Hogyan kezelitek a rossz gyerekkori élményeiteket?

Idén leszek 30.

Én sem tudok túllépni a sérelmeken, de ahogy írod te is, beszélni sem tudok róla.

Tartom anyámmal a kapcsolatot, bár eléggé időjárás-jellegű, viták, nézeteltérések gyakoriak. Ezeknek az oka leginkább a gyereknevelésem, gyerekeimhez való viszonyulásom, amibe folyton bele akar szólni. És ilyenkor felhozom neki a múltat, miért nem akkor volt ilyen okos. Na abból sértődés van.

Nem kaptam én sem házat, lakást, jóformán semmit, mégsem ez az, amin nem tudok túllépni, nyilván más van a háttérben.

Nekem felemás volt a gyerekkorom, voltak jó élmények is, én tudom, apám miért volt velem és tesómmal agresszív, miért kezelt minket szinte ellenségként. Neki rettentő gyerekkora volt, a nagyapánk egy verekedős alkoholista volt, aki pár nap alatt elitta a fizetését, majd a gyerekeit terrorizálta. Apám ezeket lenyelte, emlékszem amikor rábíztak papóra-akkor már nem ivott, de voltak fura dolgai velem kapcsolatban is, ezeket mélyen eltemettem magamban-és jött értem apám, csak leült vele szembe az ágyon és megszeppenten hallgatott, nagy melák férfiként. TEhát apánk minket hazsnált frusztráció miatt boxzsáknak. Már meghalt, tehát nem tudtam vele tisztázni dolgokat. Azzal nyugtatom magam, hogy ő szinte ösztönből cselekedett és a dühe nem nekünk szólt. Sokszor itt olyan történeteket olvasok, hogy az én lelki terror-verés-alázásos dolgomat csak viccnek érzem.

Nekem vannak olyan barátaim, akiket pl. hajnalokig kellett vigasztalnom egy-egy vizsga miatt zokogtak meg hogy mennyire szar az életük, miközben havi szinte utazgatott pl. az egyik is, meg húsz évesen lakást kapott a szüleitől. De neki nagyon szar én ezt nem érthetem meg milyen nehéz az élete. :D Ezek amúgy fel sem fogják mekkora előnnyel indulnak neki az életnek. De sokuk még így sem tud magával mit kezdeni.

nem jól

nem tudok mit kezdeni az egész életemmel

nem tudom mit kéne csinálnom

nem érdekel semmi

46 éves vagyok. Agresszív alkoholista anyám volt aki sokszor úgy megvert, hogy kórházban kötöttem ki. Neki köszönhetem a hallássérülésemet is ami szintén egy nagyon durva verés eredménye volt. Amikor felfogtam, hogy egy anyának nem így kéne viselkednie, akkor döntöttem el, hogy amint lehet elhagyom a családi fészket. 18 évesen elköltöztem. Eleinte nehéz volt, de mindig azzal vigasztaltam magam, hogy minden rosszban van valami jó. Rossz volt a gyerekkorom, keményem lettem tőle de jó volt, mert a keménységemet tudtam alkalmazni amikor egymagam álltam fiatalon a nagy világban. Apámat mindig meglátogattam, de anyámat nem. Férjhez mentem ( 2 tanús) majd megszületett a fiam. Apám könyörgésére elmentem vele anyámhoz, mert anyám üzente, hogy nem iszik már, megváltozott. 3 alkalommal találkoztam, mindig józan volt, így egy nap amikor 1 órára el kellett mennem a dolgomat intézni apám kérésére megengedtem, hogy anyám vigyázzon a 2 éves fiamra. 1 óra múlva mire visszaértem anyám talaj részegen cipelte a fiamat a szomszédokhoz, hogy " na nézzétek, ennek a szerencsétlen kisfiúnak egy mihaszna anyja van, aki lelépett.." Ez a nap volt az utolsó, hogy anyámat láttam. Megint csak azt tudtam mondani, hogy minden rosszban van valami jó. Rossz volt anyám viselkedése, de végül jó is, mert nem volt lelkiismeret furdalásom soha, hogy végleg elszakadtam anyámtól. Az életem szépen alakult, és mindig azon voltam, hogy a ne a múltam gátoljon a jövőmben. A múlton változtatni nem tudok, de nem hagyom, hogy megkeserítse a jelent és jövőt. Így a múlttal nem foglalkozom. Apámmal ma is találkozom, támogatom anyagilag, a ma már felnőtt fiam is látogatja, szereti. Anyámat sosem látogattam meg. 5 évvel ezelőtt meghalt. A temetésére sem mentem el. Már rég nem haragszom rá, talán mondhatom azt is, hogy megbocsájtottam neki, de nem lett az életem része. Nem foglalkozom vele. A végére hagytam:

Írtam, hogy anyám agresszív alkoholista volt. Már gyerekként megfogadtam, hogy bárhol, bárhogyan fogok élni egyet soha nem fogok csinálni. Soha nem iszok alkoholt. 46 éves vagyok. Soha nem ittam alkoholt. Se pezsgő (szilveszterkor gyerekpezsgő van) se sör, se likőr, semmi. Betartottam, és amíg élek betartom. Végül is erre is mondhatom, hogy minden rosszban van valami jó..

46/N

Én akkor leszek ingerült, mikor pl egy férfi ismerősöm nyávog, hogy milyen rossz gyerekkora volt. De persze imádott minden ünnepet, húsvét-karácsony-szülinapok stb, mert tök jó volt a hangulat, sokat viccelődtek a családtagokkal blablabla. Ezek után folytatja, hogy neki milyen szomorú és nyomorúságos gyerekkora volt...

Értem, én az ünnepeket meg sírva, a sarokban magamat ringatva töltöttem el. Nem volt családi viccelődés, de valaki gyakran az ügyeleten végezte vérző sebbel/törött csonttal, nem volt ünnepi étel, se ajándékok.

De a másik fél meg teljesen be van gubózva, hogy neki szörnyű élete volt. Tessék, én nem zavarom benne.

Nem szoktam róla beszélni, a fenti esetnél is csak megsimogattam a hátát az embernek.

A szüleimmel egyre jobban elmérgesedő viszonyom van. Apám lelépett kicsi koromban és azóta nem tudok róla semmit, mostohám említésére meg én vagyok rosszul (pedofil a drága és anyám ehhez asszisztált).

Beszélünk, udvariasak vagyunk, unokáért verik magukat, fogy a türelem mindkét részről.

Nem szoktam róla beszélni - vannak rosszabb napjaim, amikor a sírástól fuldoklom. Egy gyerek voltam és azok tették ezt velem, akiknek szeretniük KELLETT volna. Mi lehet a vétke egy óvódásnak, aki néma csendben ül és nem mer semmit mondani vagy tenni? Egy általános iskolásnak akkora bűn, hogy szemüveg kell neki? Ezek szörnyetegek. Ilyenkor szabályosan gyűlölöm őket.

Valószínűleg nálunk 1-2 éven belül megszakad végre ez a piócás kapcsolat (mert mindig pénzt akarnak), miközben nyalják az emberek valagát. Reményeim szerint akkor végre vége lesz.