Az édesanyám meghalt, apámnak pedig új barátnője lett. Nem tudom elfogadni, mit tehetnék?

Esetleg keress egy jó pszichológust, egy olyan igazi beszélgetős fajtát, akihez eljársz hetente.

Mást nem igazán tudsz tenni, az ilyet sajnos el kell fogadni.

Természetes, hogy ennyire őrzöd anyukád emlékét, de tárgyakhoz NE ragaszkodj. Menj el apukádhoz és vegyél magadhoz néhány olyan apróságot, ami tényleg anyukádé volt, ami tényleg fontos, amit érdemes megőrizni.

De a bútorokhoz ne köss érzelmeket, mert akkor teljesen be fogsz kattanni. Ha már azt a gondolatot sem bírod elviselni, hogy mondjuk édesapád egy új nővel ossza meg a kanapét meg a konyhát, akkor mi lesz később?

Mi lesz, ha esetleg majd el kell adni néhány bútort, talán még a házat is?

Nehéz és fájdalmas, de egyszerűen vannak dolgok, amiket el kell engedni, a saját érdekedben.

Voltam/vagyok hasonló helyzetben. Amikor anyukám meghalt, el sem tudtam képzelni, hogy el tudnék fogadni apám mellett bárkit is. Aztán elkezdett osztálytalálkozókra járni, és ez kimozdította a depresszióból, ezért az egyik osztálytalálkozóra felajánlottam, hogy legyen nálunk. Ebből az alkalomból eljött egy régi osztálytársa, mert kíváncsi volt apámra. Addig sose ment el találkozókra. Ő szerelmes volt apámba, de apám valamiért nem figyelt fel rá. Mindketten özvegyek voltak már a találkozón. Pillanatok alatt egymásba szerettek. Olyan l'amour volt, csak hüledeztem, mire észbe kaptam, apám már oda is költözött hozzá. Máig emlékszem egy képre, amikor ez a nő beült abba a fotelbe, ahol anyukám szokott ülni, és ugyanolyan kicsi és törékeny volt, mint ő. Anya mindig azt hitte, ha meghal, apám keres magának egy húszéves bombanőt. Ehelyett egy 54 éves anyám külsejűt választott. Amikor az élettársammal összevesztünk és betört egy ablakot, ez a nő rohant ki hozzám segíteni eltakarítani és tartani bennem a lelket. Apám szokás szerint nem ért rá. Amikor balesete volt, zavarában engem hívott fel, pedig a nővérét akarta, mert apám szokás szerint akkor sem ért rá. És amikor beteg lettem, ő aggódott igazán értem, elkaptam a mononukleózist, és nagyon sokat segített, mert elmondta, hogy a lánya is átesett ezen és először hogy meg volt ijedve. Emlékszem, hogy háborgott azon, hogy apámnak nem volt ideje meglátogatni engem betegen. Nagyon szerettem ezt a nőt. Apám nem érdemelte meg. 4 év múlva a nő hazapaterolta. Apám következő nője egész más volt. Interneten szedett össze valakit, aki cseppet sem volt törékeny és kicsi. Egy darabos, tüsihajú ősz hölgyet, vörös körmökkel, aki kinézetre az anyukája lehetett volna, de ami miatt nagyon rossz első benyomást tett rám, az volt, hogy belekötött a vékonyságomba, nézessem meg a pajzsmirigyemet, stb. Orvos volt valaha, de én félreértettem, napokig puffogtam azon, mit szólna, ha én meg ledagadtoztam volna rögtön az első találkozón. Meg is írtam apámnak a véleményem erről a tahóról.

Szóval nem nagyon kívántam szorosabbra fűzni az ismertséget. Mígnem teherbe nem estem. Emlékszem, egy nap meglátogattak a munkahelyen, és azt mondta, ne vegyek semmit, neki az unokáiról annyi kis ruha, babakocsi, miegymás maradt, mindent meg fogok kapni. És úgy is volt. És tényleg nem azért, mert elárasztottak ezekkel, hanem mert értékeltem ezt a törődést. Annyi szeretetet kaptunk tőle, miután megszületett a kislányunk, hogy el se tudom mondani. Nem lett belőle pótnagymama, de nagyon közel áll hozzánk. A durung stílusát megszoktam. Simán közli veled, hogy "Te hül...ye vagy!", meg mindig mindent tud mindenkinél, képes nekem telefonban megmondani, amikor tüdőgyulladásra gyanakodott még a gyerekorvosunk is, hogy dehogy van tüdőgyulladása, jön az unokájával és kiviszik őt a játszótérre...na akkor kiabáltam vele először, ettől függetlenül imádom az őszinteségéért, azért, mert mindig tudom, hányadán állok vele, a nyersessége mögött pedig egy nagyon érző szív lakik. Már értem, apám mit szeret benne!

Szóval azt tanácsolom, ne őrlődj és ne is akarj mindenáron másként érezni, mert természetesek az érzéseid. Nagy valószínűséggel úgy fogsz járni, mint én, mert miután megismered őt, megérted, apád mit szeret rajta és megérted, hogy nem lépett senki az anyukád helyére. Nincs kizárva, hogy nagyon-nagyon meg fogod őt szeretni, különösen ha anyukádra hasonlít valamiben. Bízz apukádban, egyszer már nagyon jól választott.:)

Fordulj szakemberhez. Nem, nem vagy bolond, nincs veled semmi baj, csak kell egy külső "szakértő", aki segít elfogadni a helyzetet.

