Hogy képzelik egyes agresszorok, hogy bántalmazhatják a gyereküket?

Költözz el és probléma megoldva.

Tudom, három szakot végzel egyszerre, nincs munka a környéken és amugy is az albérletárak az egekben... blablabla.

De ide hiába irkálsz, SEMMI nem fog változni ;)

Nem képzelik, hanem megteszik, mert megtehetik.

A családi problémák tipikusan az a terület amibe senki nem akar beleavatkozni. Se rokonok, se barátok, se szomszédok, se ismerősök. Így még inkább felerősödik az áldozatban, hogy senkire nem számíthat, ez a természetes. És még inkább teret ad az agresszornak.

Én is évekig rettegtem az alkoholista apámtól. Mindig terrorizált, majd átment védekezésbe, hogy ha megütöm rám hívja a rendőrséget, kidob a lakásból, mehetek az utcára. Csak 20-on évesen jutottam el oda, hogy nekimentem. Elkezdte leku..vázni anyámat, mondtam hogy ezt ne tegye, de mivel úgy volt, hogy semmit nem tehetek, ezért direkt folytatta, direkt szidalmazta. Én meg olyat levertem neki, hogy földre került. Az a baj, hogy én ebből is rosszul jöttem ki, mert anyám rögtön apám segítségére kelt, meg jött, hogy "kérjek bocsánatot" apámtól, hát a nagy lóf..szt kértem, persze innentől továbbra is én voltam a rossz, gonosz ember.

Ráadásul sajnos csak 20-on éves koromra lettem "emberes" korábban az 50 kilómmal neki nem mertem volna menni apámnak aki volt 90.

Viszont volt olyan haverom, aki nem hagyta magát. Apja gyerekként szíjjal verte. Egyszer megelégelte, és ugyanazzal a szíjjal úgy elverte az apját, hogy fél napig kint feküdt az udvaron. Onnantól érdekes módon képes volt az apja nyugodt maradni.

Munkatársaim mesélték, hogy fiatalon egy alkoholista mellett laktak. Aki verte a gyerekeit, de úgy, hogy visítottak. Egyszer megunták, átmentek, megverték, közölték, hogy még egy ilyen de akkor nem állnak meg 1-2 pofonnál. Érdekes módon az ember onnantól vissza vett az arcából.

Amúgy azzal egyet tudok érteni, hogy az ilyen emberek a saját elcseszett életük miatt teszik az egészet.

Ha csak a saját apám nézem: Hazafelé jövet mindenkivel nyájas, kedves volt. Amint belépett az ajtón, ordított, szidalmazott. Gyakorlatilag a kerítésen belül egy kis diktatúra, királyság volt. Ahol ő az uralkodó, ő a "főnök" és mindenki más alattvaló. Mindig hangsúlyozta, hogy ez az ő háza, ő építette, ő nevén van, mi itt csak vendégek vagyunk, örüljünk hogy "megtűr" minket és nem a disznóólban kell aludnunk. Sokszor kizárt a házból, mert csak. Vagy rendszeresen lekapcsolta az áramot, mert csak. Zavarta ha TV-zek, gépezek, zenét hallgatok. Nem azért mert hangos lett volna, nem azért, mert egész nap ott ültem volna. Csak egyszerűen úgy volt, hogy ha ki lehet b..szni a gyerekkel akkor miért érezze jól magát?

Volt egy jelenet, amikor hajszálon múlott, hogy nem borult el az agyam és nem kerültem pszichiátriára.

Egyetem mellett dolgoztam, és hazamentem nyáron pár napra. Ekkor azonnal be lettem fogva dolgozni, fát pakolni. Gyakorlatilag a "fa vágás, fa pakolás" az élet értelmét adta otthon. Télen, nyáron csináltuk, mert ahogy mondta: "Majd akkor járjon a pofád amikor fűtök a seggedre". Ami egy elég vicces megállapítás volt annak fényében, hogy 3 havonta 1-2 napra mentem haza, ő meg 20+ évig otthon döglött. És a jelenet az volt, hogy én kint pakolom a fát, ő pedig bentről a nyitott ablakon át ordít, hogy "te sosem dolgozol, most is én dolgozom helyetted, egész életemben dolgoztam". Mindezt úgy, hogy éppen az ágyban feküdt részegen, én meg konkrétan a fát pakoltam.

Egyszerűen annyira abszurd és ép ésszel felfoghatatlan volt a jelenet, hogy már a valóságot, egyértelmű tényt, hogy én dolgozom, ő fekszik, úgy állította be, teljes őszinteséggel és meggyőződéssel ordítva, hogy ő dolgozik és én pedig egész életemben soha nem dolgoztam. Pont ilyen lehet a diktatúrákban is élni. A saját szemeddel látod, hogy nem úgy van valami, ahogy a rendszer mondja, k..vára nem úgy. De mégis úgy van, mert a rendszer mondja.

Mintha valaki azt állítaná, hogy esik az eső, miközben süt a nap.

Ráadásul ebben az országban mindig is k..va jól ment az áldozat hibáztatás, előre ítélkezés.

Én például gyakorlatilag 25-26 évesen tudtam csak teljesen saját lábra állni. Előtte minden pénzem elment arra, hogy próbálom fizetni az albérletet, kaját, nem kaptam anyagi, lelki támogatást. Volt olyan időszakom, amikor nagyon úgy voltam, hogy véget vetek az életemnek, mert nem láttam kiutat. És senki nem volt ott, hogy azt mondja, ne tegyem, senki nem állt mellettem.

Persze így lassan 29 évesen hiába keresek relatív jól, megkapom, hogy semmim nincs az életben, sehol nem tartok. Persze hogy nem. Ráadásul lelkileg is roncs vagyok. Önbizalomhiányos, önértékelési zavaros, visszahúzódó, gátlásos ember, aki a mai napig képtelen normális kapcsolatokat kialakítani az életben.

Persze ezen túl kell lépni, haladni kell előre, igyekszem is.

Viszont ami fájó, hogy még így, sok év elteltével is "tabu" az amit apám művelt velünk fél életen át. Volt, hogy anyámmal beszéltem telefonon. És szóba jött, hogy miért nincs barátnőm, miért van kevés barátom és hasonlók. Szóba került a munka is, hogy mennyivel jobban menne, ha nem lennék ennyire önostorozó, visszahúzódó. Anyám megkérdezte, "Hát de miért vagy az?". Közöltem, hogy nem tett jót az, hogy alkoholista apa mellett nőttem fel.

Erre anyám meg szinte lecseszett, hogy "De te már rég elkerültél otthonról" "Az már elég rég volt" "Saját életedet éled". Magyarul én érezzem szarul magam, mert hát én vagyok a béna, aki nem képes túltenni magát 20-25 év lelki terroron és egy elcseszett gyerekkoron. És véletlenül sem az a probléma, hogy egy alkoholista állat mellett kellett felnevelkednem, tűrnöm mindent és anyám csak asszisztált az egészhez.

Látom, végre kitiltottak... ideje volt.

A kérdező provokál, a privátjai alapján NEM az apja a hibás, kb. dögöljek meg, megkeres és kinyír, csak mert nem tetszett neki a válaszom.

Olyankor persze soha nem tette meg ez a gyáva kis pondró....tudja nagyon jól hogy ezt nem szabad,ennek ellenére agyba főbe vert ez a hanyadék.

Elfajzott,szadista elmeháborodott

Ha annyira szemét, költözz el:-) probléma megoldva. Vagy a pénze az jó?