Nektek is rosszul esett volna?
Anyukám édesapja tüdőrákos, mint kiderült. Egy orvosi dologról beszélgettünk anyummal, és megjegyezte ezt, csak úgy, mintha már korábban téma lett volna, pedig nem. Én visszakérdeztem, hogy micsoda, rákos?!
Erre: Igen, de már biztos mondtam, csak te nem figyeltél oda...
Nem figyelni oda. Persze... Egy ilyenre felfigyel az ember, ha hallja, meg is jegyzi. Nem is értem, miért mondhat ilyet.
Tudni kell a sztorihoz, hogy nem vagyunk jóban Anyum apjával (az anyja már meghalt). Anyumat a nővére nevelte kb 15 éves kora óta, aki hazament a testvéreiért (nővére már korábban megszökött otthonról) és elhozta a gyerekeket. Alkoholista család, a gyerekek jártak részeg apuka helyett dolgozni hajnalban, nem engedték suliba őket, stb. Mindegy is. Anyum és a családja helyzete felnőtt korára sem változott, sose beszéltek, nem tudják, mikor születtem én, semmit. Mostanában viszont Anyum és nővére elkezdtek beszélgetni az egyik otthon maradt testvérükkel, így az apjuk is képbe került. Tehát igaz, hogy nincs benne a fejemben a férfi, mint családtag, de egy ilyen infót nem kerül az ember figyelme akkor sem.
Egy szónak is száz a vége, annyit reagáltam rá, hogy nem mondta, különben emlékeznék rá. Erre csak a vállát húzta. Elég rosszul esik, hogy ennyire érzéketlennek néz meg nemtörődőmnek. Másnak is rosszul esne egy ilyen?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
szerintem csak őt nem érdekli ez az egész. Hisz nem volt minta apa így nem érdekli a kedves apuka sorsa sem. Úgy van vele, mint egy falusi a kutyával. Számon tartja, de csak kb. szinten.
Anyukád jogosan nem kezeli fontos családtagként az apukáját.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem esne rosszul. Nem hiszem, hogy anyukád érzéketlennek néz. Egyszerűen csak nem kötődik az apjához.
Nyilván más lenne a helyzet, ha igazi papád lenne és együtt lenne a család. Akkor ez elég furán jött volna ki.
De nálatok nem így van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Neki azért nehéz, ezt látom rajta, mindennek ellenére. Anyum alapból nagyon családcentrikus meg mindent megbocsát, és mindig is rosszul esett neki, hogy úgymond "nincsenek" szülei. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy megviseli a helyzet. Ha nem érdekelné a dolog, és úgy mondott volna ilyet, akkor talán nem veszem magamra, de így, hogy tudom, hogy azért mélyen bántja, így eléggé megütött.
Köszönöm válaszokat, megy mindenkinek a zöld!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!