Milyen az, amikor minden elveszik?

Van egy gyermekem aki hosszadalmas huzavona után elköltözött a korábbi lakóhelyéről az anyjáékkal,nem tudom mi számít nagy távolságnak de most megnőtt közöttünk,több órát kellene oda s vissza utaznunk amit korábban le is autóztunk de az csak rövidtávú egynyári távoltartózkodások voltak,és mivel előtte sohasem volt kérdés számomra a gyermekemmel való kapcsolatartás hát autóba ültem és mentem.Gyermekem most 11 lesz nyáron,az elmúlt sok-sok év alatt végig hittem abban,hogy jó és megrendíthetetlen a kapcsolatunk,hittem,hogy a dolgainkat meg tudjuk beszélni és mindig volt valami amiből tudtam erőt és kitartást meríteni ahhoz,hogy apa maradhassak a gyerekem mellett.Egyik pillanatról a másikra szembesültünk a hírrel,hogy elköltöznek de mostmár véglegesen,és azzal a "szeretném én is kipróbálni milyen ott"mondatával olyan módon döngölt a földbe,hogy szerető párom vígasztalása mellett még több hónap után is csak töprengek.Számtalan gondolat cikázik át az elmémen,utólag már csodálkozom,hogy volt erőm és kitartásom utazni,tervezni,közös emlékeket szerezni abból a néhány üzenetből amit kaptunk tőle az elmúlt évek alatt,pedig eddig nem érdekelt,de most visszanézve durván rosszul esik.Minthogy szülő nem tesz különbséget gyermekei között,úgy szerettem volna ha ez nálunk is működött volna,és ha látni meg találkozni nem is de legalább pár szóra hallhatjuk egymást esténként,és úgy könnyebben hajtottam volna álomra a fejem.Azóta nem találkoztunk,nem érzem már azt,hogy menni akarok meg utazni,olyan mintha egy törés lenne bennem,egyszerűen felfoghatatlan számomra,hogy miért nem volt jó ahogy eddig,válaszolni is képtelen vagyok arra a néhány üzenetre amit küld mert mind érdektelen dolog,írni csak azért ír mert mondtam neki,hogy jól esne,ha egyáltalán el nem felejt bennünket.Azt hiszem belefáradtam a küzdelembe a gyermekemért,ami eddig könnyűnek és egyértelműnek tűnt most összeomlott egy pillanat alatt.És mivel az anyja a kezdetektől úgy nevelte,hogy én a régi apu vagyok,a telefonjába is így vagyok elmentve,és sokszor előbb utóbb a régi dolgok feledésbe merülnek.Nem tudom lehet e még ez olyan amilyennek hittem,de jó tanulság felkészülni a legrosszabbra és úgy kevesebb kellemetlen dolog érhet.Sok történetet olvastam fiataloktól akik már hosszabb ideje nem látták a távol élő szülőt,csupán példaként említeném az esetünket,milyen kis dolog elég egy nagy változáshoz,pedig 9 év alatt egyetlen alkalmat sem hagytam ki a gyerekemmel,soha nem volt fontosabb mint ő,azt hiszem mindent megtettem!