szerint nekem igazi szuper anyukád volt, és mindent meg tudtatok beszélni, nem kellett kínodban titkolóznod, őszintén élhettél anyukád előtt... Akinek ilyen anyja van/volt, persze, hogy hiányzik neki, és nem érti más apró problémáit...

Valszeg megrázna, összetörne lelkileg, ha elveszíteném anyámat, és nem akarom, de ettől függetlenül hazavágta a gyerekkoromat, aminek a terheit életem végéig cipelem, lelkileg sérült lettem, mindig is voltak szociális problémáim, az önbizalmam a nullán van a mai napig, és nem egyszer álltam az elmúlt 16 évben pszichiátriai kezelés alatt. (29 éves vagyok).

Szeretem, valamilyen szinten tisztelem is, de felejteni, továbblépni nem tudok, főleg amiatt, hogy olyan dolgokat kritizál meg az én életemben, amiket ő sokkal rosszabbul csinált. Én már csak annyit kérek tőle, hogy ne avatkozzon bele az életvitelünkbe, ha találkozunk, beszélünk, ne az állandó minősítgetés legyen, de nem tudja megállni, így gyakori a konfliktus.

Volt legjobb barátnőm anyja szintén meghalt, mikor ő gyerek volt (azóta már az apja is, de ez mellékes, mert az anyja halála után apuka lelépett.)

Látott, tapasztalt sokmindent, ha nálunk volt. Soha nem hagyta el a száját olyan, hogy örüljek, hogy nekem legalább van anyám (nem is gondolta, sőt, volt, hogy azt mondta, néha nem bánja, hogy nincs családja.)

Egy szintén jó barátomnak is mind2 szülője meghalt évekkel ezelőtt. Ha kivagyok valamelyik szülőm miatt, vele szoktam megbeszélni a dolgaim Egyszer megfordult a fejemben, amit írsz, és elnézést kértem tőle, hogy neki mondom, akinek már 1 sincs.

Azt mondta, 1 pillanatig nem jutott eszébe ilyen gondolat, ennyi erővel akkor örüljön, akinek van egy szar, esetleg bántalmazó kapcsolata, mert sokan egyedül vannak? (Ezt ő mondta...)

Lényeg, hogy megértem a fájdalmad, de nem minden fekete vagy fehér.

Együttérzek, hogy hiányzik az édesanyád, de ha van más szerető ember a környezetben, akihez hasonlóan mélyen kötődsz, akkor ez könnyebben kezelhető.

Szükség esetén keress fel pszichológus, aki segít neked.

Én is ugyanezt érzem, de tudom, hogy nincs igazam.

Én azok miatt a kérdések miatt is kiakadok, amiket itt is írtak, hogy olyan "anyák", akik bántalmazzák, gyötrik, utálják a gyereküket, azok élhetnek, de az én drága jó anyukám, aki maga volt a szeretet, a biztonság, a jóság, a műveltség, a mindenem, ő méltatlan halállal halt.

Én is éreztem megkönnyebbülést.

Az én tapasztalatom szerint normális, amiket érzel. vagy mindketten hülyék vagyunk.