Mit csinäljak ha a gyerekem és a pàrom nem szeretik, nem fogadjäk el egymäst?

Van egy kisfiam, aki 11 éves. A vérszerinti apukäja (1) elhagyott bennünket, amikor kb 1 éves volt. Utäna lett egy pärom (2), akit a kisfiam a sajät apukäjänak tekintett, es szeret is mind a mai napig. Ez a kapcsolat a volt pärommal (2) sajnos 5 év mulva egyéb problémäk miatt széthullott. Természetesen a gyerek tudta, hogy van egy verszerinti apja, de igazäbol sosem érdeklödött iränta, semmilyen emlékek nem füzik hozzä, hiszen nagyon picike volt még mikor mi szétmentünk. Lett egy uj pärom (3), aki nem engedte, hogy a fiam talälkozzonk illetve kapcsolatban legyen az «apjäval» (2), abbol az okbol kifolyolag, akkor nem fogja tudni öt megszeretni és nem lehetünk teljes csaläd, ha a volt pärom (2), aki ugye nem a vérszerinti apa, jelen van. Ez ältal természetesen a kisfiam sokat sérült, nagyon sokszor aludt el sirva, nagyon hiänyzott neki az apukäja (2) A jelenlegi pärom (3), elég szigoru volt a fiamhoz, de probälta mindig céltudatosan nevelni. Persze voltak a nevelési modszerei miatt nézeteltérések közöttünk, de tulajdonképpen meg lett az eredménye a szigornak. A kisfiam ugye ebböl csak azt lätta, hogy mär megint bünti van, mär megint veszekedés van, mär megint nincs ez, nincs az. Igazäbol nem is ez lenne a baj, hanem az, hogy a szigor mellett, nem kapta meg azt a szeretet, amit elötte kapott az «apukäjätol» (2) Hiänyzott neki az a fajta szeretet, törödés, de ezt a pärom (3) valami oknäl fogva nem tudta neki megadni. Az igazsäg az, hogy szerintem nem szerették egymäst, csak miattam probältäk amennyire lehetett tolerälni egymäst. Aztän eljött a nap, amikor nem birtam toväbb és kértem, hogy költözzen el, A kettönk kapcsolata is megromlott az utolso honapokban, ällando ellenörzés, kontroläläs alatt älltam. Àllando volt a féltékenykedés. Semmi privätszféräm nem volt. Azzal a tudattal küldtem el, hogy itt végleg vége. Hät nem igy lett. Ment a se veled, se nélküled. Aztän februärban végleg megszakitottam vele a kapcsolatot. Ezutän a gyerekem felvette a kapcsolatot az apukäjäval (2), és nagyon boldog volt, hogy ujra talälkozhatnak, ujra érezheti a szeretetét. Hogy mégjobban bonyolitsuk a helyzetet, a volt pärom (3) is megjelent. Jelenleg ott tartok most, hogy a volt pärommal (3) ujra talälkozgatok, a történtek ellenére is szeretjük egymäst, sokmindenre räjöttünk, hogy mit rontottunk el. Megmondtam viszont neki, hogy ha egy ujrakezdésben gondolkodunk, akkor szämolnia kell azzal, hogy a gyerekemet nem fogom eltiltani ujra az «apjätol» (2). Természetesen ö köti az ebet a karohoz, és ugyanazon véleménnyel van most is ezzel kapcsolatosan, mint annak idején. A kisfiam hallni sem akar viszont arrol, hogy én ujra egy pär legyek vele. Nem akarja, hogy odajöjjön, nem akarja, hogy ott aludjon, nem akarja öt szinte lätni sem. Mindig azt mondja, hogy olyan sok rossz dolgot tett velünk, hogy nem tud neki soha megbocsätani, és nem fogja öt soha szeretni. Most akkor mit tegyek? Hallgassak a fiamra és szakitsam meg a pärommal (3) a kapcsolatot. Ez ältal ö lesz a legboldogabb ember, hiszen mär csak én leszek neki és az ö szeretett papäja (2), vagy probäljak küzdeni azért, hogy nem kell szeretnie a päromat (3) csak tolerälja egy picit, ha ott van. A pärom (3) viszont nem hajlando velem együtt lenni, ha a képben van a kedves papa (2). Tudom, hogy minden szülö szämära a legfontosabb a gyerek boldogsäga, és igenis az äldozatokkal jär. Sokszor ugy érzem, hogy rossz anyuka vagyok, hiszen nem tudok a fiam szämära egy normälis, meghitt csalädi környezetet biztositani. Ti mit tennétek az én helyzetemben? Hogy oldanätok ezt meg?