Nem kell azonnal megszeretned ezt a nőt, csak fogadd el, hogy van. Legyél vele normális, hiszen neki sem lehet egyszerű, mivel attól, hogy ő van, még apukád nem szereti kevésbé Anyukádat.

Azt kell elfogadnod, hogy nem szólhatsz bele apád szerelmi életébe, és abba, hogy össze fog-e költözni a szerelmével. Felnőtt ember, független, és társra vágyik.

Az érzéseidtől függetlenül viselkedj te is felnőttként. Udvariasan, kedvesen viselkedj a párjával. Ne éreztesd velük, hogy ez neked rossz lenne. Nem ér annyit az egész, hogy emiatt megromoljon a kapcsolatod apáddal.

Nekik se lesz ez könnyű. Hidd el, hogy apádnak sokkal furább lesz, (és sokszor nehezebb is), mint neked.

Az érzéseidről nem tehetsz. Nem is lehet senkit parancsra szeretni. De igenis elvárható, hogy 23 éves felnőtt nő tudjon viselkedni, és udvariasan fogadja az új jövevényt.

Idővel a te érzéseid is változni fognak.

Figyelj, nézd azt, hogy APÁD boldog végre, és ne legyél önző.

Értem, hogy rossz, az én anyum is meghalt, de már 16 évesen felfogtam, hogy apának attól nem szabad cölibátusba vonulnia, és az új nő fontos neki, szereti - az, hogy engem utál a mostohaanyám, egy dolog, nem találkozok vele 8 éve -, és ezzel nem gyalázza meg anya emlékét.

15 évvel ezelőtt volt a temetése, de apa - noha együtt van a jegyesével - mai napig szomorúan beszél anyáról, és minden szavából érződik, hogy neki ő volt A NŐ, és soha senki nem pótolhatja őt teljesen.

Ha szimpatikus a nő elsőre, akkor én simán elmondanám a gondolataimat neki is, nyilván lesz olyan, hogy beszélgettek majd ketten. Hogy örülsz nekik, de nézze el neked, ha esetleg udvariatlannak/mufurcnak tűnsz, nem ellene szól, csak nehéz elfogadnod, hogy édesanyád helyét más veszi át. Ha normális a nő, akkor meg fogja érteni. Így elkerülhető, hogy te legyél a főellenség, és ő is jobban tekintettel lesz rád/rátok.

Szimpátiától függetlenül, ha úgy tűnik, hogy komoly lesz a kapcsolat, akkor apukádnak is elmondanám a helyedben, amit itt leírtál. Neki is legalább annyira nehéz, mint neked, simán el tudom képzelni, hogy beköltözés után esetleg anyukádat keresné az új hölgyben, a megszokott apróságokat, amiktől évek múltán is nehéz elvonatkoztatni...

Szóval, ha eljuttok odáig, akkor egy őszinte beszélgetés mindkettőtöknek sokat segíthet, meglehet, fel is oldaná a félelmeidet.

Előre meg ne rettegj, nem hiszem, hogy hetek alatt cuccolna be a nő, lesz időd megszokni a dolgot. :)

Most kezdem megérteni az ilyen helyzeteket, 1 hete ment el a Szerelmem....

Én nem tudom hogy valaha képes leszek e feldolgozni az elvesztését, mi az átlagosnál sokkal erősebben kötődtünk egymáshoz és tudtuk hogy egymás nélkül, egymás után nem lehet más.

Mondanám, hogy a férfiak könnyebben túlteszik magukat, de az én Férjem nem ilyen volt.

Én bemocskolásnak érezném ha bárki hozzám érne, biztos hogy nem lesz más társam, annyira fiatal se vagyok már. De így megőrzöm a kapcsolatunk tisztaságát....

Kérdező, először is fogadd őszinte együttérzésemet, a családodat ért szörnyű tragédia miatt!

Tudd, hogy az érzéseid teljesen normálisak és nem vagy értük hibáztatható. 2 év nem olyan hosszú idő.

Jó, hogy belátod ésszel te is, hogy édesapád fiatal, és a szörnyű tragédia után neki még lehet magánélete. Ez nyilván másképpen alakult volna, fel sem merült volna, ha édesanyádat nem veszítitek el.

A legjobb első lépés az őszinteség. Ülj le édesapáddal,és beszéljétek ezt át. A gondolataidat és az érzéseidet is, mindezek kapcsán. Néha ez is elég szokott lenni, egy fokozatos nyitáshoz. Ha nem, akkor még mindig elmehetsz pszichológushoz, hogy segítsen a gyászban való megrekedésedből tovább lépni.

A leírtak azt mutatják, hogy az édesapád új kapcsolatát úgy fogod fel, mint valamit, aminek létezése megbecsteleníti a ti családotokat, rombolja annak emlékét. Holott ésszel nyilván tudod, hogy ti, hárman, örökre egy család vagytok, ha meg tudjátok egymás ölelni, ha nem, és ezen soha, semmi nem tud változtatni.

Az illető hölgy nem tud, és ha egy csöpp esze is van, nem is tud ezzel mit kezdeni. Nem az ő dolga. Ő édesapád párja, nem a te pótanyád, nem a családotokba lépbe, hanem csak az apukád mellé.

Az érzéseid miatt ne hibáztasd magad! Ez egy pokoli helyzet, amit mi csak remélhetünk, hogy soha nem kell átélnünk.

Egy szó, mint száz: az őszinteséget javaslom, és esetleg szakember bevonását.